Orvosmeteo: folytatódik a kánikula

A kánikula továbbra sem gyengül, és egészen a 2024/25-ös tanév első hetének közepéig-végéig nem is várható lehűlés.

A szerda többnyire napos időt tartogat, általában csak kevés felhő lesz az égen. A Dunántúl nyugati, délnyugati részein azonban több gomolyfelhő is képződhet, így arrafelé zápor, zivatar is előfordulhat. Esetleg még a délkeleti határvidéken is eleredhet az eső.

fiatal nő ventilátor előtt hűti ma
Szeptember 5-éig nem is várható lehűlés. Fotó: Getty Images

Az északkeleti szél elsősorban az Alföld keleti felén élénkül meg, zivatarok idején pedig átmenetileg erős vagy viharos lökésekre is számíthatunk. A legmelegebb délutáni órákban jellemzően 30 és 35 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére is csak 18 és 25 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint napközben a Dunántúl délnyugati felében, illetve kis eséllyel a délkeleti határ mentén is lecsaphat néhány zivatar, amelyet viharos, nagyjából 60-75 kilométer/órás szél kísérhet. A nyugati, valamint az északi területek kivételével egyébként mindenhol 25 fok feletti napi órás középhőmérséklet valószínű.

1,7 fokot is mértek már ezen a napon

Az augusztus 28-an valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 1,7 Celsius-fokot 2012-ban jegyezték fel, Zabar településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1992-ben mért eredmény tartja, amikor 38,7 fokot mutattak a hőmérők Komáromban.

Szeptember 5-éig nem várható lehűlés

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint folytatódik a kánikula, és egészen szeptember 5-éig nem várható lehűlés. A meleg még az egészséges szervezetet is jelentősen igénybe veszi. Az UV-sugárzás ma is erős lesz, ezért a déli órákban nem célszerű a napon tartózkodni. A légnyomás csökken.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Tumormarkerek a laborleleten: biztosan rákot jeleznek?

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +9 °C

Folytatódik az erősen felhős vagy borult idő, csak kisebb szakadozások lehetnek a felhőtakaróban. Délelőtt még kevesebb helyen, majd délutántól ismét egyre többfelé várható eső, zápor. A Dunántúlon az északnyugati szél erős, késő délutántól egyre nagyobb területen viharos, erősen viharos lesz, míg az ország keleti felén csak helyenként lehetnek élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között várható. Egy ciklon örvénylik felettünk, az előrejelzés szerint napközben kettős fronthatás okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra