– Uramisten, milyen gyorsan röppent el ez a harminc év, közben szegény férjem kiköltözött a rákoskeresztúri temetőbe, pedig de jó lenne, ha most itt ülne mellettem! – gondolta szomorúan. – Hiszen két rokonszenves, mégis idegen emberre várok, hogy együtt tárgyaljuk meg, miért nem akarnak a gyerekeink nagy esküvőt.
Itt tartott a gondolataiban, amikor csöngettek, és végre megérkeztek a fia menyasszonyának szülei. Ákos és Janka. Kávéval, süteménnyel kínálta őket, közben a férfi a lényegre tért. – Drága Nóra, azért kértük, hogy még ma találkozzunk, mert tennünk kell valamit a gyerekeink őrült terve ellen!
– Semmit sem tehetünk – mosolygott békésen Janka, a feleség. – Amúgy nekem tetszik, hogy ők szerény esküvőt akarnak. Nem a rokonságot akarják etetni, inkább arra vágynak, hogy kettesben elutazzanak egy ausztriai sítúrára decemberben. A pénz háromnegyed részét már össze is spórolták. Remek gyerekeink vannak! Tudják, hogy Ákos éhbérért dolgozik tanárként, én rokkantnyugdíjas vagyok, te pedig, drága Nóra, egyedül keresel.
– A gyerekek is dolgoznak már – mordult Ákos.
– Igaz – felelte Janka rendíthetetlen nyugalommal –, csakhogy hiába van kelendő diplomájuk, egyelőre pályakezdők. Ők nem akarják rázni a rongyot, inkább annak örülnek, hogy anyukám már két évvel ezelőtt megengedte, hogy beköltözzenek az ő tágas, zuglói házába.
– Milyen jól megvannak hármasban! – villanyozódott fel Nóra. – És nem kell lakáshitelt nyögniük… Igen, ez így jó. A gyerekek hálásak, boldogok. Egyébként tegnap este felugrottak hozzám, és elmondták, hogy elmennek majd a házasságkötő terembe két barátjukkal, akik vállalják a tanú szerepét – már időpontjuk is van a házasságkötőben –, aztán a kedves pap barátjuk összeadja őket abban a kicsi belvárosi kápolnában, ahová gyakran járnak. Ott leszünk mi is, ott lesznek a rokonok, a barátok, és a sekrestyében szépen megterítenek az apácák. Lesz egy kis sütemény, kakaó, üdítő, pogácsa. Ennyi.
– Ezt a marhaságot már nekünk is előadták! – csapott az asztalra Ákos. – Én vidéki gyerek vagyok, és már a lányom születésekor arra gondoltam, hogy meg fogom őt táncoltatni az esküvőjén! A négy testvérem nagycsaládos, rengeteg a cimborám, barátom, kollégám. Mit szól a rokonság, ha a lányunk így megy férjhez? Szégyen! Én azt hittem, hogy királylány lesz az esküvőjén.
– A ti lányotok mindenben gyönyörű – mondta békítően Nóra. – És a fiam elárulta, hogy vettek egy hófehér kosztümöt, amiben csodaszép.
– Már látta a fiad, mit vesz fel a menyasszony? – botránkozott meg Ákos.
– Drágám, miről beszélsz? – vágott közbe Janka. – Hogyne látta volna, hiszen két éve együtt élnek. Mint egy házaspár. Ők nem a nászéjszakájukra készülnek, hanem arra, hogy egy kipróbált-jó kapcsolatot a törvény és a Jóisten előtt is megerősítsenek. Amúgy mielőtt végleg felháborodsz, gondolkodj! Normális dolog lenne kölcsönökbe verni magunkat? És eszedbe jut édesanyád, aki „nemzeti gyászt” rendezett, amikor megtudta, hogy nem lesz templomi esküvőnk? – De mi két év múlva bepótoltuk, mégis megtartottuk a templomit – ellenkezett Ákos.
Itt tartottak a beszélgetésben, amikor beviharzottak a fiatalok, majd ijedten néztek Ákos dühös arcára, de Nóra megmentette a helyzetet.
– Azonnal mondjátok meg, hogy hajlandók vagytok-e arra, hogy néhány év múlva tartsatok egy hatalmas lagzit, ha nyerek a lottón? – rivallt a fiatalokra.
– Ha nem fosztunk ki benneteket, ha nem kell kölcsönbe verni magatokat a kedvünkért, akkor a Duna jegén is! – kiáltotta a fia.
– És akkor addig táncolok veled, drága apukám, amíg szét nem szakad a cipőm – nevetett a lány, majd váratlanul Ákoshoz lépett. – Szabad? – kérdezte, majd rázendített Kék Duna keringőre, és gráciával kezdett keringőzni az apja karján. Amikor kifulladt, a leendő férje énekelt tovább, még dobolt is az asztalon.
Ákos fáradtan-boldogan szuszogott a szoba közepén a "keringőroham" után, és halkan súgta a lánya fülébe, hogy csak ő hallja: - Épp olyan vagy, mint én. Te is mulatnál reggelig, de a családunk meg a leendő férjed unalmas hozzá...