Amikor Ken Kesey megírta a Száll a kakukk fészkére című regényét egy hadikórház elmeosztályán betegfelvigyázóként szerzett tapasztalatai alapján, talán maga sem gondolta volna, hogy munkája milyen - évtizedekig elnyúló - hullámokat kelt a közgondolkodásban. Ehhez persze az is kellett, hogy Michael Douglas bátor produceri munkájával, Miloš Forman nagyszerű rendezésével és Jack Nicholson feledhetetlen alakításával Randle P. McMurphy története sok embert megérintsen az 1975-ös filmadaptáció révén. A film azonban egyszersmind hatalmas pofont adott az ECT-kezeléseknek , amelyek rossz híre a mai napig nem oszlott el teljesen. A kutatások azonban azt mutatják, hogy felfedezése után közel 80 évvel az ECT továbbra is az egyetlen igazán hatásos terápia a rezisztens depresszió, a bipoláris affektív zavarok és a skizofrénia néhány fajtájának kezelésére.
Az elektrokonvulzív terápia hatásmechanizmusa még ma sem ismert pontosan, de az biztos, hogy az agy elülső lebenyein keresztül a villamos energia rohamot vált ki, ami az agyi funkciók javulását eredményezi. A kezelés önmagában csak néhány percig tart, és néhány héten át hetente két-három alkalommal ismétlik, majd járóbeteg-ellátásban folytatható a fenntartó terápiás kezelés. Az ECT egyoldalúan, az agy egyik féltekéjén vagy kétoldalúan az egész agyra kiterjedően adható. Általában az ECT-re mint legutolsó bevethető kezelésre gondolnak, de vannak esetek, amikor a betegség korai fázisában alkalmazzák, például súlyos vagy életveszélyes katatónia estén - írja a Psychology Today szakportál.
Nem elektromossággal kezdődött
Az elektrosokk története érdekes módon elektromosság nélkül kezdődött. Az elmeorvosok már a múlt század első harmadában felismerték, hogy az epilepsziában szenvedő pszichotikus betegek tünetei javultak a rohamok után. Ladislas Meduna (Meduna László) magyar származású pszichiáter ezért különböző módszerekkel kezdett kísérletezni a rohamok előidézésére, és 1934-ben felfedezte, hogy a Metrazol nevű stimulálószer, ha elég magas adagokban adják be, kiváltja az epilepsziás rohamokat. Meglepő módon Meduna azt tapasztalta, hogy a páciensek pszichotikus tünetei valójában csökkentek a gyógyszerrel kiváltott roham után. Ez az új kezelés gyorsan görcsterápia néven vált közismertté.
Az első nemzetközi farmakológiai konvulziós terápiás konferencián - amelyet Max Müller svájci pszichiáter szervezett meg 1937-ben - többek között kiderült, hogy a Metrazol olyan erős görcsöket eredményez, amelyek általában csigolyatörésekhez vezetnek. Továbbá a hatóanyag a görcsök kialakulása előtt morbid nyugtalanságot keltett. Emiatt a pszichiáterek alternatív módszereket kezdtek el keresni a rohamok kiváltására.
Ugyanebben az időben Ugo Cerletti olasz neurológus kutyákon kísérletezett a görcsterápiával, a rohamot pedig a fejüket érő közvetlen áramütéssel próbálta kiváltani. A legenda szerint Cerletti egy hentesnél vásárolt, ahol tanúja volt, hogy a hentes a fejet érő elektromos ütéssel kábította el a sertéseket a levágásuk előtt. A villanyáram az állatokat egy érzéstelenített, kómához hasonló állapotba vitte. Cerletti azon tűnődött, vajon az emberek fejére mért áramütés hasonlóan érzéstelenítést okoz-e a görcsök kiváltása előtt. Ebből a gondolatból született az elektrokonvulzív terápia.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Cerletti és pszichiáter kollégája, Lucio Bini 1938-ban kifejlesztette az első ECT eszközt, és ezzel kezelték is az első emberi betegüket, akinél skizofréniát , téveszméket, hallucinációkat és zavartságot diagnosztizáltak. A kezelés a tervek szerint működött, a beteg állapota jelentősen javult. Az 1940-es évektől kezdve az elektromos technikát szinte minden jelentős pszichiátriai intézmény elfogadta a súlyos mentális betegségek kezelésére. Az ECT-vel kapcsolatos úttörő munkájukért Cerlettit és Binit orvostudományi Nobel-díjra jelölték az 1930-as években.
Az 1950-es években a pszichiátria új hulláma a klorpromazin, a korai antidepresszánsok megjelenésével, valamint a lítium hatékonyságának hangulatstabilizátorként való felfedezésével indult. Mégis, az ECT volt az első nagy áttörés a biológiai pszichiátria területén. Ezek a fejlemények is hozzájárultak az állami elmekórházak fokozatos bezárásához szerte a nyugati világban.
