A kénes gyógyvíz hatásai

A kénes gyógyvíznek nemcsak a szaga erős, hanem hatása is számottevő: elsősorban izületi fájdalmak és pikkelysömör esetén érdemes fontolóra venni rendszeres használatát.

Mindnyájan tudjuk, akik szeretünk a nap végén hosszú perceken át a fürdőkádban ázni, hogy a meleg, 35-40 fokos fürdő igazán kiváló hatással van a hangulatunkra - és persze a testünkre is, aminek egy része tudományosan is igazolt: a forró víz egyrészt tágítja ereinket, vagyis csökkenti a vérnyomást, a fájdalomreceptorok egy részét pedig blokkolja, így fájdalomérzetünket is mérsékelheti. Azok a gyógyvízek azonban, amelyekbe nem otthonunkban, hanem különböző gyógyfürdőkben van módunk belemerülni, még ennél is jelentékenyebb hatást gyakorolhatnak egészségünkre - ebből a szempontból a kénes gyógyvízek tulajdonságai különösen figyelemre méltóak.

Pikkelysömör: a kenőcs mellé

A gyógyvizek kéntartalma egyszerre két módon is bejut az emberi szervezetbe. Mivel a kén könnyebb, mint a víz, ám nehezebb, mint a levegő, nemcsak magában a vízben, hanem közvetlenül a gyógyfürdő víze felett is nagy mennyiségben jelen lehet (kénhidrogén formájában): így pedig nemcsak bőrünkön át, hanem belélegezve is a testünkbe juthat.

A kénhidrogén mérsékelheti a fájdalmat
A kénes gyógyfürdő mérsékelheti a fájdalmat

Noha voltaképp bárkinek jót tehet, alapvetően két esetben szokták javasolni a kénes gyógyfürdőt: pikkelysömör, illetve izületi fájdalmak, például arthritis esetén - mindkettőnél kiegészítő kezelésként, amely önmagában nem oldja meg a problémát, de a tüneteket enyhíteni tudja. Ami a pikkelysömört illeti: a vonatkozó vizsgálatok szerint a kénhidrogén nem helyileg, vagyis a bőr hámsejtjei szintjén hat, hanem az immunválaszt fokozza, ami mérsékelheti a panaszokat. Az ilyen fürdővizek jellegzetes szagát is biztosító kénhidrogén hatását a pikkelysömörre (ahogyan fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő képességét is) az elmúlt néhány évben alaposan vizsgálták a Pécsi Tudományegyetemen úgy állatokon (egérkísérletekben), mint embereken. Az 50-69 év közötti férfiakkal és nőkkel végzett pikkelysömörös vizsgálat során úgy találták, hogy a pikkelysömör kezelésében hagyományosan alkalmazott ditranolos kúra a kénes gyógyvízzel együtt alkalmazva szignifikánsan mérsékelte a bőrtünetek súlyosságát - míg a másik csoportnál alkalmazott, hagyományos, "csapvizes" fürdő nem okozott változást a ditranol hatékonyságában.

A kén és a fájdalom

Krónikus gyulladásos, illetve degenratív izületi betegségek esetén azért szokták javasolni a kénes gyógyvízes kezelést, mert a vízből felszabaduló kénhidrogén olyan idegvégződéseket aktivál, amelyek révén fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő folyamatok indulhatnak meg a testben. Az egyetem egérkísérletei például megmutatták, hogy oszteoartritisz esetében a gyógyvíz mérsékelni tudta az arthritises láb fájdalmát (a kezelést követően bátrabban használták az egerek az érintett lábukat), majd szövettani vizsgálatokat is végeztek, amelyek a gyulladás csökkenését igazolták. Ugyanez volt elmondható ebben a kísérletben légúti gyulladás, illetve colitis esetében is.

A pikkelysömör tünetei a fülek területén, a fülcimpán és a hallójáratokban is megjelenhetnek. A fülek és a dobhártya érzékenysége miatt az itt jelentkező tünetek speciális kezelést igényelnek. Korábbi cikkünk a témáról itt olvasható !

Ha kénes gyógyfürdőt keresünk hazánkban, fontos tudnunk, hogy a mezőkövesdi, a balfi és a harkányi gyógyfürdők vízében a legmagasabb a szulfidiontartalom, a következő fürdőkben pedig szintén tartalmaz ként a víz, bár jóval kisebb arányban: Bogács, Egerszalók, Hévíz, Kehidakustány, Zalakaros, Kapuvár, Budapesten pedig a Széchenyi és a Lukács Gyógyfürdő.

Mielőtt azonban kúraszerűen kezdenénk igénybevenni a kénes gyógyfürdőt, feltétlenül egyeztessünk orvosunkkal - főleg, ha épp gyermeket várunk vagy karidovaszkuláris begegségünk van.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra