Csak futni ne kelljen!
Edit egyike azoknak a középkorú nőknek, akik tudják ugyan, hogy jót tenne nekik a mozgás, de nehezen jutnak el odáig, hogy valóban tegyenek valamit ennek érdekében.
Legtöbbször az a félelem tartja vissza őket, hogy az edzőterem vagy az aerobik-óra fiataljai közül kirínának idősebb korukkal, gyakorlatlanabb mozgásukkal, túlsúlyukkal. Gyakori az is, hogy egyedül nem tudják rászánni magukat a rendszeres testedzésre, és nincs olyan barátnőjük, ismerősük, akivel együtt indulhatnának el az edzőterembe vagy a kocogásra.
Legtöbbjük az ülő munka, a rossz testtartás, a pluszkilók miatt már ízületi fájdalmakkal küzd, visszeres a lába, rossz a térde, így képtelennek érzi magát bizonyos mozgásformákra, például aerobikra, futásra. Ez utóbbitól különösen irtóznak: a térdük fáj a zökkenésektől, a tüdejük nem bírja, és szinte előre látják a szánakozó tekinteteket, amikor rengő mellekkel, kivörösödött arccal, elfúló lélegzettel elhaladnak a sétálók mellett.
Gyalogolni jó!
Az ilyen, mozgásszegény életet élő nőket igyekezett megszólítani Pusztai Éva, a Humánus Jövőért Alapítvány vezetője az újpalotai gyaloglóklub megszervezésével. Hetente háromszor esti közös edzésre várja őket. Itt, a sorstársak társaságában mindenkinek könnyebb túllendülni a kezdeti nehézségeken, és a szó szoros értelmében felhúzni a sportcipőt. - Ebben a "gyaloglóklubban" először is megtanulnak gyalogolni, hiszen az ún. sportgyaloglás egészen más, mint a normál járás, séta. Ez a mozgásforma, az ún. "walking" világszerte terjed, mert bárki megtanulhatja, gyakorolhatja, ebben nem akadály sem az életkor, sem a túlsúly, mivel nem terheli az ízületeket sem.
Ha valaki rendszeresen műveli, ezzel lefogyhat, feltöltődhet energiával, nemcsak az erőnlétét, hanem a hangulatát is javíthatja vele. A részvétel ingyenes, nincs szükség drága sportruházatra sem, egyetlen dologról, egy sportcipőről kell csupán gondoskodni. Ennek sem kell márkásnak lennie, de a jótékony gyalogláshoz nem felel meg egy utcai cipő sem, bármilyen kényelmes legyen is amúgy.
A klub csatlakozott a Monspart Sarolta által vezetett "Gyalogolni jó" mozgalomhoz, így a szakmai segítség is elérhető.
Az első száz után
Nem jött össze nagy csapat, de az első néhány fecske, a hat-nyolc jelentkező elég kitartónak bizonyult, és kellő humoruk is megvolt ahhoz, hogy átsegítse őket a kezdeti nehézségeken. Így aztán néhány hete esténként rendszeresen feltűnnek a lakótelep parkjában a kissé suta mozgással, szögletes kartartással, gördülő mozdulatokkal gyalogló nők.
Az edzés kis bemelegítéssel kezdődik, amelynek során néhány célszerű mozdulattal igyekeznek lazítani az ízületeket, oldani a gerinc merevségét, bemelegíteni a láb izmait. A gyalogláshoz a parkban mértek le egy kilométer hosszú "nyolcast", itt róják aztán a köröket, alkalmanként 3-5 km-t. A körülbelül egyórás edzés a lábszár izmait nyújtó gyakorlatokkal fejeződik be. - Nem volt könnyű elkezdeni, otthon hagyva a vacsora - híradók - sorozatok megszokott rituáléját, de most, hogy harmadik hónapja járok ide, és túl vagyunk az első száz kilométeren, egyre jobban megy a dolog - idézte fel Edit. - Sokat segít, hogy többen vagyunk, hasonlóan kezdők, így egymás előtt nem kell restellnünk az ügyetlenségünket. Jókat beszélgetünk, nagyokat nevetünk közben, remekül telik az idő.
Érdekes felfedezést tettem azóta: bár a súlyom gyakorlatilag stagnál, egy-két kilót fogytam mindössze, de valami mégis változott, tónusosabbak lettek az izmaim, karcsúbbnak, frissebbnek, energikusabbnak érzem magam. Javult a testtartásom is, jobban kihúzom magam edzésen kívül is. Nem könnyen ismerem el, hiszen évekig ódzkodtam ellene, de tényleg jót tett nekem a gyaloglás, teleszívom magam friss levegővel, az edzések után jobb a kedvem és jobban is alszom. Meg sem fáztam ezen az őszön még, pedig ködös, nyirkos időben sem maradnak el az edzések - számolt be tapasztalatairól.
Kutyagolók
Kutyatulajdonosok tudják, milyen sértődött, mellőzött tekintetet tud vetni a kutyájuk rájuk, ha nélküle indulnak el valahová. A sportgyaloglás ezt a gondot is megoldja, hiszen az edzésekre nyugodtan lehet kutyát is vinni.
Nyugaton a "dogwalking"-nak egyre terjed a divatja. Szakértők szerint aki kutyával gyalogol, az feleolyan valószínű, hogy abbahagyja, mivel a kutya imádja ezt a közös programot, ajtóhoz állva, gazdit bökdösve szinte követeli az indulást a megszokott időben. Ráadásul (főleg, ha erre a célra kialakított, derékra csatolható pórázt, megfelelő hámot használnak) a kutya nemcsak pszichésen, hanem fizikailag is segíti a gazdáját: a szánhúzó kutyák mintájára "húzza", némi súlyt átvesz tőle, így átlagosan kétszer annyit gyalogolnak a kutyás gyaloglók, mint az anélkül "kutyagoló" társaik. Edit is ezt tapasztalta: jóval könnyebben bírja a négy kilométeres alkalmankénti penzumot, ha kutyája is vele tart. A gyaloglóklub mindkettőjüknek egészséges, szó szerint szívderítő program lett.