Az 1960-as években aztán megjelent az elektrosokk történetében a magyar szál is. Thomas Stephen Szasz (Szász Tamás István) , budapesti születésű amerikai pszichiáter vezette az "antipszichiátriai mozgalmat", amely számos fronton támadta a pszichiátria gyakorlatát, beleértve az ECT-t is, amelyet embertelennek és kínosnak tekintett. A pszichiátriáról alkotott nézeteit állítólag Karinthy Frigyes írásai is befolyásolták. Az elmebetegség terminusa elleni első bírálatát 1958-ban a Columbia Law Review című folyóiratban jelentette meg. Ebben a cikkben azt állította, hogy az elmebetegséget úgy kezelik, mintha boszorkányság volna.
Nézeteit sokat támogatták: 1961-ben például meghallgatta az USA Szenátusának bizottsága. ahol a kényszergyógykezelések ellen érvelt, és azt állította, hogy az elmebetegnek címkézés sérti a beteg jogait, és hogy az orvosoknak segítőknek kell lenniük, nem pedig börtönőröknek. Tevékenysége köztiszteletet vívott ki, olyannyira, hogy az Amerikai Humanista Társaság 1973-ban az év humanistájává választotta. Részben a fellépése miatt is az ECT az 1960-as és 1970-es években teljesen visszaszorult, de az 1980-as években újjáéledt. Napjainkban pedig már ismét széles körben elfogadott kezelés a súlyos mentális zavarok esetében: becslések szerint évente egymillió ember kap elektrosokk-terápiát.
Az elektrosokk jelentőségét az adja, hogy a depresszióban szenvedő betegek mintegy 10-30 százalékán nem segítenek az antidepresszánsok. Számukra az egyik kezelési lehetőség az elektrokonvulzív terápia. Ma az ECT-t már érzéstelenítés mellett végzik, és az elektromos áramot célozottan és szabályozottan alkalmazzák. A Popular Science magazinnak nyilatkozó Amy Aloysi , a Sínai-hegyi Icahni Orvostudományi Iskola igazgatója szerint téves elképzelés, hogy az eljárás ijesztő és fizikailag szélsőséges volna. Ma már behívják a betegek családtagjait a kezelésekre, éppen azért, hogy megváltoztassák az eljárás rossz közképét.
Nem 100 százalékos, de gyors és hatékony
A legtöbb terápiához és gyógyszerhez hasonlóan azonban nem mindenkinél működik az elektrosokk, amely mellékhatásokkal és kockázatokkal is járhat. Ugyanakkor az ECT-t az orvosi közösség széles körben elfogadta , mert számos olyan betegnek segít, akiknek a kezelésére tett korábbi erőfeszítések kudarcot vallottak. Ennek ellenére még ma is vannak ellenzői orvosi körökben is, mert tartanak a hosszú távú mellékhatásoktól, károsodásoktól. Az ilyen hosszú távú mellékhatások előfordulnak Aloysi szerint is, de elég ritkán. Ezért a betegekkel mindig közlik, hogy ez megtörténhet, és nem 100 százalékig biztosak benne, hogy mi történhet velük. A pszichiáter azonban állítja, hogy betegek ezreit kezelte ECT-vel, és senki sem szenvedett el tartós, életminőséget rontó mellékhatásokat.
A bizonytalanság abból fakad, hogy nem teljesen világos az ECT hatásmechanizmusa. Az biztos, hogy megnő az idegek növekedését segítő fehérjék termelése, a neurotranszmitterek szintje megváltozik, valamint a depresszióban részt vevő agyi régiók (például az amigdala és a hippokampusz ) változásai is lehetségesek. Hibás feltételezés továbbá, hogy az ECT mindig fizikai kárt okoz az agynak, mert a legtöbb kutatás szerint nem károsítja az idegsejteket vagy az agyi struktúrákat. Valójában kimutatták, hogy növekedést és aktivitást okoz az agyban, azaz emelkedik az agyi kapcsolatok száma és a hippokampusz idegsejtjeinek növekedése - állítja Aloysi.
Ez is érdekelhet
A betegek többsége számára az ECT jól működik. A kezelést kapók 50-70 százaléka pozitív változásokról számol be. Az elektrosokkban részesített betegeknél az egy hónapon belüli ismételt kórházba kerülés kockázata alacsonyabb, a kezelés gyorsan, napokon belül eredményt hoz - ellentétben az antidepresszánsokkal, amelyeknél hetekig eltarthat a hatás megjelenése. Súlyosan depressziós betegek esetében pedig, akik az öngyilkosság mezsgyéjén billegnek, a gyors hatású kezelés kulcsfontosságú lehet. Azoknak a betegeknek, akik nem reagálnak más kezelésekre, lehet, hogy el kell dönteniük, hogy vállalják-e az ECT-t, vagy inkább a depressziót. A depresszió viszont halálos lehet.
