Reumatológiai megbetegedések

Reumatológiai betegségeknek a mozgásszervek fájdalmával, mozgáskorlátozottságával és alakváltozásával járó, az ízületeket, csontokat és porcokat, illetve az izomzatot érintő betegségeket nevezzük. Jellemző tüneteik az ízületi fájdalom, a derékfájás, a nyakfájdalom és a fájdalmas mozgás, melyet többek között ízületi sérülés, kopás, csontritkulás, ízületi gyulladás , porckorongsérv, gerincsérv vagy reumathoid arthritis okozhat.

Burzitisz tünetei és kezelése

Mi a burzitisz?

A burza kifejezés nyáktömlőt jelent, és jellemzően olyan helyen jön létre, ahol két szövet között jelentős az elmozdulás. A bőr és a csont között leginkább a könyöknél vagy a térdnél történik meg, de jellemző izmok közt is, például a vállízületben. Ezeken a területeken a nyálkahártya-kettőzet elsiklik, elcsúszik egymáson, ami megkönnyíti a mozgást. Kórossá úgy válhat, hogy valamilyen sérülés, trauma vagy fertőzés éri. Ilyenkor folyadék jelenik meg benne, a nyálkahártya-kettőzet pedig tömlőformát vesz fel. Tömlőről tehát kizárólag kóros esetben beszélhetünk. A tömlő gyulladt állapota a burzitisz.

Tünetek

A burzitisz előfordulása

Burzitisz bármely életkorban jelentkezhet. Fiatalabb korban jellemzően sportolóknál fordul elő, de 20 éves kor előtt igen ritka. Leginkább a 30-50 éves korosztály érintett. Ötvenéves kor fölött a burzitisz előfordulása ismét csökkenő arányt mutat. A férfiak és a nők érintettsége nagyjából egyforma.

A burzitisz okai

Burzitisz kialakulhat valamilyen sérülés miatt, például mert valaki ráesik a könyökére vagy a térdére, de állhat a hátterében krónikus, folyamatos túlterhelés, állandó jellegű, túlzottan intenzív sportolás, ízületkörnyéki kopás is. A túlsúly is jelenthet olyan folyamatos túlterhelést, amely burzitisz kialakulását eredményezi. Általános szabály, hogy a panasz nem egyszeri túlterheléstől, hanem krónikus túlterhelés miatt alakul ki.
Ha a terült bőrhöz közeli, például a könyöknél vagy a térdnél van, akkor egy mélyebb horzsolás vagy szúrás, illetve a nyomában megtörténő bakteriális befertőződés is okozhat burzitiszt. Bakteriális fertőzés nemcsak kívülről történhet, hanem akár a véren keresztül is. Ilyenkor a szervezetben jelen lévő egyéb gyulladás terjed át az érintett hártyákra, és így alakul ki a gyulladt nyáktömlő.

A burzitisz tünetei

Főtünet, hogy az érintett terület nagyon duzzadt lesz, a bőr pedig jellemzően pirossá is válik, ami a gyulladást jelzi. Emellett a bőr meleggé is válhat, és nagyon intenzív, lüktető fájdalom is jelentkezhet. Utóbbi sok esetben nyugalomban is érezhető, tehát az érintettek hiába pihentetik tagjaikat, a panaszokat akkor is komolyan érzik.

A burzitisz diagnózisa

A diagnózis felállításának első lépése a fizikális vizsgálat, amelynek során az orvos megnézi, hol van panasz, és hogy néz ki az érintett terület: pirosabb-e, melegebb-e a kérdéses bőrfelület; a beteget pedig kifaggatja a fájdalmak jellegéről. Ezt kiegészítő vizsgálatok, egyebek mellett röntgen, ultrahang vagy akár MRI is követheti, hogy a diagnózis 100 százalékossá váljon.
A burzitisz akár valamilyen sérülés nyomán is kialakulhat
A burzitisz akár valamilyen sérülés nyomán is kialakulhat

A burzitisz kezelése

A burzitisz kezelése mindig a kiváltó októl függ, illetve attól, hogy mely terület érintett. Például ha bakteriális fertőzésről van szó, amely a vér közvetítésével alakult ki, akkor olyan műtéti beavatkozásra van szükség, amelynek során a nyáktömlőt kitisztítják, mellette pedig antibiotikus kezelést alkalmaznak. Mivel a nyáktömlők jellemzően a bőr közelében helyezkednek el, a műtétek általában kevés komplikációval, gyorsan gyógyulnak. Az operáció általában nyitott, bár a váll esetében artroszkóppal is végezhető. Ha a panasz kopott ízületeknél jelentkezik, akkor a kezelést fizikoterápiával is lehet kezdeni a műtét helyett.

A burzitisz rehabilitációja

Gyógytorna minden mozgásszervi műtét után javasolt, így hasznos lehet akkor is, ha burzitisz miatt kerül sor operációra.

A burzitisz gyógyulási esélyei

A gyógyulási esélyek mindig a kiváltó októl függnek. Például, ha egy fiatalabb beteg bakteriális fertőzés miatt kialakuló burzitiszét műtéttel kezelik, majd antibiotikus kezelést alkalmaznak, akkor a gyógyulás pár hét alatt is megtörténhet. Viszont ha a burzitisz idősebb ember kopott csípőízülete fölött helyezkedik el, akkor hosszú hónapokig is szükség lehet fizikoterápiára. A burzitisz ki is újulhat, főleg, ha trauma miatt alakult ki. Jó példa erre, ha valaki ráesik a könyökére. Ilyenkor egy kis hegesedés keletkezhet az ízületben, és ugyan a gyulladás idővel megnyugszik, ha a könyök intenzívebben vagy a szokottnál többet mozog, akkor a benne lévő parányi heg újra beindíthatja a gyulladásos folyamatot, ami miatt a burzitisz kiújulhat.

A burzitisz megelőzése

A burzitisz kialakulását biztosan megelőzni nem lehet, de a sérüléseket, illetve az izmok, ízületek túlterhelését érdemes kerülni. Fontos a megfelelő bemelegítés, illetve a testmozgás után a nyújtás is.

A burzitisz szövődményei

Szövődmények akkor alakulhatnak ki, ha valaki a burzitiszt nem kezelteti, csak fájdalomcsillapítóval elnyomja, vagy folyamatosan jegeli. Ha ilyenkor a gyulladás fertőzés miatt alakult ki, akkor ráterjedhet a környező szövetekre vagy akár az ízületre is.
A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Magyar Mátyás ortopéd traumatológus, mozgásszervi sebész szakorvosnak.

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +7 °C

A frontrendszerhez kapcsolódó vastag felhőzet kelet felé mozog, mögötte nyugat felől egyre nagyobb területen kiderül az ég. Az eső, zápor hajnalra, kora reggelre keleten jórészt megszűnik, emellett az éjszaka második felében északnyugaton lehet még néhol zápor. Hajnalban az északi szélvédett völgyekben köd képződhet. A déli, délnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, a hajnali, reggeli órákban már csak kevés helyen kísérhetik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára 2 és 9 fok között várható, de a szélvédett északi fagyzugokban, valamint a nyugati határnál gyenge fagy is lehet. Napközben egy melegfront hatása érvényesül, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.