Csak minden negyedik magyar jön ki a fizetéséből

A magyar háztartások negyven százalékában terveznek energiatakarékossági beruházásokat, tavaly július óta tíz százalékkal többen – derült ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb reprezentatív kutatásából. Közben pedig a magyarok háromnegyedének hiányos a családi kasszája.

A magyarok 84 százaléka a jövőben is kihívásokkal teli időszakokra számít, ám tavaly évvégéhez képest kevésbé pesszimista képet fest a Cofidis Hitel Monitor családi kassza hangulatindex. A mutató 14 pontos javulása ellenére még így is a koronavírus-járvány első időszakához hasonlóak az eredmények. A tervek megvalósítását hátráltatták az infláció nyomán megnövekedett kiadások. Kiderült: a magyarok közel negyede kényelmesen kijön a jövedelméből, ugyanakkor a válaszadók háromnegyedének hiányos a családi kasszája. Ez a hiány a többségnek havi szinten mintegy 200 ezer forintot jelent. Az élelmiszerárak emelkedése miatt tavaly júliushoz képest 35 ezer forinttal többet költenek erre a megkérdezettek havonta.

rezsi, infláció, költségek, anyagi helyzet, anyagi gondok
Sokaknak okoz gondot a csekkek kifizetése. Fotó: Getty Images

Megfontoltak lettünk

Óvatosak lettek a magyarok: 59 százalékuk szerint érdemes várni a tervezett hitelekkel, egyötödük ugyanakkor úgy véli, hogy megéri hitel segítségével megvalósítania az adott beruházást, ha olyasmibe fekteti a pénzt, ami visszahozza az árát. Akik az elmúlt három évben már terveztek az adott megtérülő befektetéssel, azok fűtéskorszerűsítésbe (45 százalék), szigetelésbe (34 százalék), illetve napelemrendszer telepítésébe (28 százalék) fogtak bele. A magyarok számára a valódi motiváció az energiatakarékossági beruházásokhoz nem a környezettudatosság, hanem hogy minél nagyobb összeget takarítsanak meg: 13 százalékuknak csak ez számít, 40 százalékuk pedig, bár figyelembe veszi a fenntarthatósági megfontolásokat, lényegesebbnek tartja, hogy a korszerűsítéseknek köszönhetően kevesebbet költsön.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
éjszakai lábgörcs
Éjszakai lábgörcs: mit üzen vele a szervezet? – Nem csak fáradtság okozhatja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +6 °C
Minimum: +0 °C

Általában borult, egyes részeken továbbra is párás, ködös marad az idő, időszakosan azonban vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet - főként a déli, délkeleti tájakon. A szitálás, ónos szitálás mellett a nap első felében az ország északkeleti vidékein gyenge eső még előfordulhat, majd ott is csökken a csapadék esélye. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de néhol ennél akár enyhébb is lehet az idő. Ma kettős fronthatás várható, egy mediterrán ciklon érkezése miatt.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

teszt
Tényleg pótolható a heti alváshiány a hétvégi lustálkodással?

Tudod, hogyan hat az alvásodra a koffein, a késői vacsora vagy a sok képernyőzés? Teszteld tudásodat!