Alvásszakértő: ezért ne nyomd meg a szundigombot

Elismert alvásszakértő hívja fel a figyelmet a szundigomb veszélyeire.

A szundigomb a jó alvás egyik ellensége – vallja Dr. Lindsay Browning, aki egy angol podcast vendégeként több fontos tanácsot is megosztott arról, hogyan lehet igazán pihentető az alvás – írja a Mirror.

Ne nyomd meg, mert csak még fáradtabb lehetsz tőle! Fotó: Getty Images
Ne nyomd meg, mert csak még fáradtabb lehetsz tőle! Fotó: Getty Images

„A szundigomb ellenség, soha ne nyomd meg!” – hívta fel a figyelmet a szakértő a műsorban. Dr. Browning szerint ugyanis a szundigombbal nagyon lerontjuk alvásunk minőségét.

Ha 7 óra 30 perckor kellene kelned, ne állítsd be az ébresztőt 7-re, majd nyomd meg háromszor-négyszer a szundigombot! Ha ugyanis így alszol 7 és 7 óra 30 között, annak szörnyű lesz a minősége.

Ma már elérhetőek olyan alkalmazások, amelyek figyelik az alvásodat, és nyomon követik, hogy mély- vagy felszínes alvásban vagy-e éppen. Ezek az alkalmazások pedig megpróbálják kitalálni, hogy mélyalvásban leszel-e, amikor megszólal az ébresztő, és emiatt dönthetnek úgy, hogy nem fognak a felébreszteni, mert lehet, hogy fáradtnak éreznéd magad tőle. Ezért előfordulhat, hogy korábban felébresztenek majd – fogalmazott a szakértő, aki személy szerint nem híve az ilyesminek, mert a hasonló alkalmazások használatával csak a saját alvásidejét csökkenti az ember. Mint azt kifejtette: „inkább alszom még fél órát, és felébredek a kába mélyalvásból, de legalább többet aludtam.”

Íme az egészséges alvás 10 aranyszabálya.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Tumormarkerek a laborleleten: biztosan rákot jeleznek?

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +22 °C
Minimum: +11 °C

A frontális felhőzet csak lassan halad kelet felé, ezért keleten alapvetően kevesebb lesz a felhő, és szárazabb idő várható, míg nyugat, északnyugat felé haladva egyre több és vastagabb lesz a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon tartós esőre számíthatunk. Az összefüggő csapadékzóna estig a Duna vonaláig juthat. Előterében kialakulhatnak záporok, emellett a déli, délnyugati országrészben egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Az ország nyugati felén megélénkül, a nyugati tájakon megerősödik az északnyugatira forduló szél, míg keleten döntően mérsékelt marad az alapvetően déli légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 29, de a Dunántúl északnyugati felén ennél jóval alacsonyabban, 12 és 20 fok között alakul, a nyugati határ mentén reggel, délelőtt már beállt a maximum-hőmérséklet. Késő este - hasonló területi eloszlás mellett - 8, 21 fok várható. Napközben kettős fronthatás dominál, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra