Gyöngyös szegénynegyede, Duránda a régió egyik leginkább leszakadt szegénynegyede. Az itt élő gyermekek számára az állami ellátórendszer nem sok kapaszkodót kínál, hétköznapjaikat a nélkülözés határozza meg, kellő motivációt is nehéz gyűjteniük ebben a közegben a kitöréshez. Az Autonómia Alapítvány munkatársaként Béres Tibor évek óta járja a durándai utcákat, közösséget épít, programokat szervez az itt élő fiatalok számára. A Gyerekszoba vele, illetve az alapítvány igazgatójával, Nun Andrással beszélgetett arról, milyen tipikus életpálya vár egy itt felnövőkre.
"A munkaerőre, amit Duránda ki tud adni, napjainkban nincs szükség"
Tibor Gyöngyösön nőtt fel, rengeteg gyermekkori emléket őriz a Durándán élők hétköznapjairól. "Nagyon más volt akkor az élet, de hogy könnyebb, vagy nehezebb-e, azt nem tudnám megmondani. Egy iskolába jártam a durándaiakkal, és úgy érzem, akkor az oktatás még tudott és akart mit kezdeni azokkal a szociokulturális különbségekkel – nem feltétlenül a hátrányokkal, akkor még nem csak ez határozta meg az ott élők életét -, amikkel ezek a gyerekek rendelkeztek. Minden háznál tartottak disznókat, csirkéket, lovakat, ami szöges ellentétben állt a polgárosult Gyöngyössel, és ez sok konfliktust gerjesztett. Volt szemét, kosz már akkor is, nem csak most, ezt nem szabad letagadni. De az a fajta anómiás állapot akkor még nem volt meg, ami a mostani gyerekek mindennapjait átjárja" - mondta el Tibor.
Emlékei szerint gyermekkorában a Gyöngyösön akkor még működő nehézipar adott némi kiugrási lehetőséget az itt élők számára, manapság azonban már ez sem elérhető lehetőség. "Arra a munkaerőre, amit Duránda ki tud adni, napjainkban nincs szükség – olyan képzettségbeli és alapvető kompetenciákat érintő hiányosságokkal rendelkeznek az itteniek, ami miatt inkább külföldi vendégmunkásokkal töltik fel az állományt, minthogy a helyieket próbálják képezni. A mostani közoktatási rendszer nincs felkészülve az olyan gyerekek integrálására, akik már akkor le vannak maradva, amikor bekerülnek" - tette hozzá.
A lakhatási körülmények borzasztóak a városrészben, a túlnyomórészt önkormányzati tulajdonú ingatlanokat a zsúfoltság jellemzi. Alapvető hiányosságok gátolják az ezekben élő gyermekek fejlődését: nincs hely és nyugalom a tanuláshoz, a szülőktől nem kapják meg a megfelelő segítséget, az internet is csak néhol van bekötve. De az alapkompetenciák hiánya is óriási gond, egy hetedik-nyolcadik osztályos gyereknek az írás-olvasás is problémát jelenthet.
Problémát jelent továbbá az is, hogy a gyermekeket érő ingerek között nagyon sok az agresszív elem, az itt élők konfliktusmenedzselő képessége nagyon alacsony, gyakran eszkalálódnak erőszakba hétköznapi cselekvések is. "Itt a börtönből szabadult embereket több napig tartó mulatsággal várják, ahol ünneplik, éltetik az egykori bűnelkövetőt. Ha a gyerek is részt vesz ezeken, akkor nem a többségi társadalom normarendszerével, hanem a deviáns magatartásformával fog azonosulni. Itt tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy nagy tévedés ezeket a jeleneteket a cigánysághoz köthető szociokulturális jegyeknek tekinteni – ez a nagy tömegben együtt élő mélyszegény társadalmakra általánosan jellemző probléma" - mondta el az alapítvány munkatársa.
Tizenhat évesen kiesnek a közoktatásból
Mivel tizenhat évre csökkentették a kötelező iskoláztatás korhatárát, a gyerekek ebben az életkorban zömében ki is hullanak a közoktatásból, és egy jelentős részük addigra csak nyolc általánost végzett - hangsúlyozta Nun András. "Azt tudjuk, hogy a roma fiatalok túlnyomó többsége nem az egyetemre vagy középiskolába jut el, hanem a szakmunkásképzőbe, és innen is kihullik. Megvannak azok a munkák, amelyeket már ebben az életkorban, végzettség nélkül is el tudnak látni. Egy részük építkezéseken dolgozik, és ezzel kétszer annyit kereshet, mint az a szociális munkás, akinek ösztönöznie kellene őt az iskola folytatására. Igaz, hogy 40 fokban is kint kell majd aszfaltozni, amitől már az ötvenes éveire emberi roncs lesz belőle, de ezt akkor még nem látja át" - hangsúlyozta az alapítvány elnöke.
A Durándán élőknek szervezett programok célja több, mint közösségépítés: egy közös foci, teljesítménytúra vagy kirándulás motivációt jelenthet számukra a fejlődéshez, és elhihetik magukról, hogy ők is képesek többet elérni. "Néhány illúzióval fontos azért leszámolni azoknak, akik idejönnek és segíteni szeretnének. Nagyon gyorsan el kell felejteni, hogy tíz gyerekből tíznél sikert lehet elérni. Ilyen nincs. Olyan hátrányokat cipelnek ezek a fiatalok, és annyira húzza őket vissza a közösség, hogy ha tízből három-négynél el tudunk érni valamit, az már sikernek számít" - hangsúlyozta Béres Tibor.
A teljes beszélgetést a Gyerekszoba oldalán olvashatjátok el.
Legjobban: