Közel egy óráig tartott, míg átvergődött a városon, hogy időben megérkezzen a zuglói iskola elé – Hűvösvölgyből. Persze a menyem már megint nem ér rá, morfondírozott magában, de aztán lecsitította a gonosz anyósi gondolatait, és nagyon várta, hogy a kapuban végre feltűnjenek az első bé osztály napközisei.
– Te is az unokádra vársz? – toppant elé egy csinos ötvenes nő.
– Uramisten, te Marci anyukája vagy! A Klári. Nem láttuk egymást legalább húsz éve. De semmit sem változtál! – kiáltotta boldogan, majd percek alatt tisztázták, hogy mindkettőjük lányunokája az első bébe jár, ami maga a csoda, hiszen a fiaik is ebben az iskolában kezdték pályafutásukat.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
– Emlékszel – nézett rá hamiskás mosollyal Klári –, hogy mennyi baj volt a fiainkkal? Kezdetben állandóan versengtek, verekedtek, és szekírozták egymást, mert két dudás nem fért meg egy csárdában. Aztán meg fura módon elválaszthatatlan barátok lettek. Egészen addig, amíg el nem vitted Tomit egy hatosztályos gimnáziumba.
– Hogyne! – nevetett önfeledten, mert eszébe jutott, hogy eleinte meg tudta volna fojtani ezt a helyes nőt, mert a ficskája többször elkalapálta az ő Tamását. – Még arra is emlékszem, hogy tanítónő megőrült tőlük, egyszer be is hívatott mindkettőnket, hogy elmagyarázza: ez a két kölyök tönkreteszi az osztályt. Mert hiába okosak, nem tudnak viselkedni, felborítják a rendet. És akkor lettünk mi jó barátok, mert egy emberként védtük a magunk közt szólva enyhén hiperaktív gyerekeinket.
– Mi lett a te hiperaktívadból?
– Informatikus.
– És a tiédből?
– Közgazdász.
Egyszerre tört ki belőlük a nevetés, közben hahotázva megvallották egymásnak, hogy mindkettőjük haja hulldogált, amikor a gyerekeik kamaszodtak, de a gimnázium vége felé a srácok összekapták magukat.
– Mami, de jó, hogy itt vagy! – rohant felé a kis unokája rózsaszín dzsekiben, sapkában, mellette futott egy másik kislány is hasonlóan habos-rózsaszín szerelésben, aki a vele beszélgető Klárit célozta meg. Mindketten felkapták a maguk unokáját, és a nagy ölelkezés végeztével, csodálkozva néztek a két kicsi lányra, akik teljes egyetértésben, egymás kezét szorongatva álltak előttük.
– Jó barátnők vagytok? – kérdezte Klári ámulva, mire a gyerekek lelkesen bólogattak.
– Nóri a legislegjobb barátnőm, egymás mellett ülünk a második padban – jelentette ki Barbara.
– És tudjátok, hogy apáitok is egymás mellett ültek ugyanebben az iskolában?
– Persze, elmesélték nekünk – felelték a lányok.
– Az én hülye fiam erről egy szót sem szólt – morogta ő „csak úgy” magának, hogy a kislányok ne hallják, mire Klári halkan a fülébe súgta: az én hülye fiam sem avatott be engem.
– Ti is rosszalkodtok, mint valaha az édesapáitok? – nevetett a lányokra Klári.
– Dehogy! – tiltakoztak a gyerekek – ma kaptunk piros pontot mindketten magatartásból.
– Mennyivel könnyebb a lányos szülők élete, mint a miénk volt! Fene jó dolguk van a fiainknak és a menyeinknek – szakadt ki Kláriból az őszinte mondat.
– Mert a lányok okosabbak – vélte ő.
– Intelligensebbek – tódította Klári.
– És kímélik a szüleiket…
Ez is érdekelhet
Majd a kvartett – női öntudattól pukkadozva – elindult a játszótér felé.
