Sokan ítélkeznek a szegények felett, pedig mindenkinek megvan a története. Ha ezt ismernék, nem bíráskodnának többé – mondta el a Gyerekszobának Mohayné Farkas Ibolya. A Mélyben és Reményben Alapítvány vezetője építészmérnök szakmáját sutba vágva már több mint egy évtizede a mélyszegénységben élőkért küzd.
„Amikor megszorulunk, és nincs étel, akkor fillérekért eladogatom, amink van: ágyat, szekrényt. Amikor ez sem elég, akkorjön az uzsorakölcsön. Télen nem tudtam fizetni nekik. Idejöttek, és a gyerekek szeme láttára vertek meg. A gyerekvédelmis néha azt mondja, elviteti a gyerekeket, mert nincs mit enni, nincsenek a házban ajtók, nincs konyhaszekrény, nincs fürdőszoba, nincs folyóvíz, kevés az ágy, a szekrény. Miből vegyek? Lopni nem akarok. Hogyan tudnám másként csinálni, ha ilyenek a körülményeink, és nem tudok változtatni rajtuk? Nincs munkám, nincs lehetőségem, nincs jövőm. Nincs semmi feladatom az életben. Csak a gyerekeim. Mihez kezdek, ha őket elviszik?”– osztja meg napjaikról Zoli. Ő az egyike azoknak, akiken a szervezet így vagy úgy, de segíteni tudott.
Az alapítvány jelenleg tizenöt-húsz családdal tartja a kapcsolatot, egészen a legkisebb gyerek nagykorúságáig, vagy amíg abba nem hagyja a tanulást. Az ezekben a családokban cseperedő gyerekeknek folyamatosan programokat (kézműveskedést, kirándulást), fejlesztést, korrepetálást tartanak, karácsonyi és születésnapi csomagokat osztanak, nyárra pedig balatoni tábort szerveznek, de küzdenek a menstruációs szegénység ellen is.
Hatalmas probléma, hogy sok gyerek közülük még az általános iskolai tanulmányait sem tudja befejezni, ezért ők hétről-hétre a tanulásban is kapnak segítséget. A közös házi feladat írást, korrepetálást, fejlesztést nyugdíjas pedagógusok, szociális munkások és önkéntes középiskolások, egyetemisták tartják, de ez nem csak tanulás.
Az, hogy ezek a gyerekek ennyire gyenge tanulók, részben annak köszönhető, hogy a családban egyáltalán nem érdeklődnek az iskoláról. Mi mindig megkérdezzük, volt-e dolgozat, felelés, de minden apró-cseprő dolgot szívesen meghallgatok. Ez idővel ráébreszti őket arra, hogy az iskola biztos fontos, ha mások ennyire kíváncsiak, mi történt ott. Ezenkívül a verbális képességeiket, a szókincsüket is fejleszti, hogy beszéltetjük őket. Rendszeresen előfordul, hogy nem értenek egy-egy szót, akkor megbeszéljük. Például amikor jött hozzájuk egy önkéntes egyetemista segíteni, nem értették, mi az, hogy egyetemista. Nyilvánvaló, hisz az ő közegükben ilyen szó nem hangzik el
– mondta el a Mélyben és Reményben Alapítvány vezetője.
Ez is érdekelhet
Az alapítvány munkájáról bővebben a Gyerekszoba cikkében olvashattok!
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
