Mesélt az osztálytársairól, az aranyos Gergőről, aki mellette ül és a legjobb barátja, mesélt Rolandról, aki rémesen verekedős, de ő mindig elkerüli, mesélt Zsófiról, akinek hosszú a haja, és „elég szép”. Felidézte azt is, hogy Kati néni szerdán nagyon megdicsérte, mert csak neki és Gergőnek lett hibátlan a matekdolgozata. Később felkapta a labdáját, és egyszer-kétszer-százszor bemutatta, hogy a hétfői focimeccsen miként kezelte le a labdát, és hogyan gurította be a kapuba. Sarokkal! Ági figyelmesen hallgatta, ha nem értett valamit, kérdezett, a sarkos gurítást lelkesen megtapsolta, közben arra gondolt, hogy az élet talán legnagyobb ajándéka: az unokája.
Amikor elfáradtak, lehuppantak egy padra, és a hétéves Ábel boldogan mosolygott Ágira. – Mami, én nagyon jól érzem magam veled! Mert téged annyira érdekel, hogy mi van velem! – jelentette ki jókedvűen, majd a következő percben elkomolyodott. – Csak az a rossz, hogy messze laktok a papával. Ti itt, Zuglóban, mi pedig Mátyásföldön! Az lenne jó, ha együtt élne az egész nagy család! Én, te, a papa, anya, apa és Orsi. Vele nem kellene sokat foglalkoznod, mert anya korán reggel bepelenkázza, és megeteti, de velem mindig törődhetnél. Képzeld el, milyen klassz lenne, ha ébredés után rögtön focizhatnánk…!
A reggeli foci nem vonz – gondolta Ági, közben az is eszébe jutott, hogy maga is sokat tépelődött már az együttlakáson, de mindig elvetette a gondolatot.
– Nem jó, ha egy fedél alatt él több generáció – mondta az unokájának, aki azonnal visszakérdezett.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
– Mi az a generáció?
– Azt jelenti, kis szívem, hogy a családtagok különböző korúak. Papa és én idősebbek vagyunk, más tempóban élünk, mint mondjuk, anya vagy apa, te és Orsi pedig gyerekek vagytok. Három generáció, háromféle életvitel...
– Azt akarod mondani, hogy te és a papa már öregek vagytok? Nem vagytok! – mondta Ábel lelkes szeretettel, mire Ági elnevette magát. – De bizony, kicsikém, mi nem vagyunk olyan gyorsak és aktívak, mint ti...
– Mami, ez butaság! Gergő is együtt lakik a nagymamájával, és a hétfői meccsre nem is az anyukája meg az apukája kísérte el, hanem a nagyija. Ha náluk nincs is ilyen generációs izé, akkor nálunk miért lenne? – Gergő nagymamája már biztosan nem dolgozik, mint én, több a szabad ideje – mondta Ági, majd az órájára pillantott. – Hej, kicsikém, hogy szalad az idő! Már fél egy van, és anya azt mondta, egy órára vigyelek haza, mert a kedvencedet főzi ebédre. Tarhonyás hús lesz és palacsinta!
– Ne menjünk, nem vagyok éhes – nyafogott a gyerek, de Ági tudta, hogy az ő komoly közgazdász lánya rosszul tűri, ha késnek. Nem értett vele egyet abban, hogy ebédre már haza kell vinni az unokáját, de nem vitatkozott. – Ha a gyerekemnek az a segítség, hogy csak délelőttre hozom el, akkor ezt teszem – gondolta, majd nagy nehezen rávette Ábelt az indulásra. A kisfiú még a kocsiban is nyafogott, de aztán rájött, hogy éhes. – Hú, mami, az a tarhonyás hús finom lesz! – kiáltotta, amikor bekanyarodtak a mátyásföldi utcába.
– Úristen, már itthon vagytok? – csapta össze a kezét a lánya, amikor betoppantak. – Jancsi elvitte Orsit sétálni ebben a gyönyörű napsütésben, én meg nekiálltam takarítani. Elszaladt az idő. Sebaj, a lakás ragyog, a húst pedig megfőzöm egy óra alatt! Addig egyetek egy sajtos kenyeret, de ne sokat, maradjon hely az ebédnek!
– Nem akarok sajtos kenyeret, tarhonyás húst szeretnék – nyávogott Ábel, mire Ági méregbe gurult. – Mondd, miért rángattál minket haza egyre? Maradtunk volna a Ligetben, aztán otthon megebédeltettem volna a gyereket – mondta lányának, aki rögtön felcsattant.
– Anya, felnőtt ember vagyok, hagyd abba a nevelésemet! Csak akkor tudok rendesen takarítani, ha senki sincs itthon. A fiatalember pedig nem hal éhen, ha egy órácskát várnia kell!
Ez is érdekelhet
Ági tudta, hogy a lánya szereti őt, de azzal is tisztában volt, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Ha válaszol, óriási veszekedés lesz… Hallgatott tehát, és csöndesen kiment a kertbe, hogy az ebéd elkészültéig játsszon az unokájával, bár a korábbi jókedvéből semmi sem maradt. Fociztak, a kisfiú vetődött, nevetett, majd hirtelen Ágihoz szaladt, és halkam súgta. – Mami, értem már ezt a generációs izét! Ezért azt javaslom, hogy ne egy házba költözzünk, hanem egy utcába! Mondjuk, lakjatok velünk szemben! Ha én átrúgom hozzád a labdát, te el tudd kapni. Jó ötlet? – mondta titokzatos arccal, miközben ráragyogtatta a mosolyát.
