Szoktuk mondani, hogy az ünnepekre készülni sem egyszerű, ám
a stresszes időszak jóval előbb, még a munkahetekben elkezdődik. Sokan ugyanis
csak úgy tudnak szabadságot kivenni az év végén, ha – úgymond – előre
dolgoznak, vagyis bebiztosítják a saját pihenőidejüket. De ezen kívül is jó
érzés befejezni, lezárni minél több feladatot, amit nem szeretnénk már átvinni
a következő évre.
Ha ez megvan, akkor sincs vége a terheknek; jön a családi rész, a vendégségek
szervezése, a menü megtervezése, az ajándékvásárlás.
Ezek többnyire örömteli dolgok, már ha nem külső megfelelési kényszerből kerül sor rájuk, hanem belső késztetésből. De még ha utóbbi is a helyzet, akkor is adódhat is egy jelentős deficit: nem figyelünk eléggé saját magunkra. Az év vége ugyanis jó esetben nem csupán az ünneplésről és vendégjárásról szól, de saját évünk átgondolásáról, nyugodt lezárásáról és kipihenéséről is.
Talán nem evidens, de pszichológusok szerint a pihenésre is tudatosan kell készülni. Mégpedig úgy, hogy „nem készülünk”; egész pontosan nem „készüljük túl” az ünnepeket.
A tökéletes nem létezik
Ha végre megszabadultunk a munkakötelezettségektől, ne pótoljuk ezeket másokkal! Ne viselkedjünk úgy, mintha most újabb embereknek kellene megfelelnünk. Csakis magunknak szeretnénk bizonyítani, de ez sem szükséges. A nyugalmas pillanatok sokkal többet érnek – egész biztosan így gondolják ezt a gyerekeink, családtagjaink is. A perfekcionizmus csupán szorongást szül, és elvonja a figyelmet az ünnep valódi értelméről. Úgyhogy ne hajszoljuk a tökéletes karácsony, a makulátlan ünnepi vacsora vágyképét! Épp elég, ha el tudunk tölteni egy békés estét otthon.
Tudatosság és jelenlét
A boldogság záloga állítólag az, hogy a jelenben élünk a jelenre koncentrálunk. Csakhogy a modern ember számára ez nem is olyan könnyű dolog. Vagy a múlton rágódunk, vagy a jövő miatt aggódunk, de soha nem éljük meg a jelen pillanatot. Az ünnep erre lehet egy alkalom: elmerülni a ’mostban’. Az irányzatnak már neve is van: mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét. Az erre való törekvés segít abban, hogy lecsillapodjunk. Naponta csak néhány percet szánjunk arra, hogy csendben ülünk, és tudatosan figyelünk a légzésünkre, az érzéseinkre, a környezetünkre! A stresszorokat nem tudjuk kizárni az életünkből, de azért tehetünk, hogy kevésbé hassanak ránk.
Értékes időtöltés
A stresszcsökkentés nemcsak arról szól, hogy kizárjuk a szorongáskeltő dolgokat az életünkből, de arról is, hogy megtöltjük olyanokkal, amelyek érzelmi stabilitást adnak. Ilyenek például a kapcsolataink, amelyeknek a megélése mentálhigiénés szempontból épít minket – túl azon, hogy jó érzést ad. Úgyhogy a téli szünetben is találkozzunk minél többet azokkal, akiket szeretünk! Nemcsak jól szórakozunk majd, de az egészségi állapotunk is javul.
Étkezés és mozgás
Azt gondolnánk, hogy a sport csupán felpörget, de paradox módon pihentet is azzal, hogy oldja bennünk a feszültséget. A rendszeres mozgás csökkenti a kortizolszintet a vérben, emellett endorfint szabadít fel – mindkettő a nyugodt, békés lelkiállapotot szolgálja. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a sport nemcsak a testnek jó, de a léleknek is. Kár lenne lemondani róla!
Egy kis relaxáció
Légzőgyakorlatok, meditáció vizualizáció: mind olyan módszerek, amelyek segítenek az elme lecsendesítésében és a feszültség csökkentésében. Néhány percet vesznek igénybe, mégis segíthetnek abban, hogy ellazuljunk, és kapcsolódni legyünk képes önmagunkkal. Ha már ünnep, akkor ne feledkezzünk el a legfontosabb személyről sem az életünkben: saját magunkról.