A Stadionnál nagy csapat tinédzser nyomul a küzdőtérre, közben úgy ordítanak, hogy a többi utas (tán ösztönös önvédelemből?) helyet ad nekik. A nagy nyomakodásban egy vékony, talpig feketébe öltözött lány kemény csizmájával véletlenül rálép egy hasonlóan Zorrónak öltözött fiú lábára.
- A rohadt büdös életbe! Hülye ribanc, nem tudsz vigyázni? - ordítja a fiú, mire olyan nyelvi továbbképzés zúdul az utasokra, amilyenhez foghatót csak a nagy fantáziával rendelkező felnőttek tudnak elképzelni.
- B... meg, te, görény f..., hogy vigyázzak, amikor engem is kefélnek hátulról?
- Ki kefél téged, te ocsmány béka? Hányingere lesz annak, aki hozzád ér!
- Ló... a te seggedbe, mit képzelsz magadról?
Senkivel sem törődve mondják, üvöltik, spriccelik egymásra a szennyet - nem törődve a kortársaik csitításával és a többi utas megbotránkozásával -, majd a sokadik lóalkatrész elhangzásakor váratlanul sztentori hang szakítja meg a mocskolódásukat.
- Elég volt! Szerencsétlen, primitív kölykök! Nincs benne a jegy árában, hogy benneteket hallgassunk! Nézzétek, óvodáskorú gyerekek is utaznak velünk! Hogy meritek őket és minket a magatok szennyével mocskolni? – áll fel hirtelen egy eddig csöndesen üldögélő hetven körüli, ám jó karban levő, magas férfi, akinek a hangerejétől és a határozottságától - furcsa módon - elcsöndesednek a kölykök.
- Jól van tata, ne parázzon! - morogja a lány, de a férfit (bácsit?) már nem lehet leállítani. – Nem vagyok tata, én görög-latin szakos tanár vagyok, és azt tanítottam egy életen át, hogy a nők mosolya-finomsága szebbé teszi az életet! Szerencsétlen kislány, milyen életed, milyen családod lesz, ha ilyen durva és primitív maradsz? - kiabálja, majd a fiú, aki két perccel ezelőtt még ocsmányul káromkodott, nevetve megszólal: éljen, igaza van!
- Ne helyeselj, fiam - folytatja már nyugodtabban a férfi –, te épp olyan nyomorult és ordenáré vagy, mint a leányzó. - Soha nem hallottál még arról, hogy a nőket tisztelni kell? Azt gondolod, hogy megkaphatsz valaha egy szép, tisztességes lányt, ha ilyen közönséges maradsz? Ugyan!
A metró közönsége elhűlve hallgatja a férfi szónoklatát, majd egyre többen felbátorodnak, és bekapcsolódnak a szóváltásba.
- Tökéletesen igaza van az úrnak – jelenti ki egy középkorú férfi.
- Te is rászólhattál volna ezekre a bunkó gyerekekre - mondja egy huszonéves forma lány a mellette álló kedvesének.
- Ilyen tanárokra lenne szükség ma is! - kiáltja egy ötvenes hölgy.
De az idős, görög-latin szakos tanár már nem figyel rájuk. - Az Astoria következik, le kell szállnunk – fordul az eddig csöndesen üldögélő feleségéhez. - Édes egyetlenem, segítek felállni – mondja végtelen gyöngédséggel, mire a szép arcú, ápolt külsejű, de betegnek látszó asszony feláll. A tömeg félrehúzódik, hogy helyet adjon, mert a hölgy nagyon sántít. A pici nő belekapaszkodik a férjébe, aki erősen öleli, hogy megkönnyítse a járást, majd amikor leszállnak, nagy csönd marad utánuk.