Mi a disztímia?
A disztímia időben elhúzódó hangulatzavart, krónikus lehangoltságot jelent, a depresszió spektrumán ez számít a legenyhébb depressziónak. Külön kórképként tartják számon, a mentális betegségek legfrissebb diagnosztikus kézikönyve (DSM-5) a krónikusan elhúzódó depressziós állapotot nevezi diszítmiának.
Tünetek
A disztímia előfordulása
A szakirodalmi adatok szerint az európai felnőtt lakosság közel 7 százaléka szenved súlyos depresszióban, 9 százaléka pedig kevésbé súlyos depressziós. Mivel maga a disztímia egy enyhe depresszió, nagyrészt utóbbi felel meg előfordulásának. Ez a százalék elsőre magasnak tűnhet, de ha figyelembe vesszük azt, hogy a beleszámítanak azok is, akik egy-egy konkrét kiváltó ok - például haláleset vagy szakítás - miatt lehangoltak, már nem annyira magas a szám. A kutatások egyértelműen rögzítik azt is, hogy az emberek többsége élete során minimum két hetet depressziós állapotban töltenek - ezen belül a disztímia előfordulása értelemszerűen elég magas lehet.
A disztímia okai
Mivel a disztímia a depresszió egyik típusa, annak pontos okait pedig nem ismerik, így ez esetben sem lehet meghatározni, hogy mi áll a betegség hátterében. Egyedül az ismert, hogy kialakulásában örökletes tényezőknek is szerepe lehet, ugyanúgy, mint a szocializációnak, a környezeti hatásoknak és a nevelésnek. Azaz a betegség hátterében bio-pszicho-szociális okok húzódnak meg.
Az örökletes tényezők, tehát az endogén hajlam minden bizonnyal többet nyom a latban, ugyanúgy, ahogyan egyes konkrét események, elhúzódó krízisek is. Hasonló hatása lehet az alkoholproblémáknak és bizonyos személyiségzavaroknak is. Például a borderline személyiségzavarnak kifejezetten vannak olyan fázisai, amelyekre a disztímia a jellemző, de a kényszeresnek is lehetnek ilyen szakaszai. A 40 év feletti nárcisztikus személyeknél szintén gyakrabban alakulhat ki disztímia.
A disztímia tünetei
A tünetek szinte teljesen megegyeznek a depresszióéval: az érintetteket egyfajta lehangoltság, állandó szomorúság- és boldogtalanságérzet, kiüresedés jellemzi. Lehet tünet az anhedónia is, ugyanúgy, ahogy a koncentrációs nehézségek, a fáradtság, fáradékonyság, étvágytalanság vagy fokozott étvágy. Jellemző lehet az álmatlanság vagy kóros aluszékonyság, az állandó rossz közérzet is.
A disztímia diagnózisa
A diagnózis hasonlóan állítják föl, mint a depresszióét: az érintettekkel pszichológus és/vagy pszichiáter beszélget, felveszi az anamnézist, megnézi, hogy fennállnak-e azok a tünetek, amelyeknek DSM-5 szerint bizonyos időintervallumonként ismétlődniük kell. Ellenőrzik, hogy a panaszok minimum fél éve fennállnak-e.
A disztímia kezelése és gyógyulási esélyei
A kezelés farmakológiai és pszichoterápiás, tehát az érintetteknek antidepresszánsokat kell szedniük, mellette pedig pszichoterápiára kell járniuk. A terápia időtartama minden esetben attól függ, hogy mi a disztímia kiváltó oka: ha valamilyen konkrét esemény, akkor értelemszerűen annak jellegétől is függ a gyógyulási idő, ha viszont ismeretlen a kiváltó ok, akkor nehéz becslésekbe bocsátkozni.
Egyedül annyi vehető biztosra, hogy a farmakoterápia mindig egy bizonyos idő után kezd el hatni: ez jellemzően hetekben, hónapokban mérhető valamennyi gyógyszer esetében. Ki kell emelni azt is, hogy utóbbi még nem gyógyulást jelent, hanem csak azt, hogy a készítményeknek köszönhetően kialakul egy jobb állapot. A teljes kezelés szinte mindig hosszú hónapokban, években mérhető.
A disztímia szövődményei
A disztímia közepes vagy súlyos depresszióba csúszhat át, egyéb szövődménye viszont jellemzően nincs. Ugyan említhető az öngyilkosság is, de az a depresszió ezen fázisnál még nem jellemző.
A cikkünk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológusnak.