Talán sokan nem is gondolnának rá, de csontjaink valójában élő szövetek, a csontszövet folyamatosan lebomlik és újraképződik. E két folyamat intenzitásának egymáshoz való viszonya nem azonos életünk egyes szakaszaiban. Gyermekkorban az építő folyamatok vannak túlsúlyban, ezáltal a csonttömeg növekszik. Ez a tendencia nagyjából 25-30 éves korra megáll, ezután pedig egyre inkább beindul a csökkenés. Összességében tehát a csontvesztés - bizonyos szintig - teljesen normális jelenség élettani szempontból. Ha azonban kóros mértékűvé válik, úgy oszteoporózisról, avagy csontritkulásról beszélünk, aminek komoly kockázatai vannak.
Kiket érint a csontritkulás?
Csontritkulás esetén a csontok tömegének és mésztartalmának drasztikus lecsökkenése fokozott törékenységgel jár együtt. Ilyen esetekben akár egy kisebb esés vagy egy olyan enyhébb fizikai stresszhatás is okozhat csonttörést, mint a köhögés. A leggyakrabban érintett testrészek közé a csípő, a csukló és a gerinc tartozik. Az Nemzetközi Oszteoporózis Alapítvány (IOF) adatai szerint évente közel 9 millió csonttöréses eset írható e kórkép számlájára. Átlagosan minden harmadik nő, illetve minden ötödik férfi szenved el ilyen sérülést 50 éves kora felett.
Az életkor egyike a legjelentősebb rizikófaktoroknak a csontritkulás kialakulása szempontjából, mivel a kor előrehaladtával a csontok egyre porózusabbá és gyengébbé válnak. Emellett a nemek között is jelentős eltérések mutatkoznak: Európában közel négyszer annyi nőt érint az állapot, mint férfit. Világszerte mintegy 200 millió nő szenved csontritkulásban, így a 60 év felettiek tíz, a 70 felettiek húsz, a 80 felettiek negyven százaléka, valamint a 90 felettiek mintegy kétharmada. Ötvenedik születésnapja után nagyjából hasonló a csípőtörésből eredő elhalálozás kockázata egy nőnél, mint annak, hogy mellrák miatt veszíti életét.
Magasabb az oszteoporózis megjelenésének rizikója kisebb testméretű, vékony csontozatú, valamint kaukázusi és ázsiai nők körében is. Mindezeken felül pedig akadnak olyan tényezők, amelyek bár ugyancsak a csontritkulás irányába hatnak, életmódunkon és orvosi kezeléseken keresztül azonban lehetőség nyílik a befolyásolásukra. Ilyen a dohányzás és az alkoholfogyasztás, az elégtelen kalcium- és D-vitamin-bevitel, a mozgáshiány, továbbá bizonyos gyógyszerek hosszú távú alkalmazása és egyes étkezési zavarok. Végezetül meg kell említeni a nemi hormonok szerepét, hiszen az alacsony ösztrogén- és tesztoszteronszint szintén hozzájárul a csontritkulás megjelenéséhez. A menopauza alatti hormonális változások egyik legfőbb veszélye éppen ebben rejlik.
Így ismerhető fel a csontritkulás
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Gyakran hívják csendes betegségnek az oszteoporózist, mivel nem ritka, hogy teljesen tünetmentesen alakul ki. Sokan nem is tudják, hogy érintettek, amíg egy szerencsétlen balesetből származó váratlan törés fel nem hívja a figyelmet a problémára. Egyéb esetekben hátfájdalom, testsúlycsökkenés és hajlott testtartás léphet fel figyelmeztető tünetként, biztos diagnózist ugyanakkor kizárólag csontsűrűségméréssel lehet felállítani.
Mit tehetünk a törések megelőzésért?
Csontjaink egészsége szempontjából már gyermekkortól kezdve kiemelt jelentősége van a rendszeres testmozgásnak és a kiegyensúlyozott táplálkozásnak. Felnőttkorban napi 1000 milligramm kalcium bevitele ajánlott, ami nőknél a menopauzával kezdődően, férfiaknál pedig 70 éves kor felett 1200 milligrammra emelkedik. Remek kalciumforrásnak számítanak az alacsony zsírtartalmú tejtermékek, valamint egyes növényi élelmiszerek, mint például az olajos magvak, a brokkoli vagy a spenót. Ugyanígy kulcsfontosságú a kalcium felszívódását segítő D-vitamin is: a melegebb hónapok során bátran támaszkodhatunk a napfényre, az őszi-téli időszakban viszont szükséges lehet a táplálékkiegészítőkkel történő vitaminpótlás. A különböző mozgásformák közül a saját testsúlyos és a rezisztenciaedzések hatnak a legelőnyösebben csontozatunkra. Ennek megfelelően a gyaloglás, a futás, a tenisz, a tánc vagy éppen a súlyzós és gépi edzések egyaránt jó választást jelentenek.
Diagnosztizált betegeknél célzott gyógykészítmények is alkalmazhatók a csonttömeg csökkenésének ellensúlyozására, mindazonáltal a terápia szerves része a páciens szükségleteinek megfelelő vitamin- és ásványianyag-pótlás, valamint a mozgásterápia is. A tévhitekkel ellentétben ugyanis a rendszeres, egyszersmind életkornak és egészségi állapotnak megfelelő testmozgás egyáltalán nem jelent veszélyt, sőt, kifejezetten jó hatású csontritkulással küzdő embereknél. Nem csupán az esetleges fájdalmakat képes csökkenteni, de javítja a páciens testtartását és egyensúlyérzékét is. Ez utóbbi különösen fontos, mivel az esések megelőzésére tett lépések egyben a csonttörés prevenciójára is szolgálnak.
Legjobban: