Hogyan fogadhatja el könnyebben egy anya, hogy az általa tanítgatott, nevelgetett gyerek egyszeriben felnőtté válik, saját élete, döntései és ballépései lesznek? És hogyan barátkozzon meg a szülő a gyerek választottjával, ha ráadásul még a korkülönbség is igen jelentős? Ezekre próbált rájönni az a levélíró is, aki végül a The Guardian szakértőihez fordult segítségért.
„Boldognak tűnik, de nem érzem helyénvalónak a kapcsolatát”
„Néhány évvel ezelőtt férjhez mentem, és nevelőanyja lettem egy tinédzser fiúnak, aki ma már a húszas évei elején jár. Korábban az igencsak kaotikus, alkoholista édesanyja nevelte, ám később elhagyta őt. Nevelt fiammal több mint egy évig éltem egy fedél alatt, és igen nagy kihívás volt, hogy rendszert vigyünk az életébe és elérjük, hogy dolgozni kezdjen és önállósodjon. Óriási fejlődésen ment keresztül. Végül azt mondtuk neki, hogy ideje a saját lábára állnia, mert nem fizetjük tovább az összes költségét. Ebben az időszakban ismerte meg a párját, aki már a 30-as évei végén jár, vagyis az én korosztályomba tartozik” – vázolta fel a helyzetet az aggódó nevelőszülő.
A nő elmondása szerint a fiatal már össze is költözött a nála jóval idősebb párjával, és azóta nem dolgozik. Bár boldognak tűnik, a nevelőanyja mégis félti a fiút, hiszen ez az első kapcsolata.
Egy részem úgy érzi, fel kell nőnie, önállóan kell megállnia a helyét, és el kell követnie néhány hibát, hogy tanuljon belőle. Közben viszont azt is gondolom, hogy egy rossz helyzetbe került, amelyben túlságosan kiszolgáltatott és sebezhető. A barátok és a férjem szerint nincs probléma a kapcsolattal, de én nem tartom helyénvalónak a nagy korkülönbséget. Nekem kifejezetten kényelmetlen, ugyanis a nő velem egyidős, és én még nagyon gyereknek látom a nevelt fiamat”
– fogalmazott a levélíró, hozzátéve, hogy nagyon szeretne őszintén beszélgetni erről a fiúval, de közben attól is fél, hogy ezzel csak eltávolodnának egymástól.
„Nem kell úgy döntenie, ahogyan neked megfelel”
A levélírónak Annalisa Barbieri válaszolt, aki gyakran ad tanácsot a The Guardian olvasóinak. Mint írta, a gyerekek függetlenedése bizony azzal jár, hogy időnként olyan döntéseket is hoznak majd, amelyek a szüleiknek nem tetszenek. A nagy korkülönbséggel kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy el kell engedni az előítéleteket: nem feltétlenül van hátsó szándék amögött, hogy egy 40-es nő egy nála sokkal fiatalabb férfit választ párként. „Attól még, hogy te úgy érzed, hogy ez rossz és helytelen, az a nő még nem feltétlenül egy ragadozó” – mutatott rá a válaszlevél szerzője.
Barbieri a saját gondolatainak megfogalmazása mellett Katherine Walker pszichoterapeuta véleményét is kikérte az ügyben. A szakember azt javasolta a levélírónak, hogy próbáljon meg érzelmileg egy kicsit eltávolodni a helyzettől, és kívülről szemlélni azt.
Lehet, hogy te elképzelhetetlennek tartod, hogy a te korodban kapcsolatot kezdj egy, a nevelt fiaddal egykorú fiatalemberrel. Azt is megértem, hogy ezt az anyjával kapcsolatos múltbéli traumákkal magyaráznád, de lehet, hogy ő most ettől tényleg őszintén boldog. A múltja valóban bonyolult, de ettől még nem válik automatikusan kiszolgáltatottá” – magyarázta a pszichoterapeuta.
„Te még mindig gyereknek látod, de ő már egy felnőtt”
A válaszolók azt is kiemelték, hogy az is egy probléma ebben a helyzetben, hogy a levélíró még mindig gyereknek látja nevelt fiát, miközben ő már egy huszonéves felnőtt férfi. „Ettől még a nevelőanyja vagy, és bátran leülhetsz vele beszélgetni erről. A lényeg azonban, hogy ne prédikálj, az ugyanis csak védekezésre, magyarázkodásra készteti majd. Inkább azt erősítsd meg benne, hogy ott vagy neki, bármit elmondhat neked, és az egykor közös otthonotok ajtaja is mindig nyitva áll előtte. Mondhatod neki például azt, hogy »itt mindig lesz egy ágy számodra, amelyen alhatsz«, vagy valami hasonlót. De persze csak akkor, ha őszintén így gondolod” – tanácsolta Walker.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
