Születésekor lemondtak róla. Ő választott engem, bármikor is jövök, örül nekem
– mutatja be a két és fél éves Zolikát önkéntes „pótmamija”, aki egyébként két kamaszfiút nevel. Gaálné Stettner Beának tehát rég volt ilyen kicsi gyereke, így már több mint egy éve, amikor csak tud, könyvelő munkája mellett bejár a kisfiúhoz. Zolika születése óta nagyrészt ebben a kórteremben él, amibe egy rácsos ágyon, egy etetőszéken és egy heverőn kívül nem is férne be más. Bea havonta tizenkét órát tölthet vele, ilyenkor mesét olvas neki, építenek, mondókáznak, de kiviheti őt a játszótérre is. Nem tud olyan játékot bevinni, aminek ne örülne, de legjobban mégis a plüsskutyákat szereti. Most is egy foltos példányt szorongat.
Csodaszép, értelmes arcú, szőke gyerek, de olyan veleszületett
fejlődési rendellenessége van, ami miatt hosszú és kockázatos műtétek sorát kell
rajta elvégezni, és addig is speciális szakmai ápolást igényel. Azon a heti
három órán kívül, amikor Bea foglalkozik vele, jár még hozzá délutánonként napi
két órában néhány önkéntes, és minden nap felkeresi őt a kórház
gyógytornásza is.
Ezek a gyerekek, akik születésüktől fogva vannak itt,
már jóval ritkábban sírnak, mert tudják, hogy úgysem kapnak azonnali választ. Az
ápolók nem tudnak velük folyamatosan foglalkozni, a picik tehát egy idő után feladják, és csak ritkán kérnek segítséget, vigasztalást.
Cél, hogy országos hálózat segítse a gyereket
„Két hónapunk volt összegyűjteni rá negyvenmilliót” – idézi fel Kőműves Glória a pécsi gyermekklinikával szemközti bázis történetét. A Nevetnikék Alapítvány központjában a szervezet megálmodója és létrehozója vezet körbe:
kész csoda volt, hogy erre az épületre rátaláltunk, de rengeteg munka van még vele. A padlástérhez sok pénz kell.<br>
Néhány kilométernyire van a szülészet épülete. Amikor ott már nincs elég hely, ide, a szemközti gyermekklinikára kerülnek azok az újszülöttek, akiket nem tudnak, nem akarnak hazavinni, vagy esetleg olyan betegségük van, amivel még maradniuk kell. A helyszín tehát nem is lehetne ideálisabb az alapítvány számára.
A földszinti barkácsteremben megannyi szerszám között fiatal férfi tesz-vesz. „Az önkéntesek rengeteget dolgoznak, de hát ezekből sosem lehet eleget készíteni. Fájdalomdíjként kapják a gyerekek, vagy csak úgy…” – pakol elő a polcokról néhány, játékkal megtömött óriási műanyagdobozt Füredi Kristóf. A főfoglalkozását tekintve óvodapedagógus most teljes állásban az alapítvány játékműhely-vezetőjeként fajátékokat gyárt. Be is mutatja, hogyan készül a pörgettyű, és még a szeme is mosolyog, amikor a gyerekekről mesél:
nagyon hálásak mindenért, de meg is érdemlik.
Ne csak mondd, hanem tedd! – Együtt erő vagyunk!
– olvashatók ilyen és ehhez hasonló üzenetek a másik terem falán padlótól a plafonig. Mostani és egykori önkéntesek, érintettek, segítők és segítettek egyaránt kifejezték a két évvel ezelőtti házfelújításkor, mennyire hálásak a hiánypótló kezdeményezésért.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Tizenhat év alatt rengeteget fejlődtünk, és érezzük a felelősséget, hogy ezt a tudást tovább kell adnunk. Számtalan intézményben várnak még gyerekek segítséget
– húzza alá Glória.
Az utóbbi időben – talán éppen a kórházban maradt csecsemőkkel kapcsolatos hírek hatására – rengetegen keresték meg az alapítványt: „az ország különböző pontjairól jelentkeztek hozzánk önkéntesek, viszont a Nevetnikék Alapítvány csak a dél-dunántúli régió kórházaival áll kapcsolatban. Ezért úgy döntöttünk, összegyűjtjük az önkénteseket máshol is.” Alapvetően helyi civil szervezetek jelentkezését várják, akik szeretnék kibővíteni a portfóliójukat ezzel a tevékenységgel, de magánszemély is jelentkezett már náluk azzal, hogy kizárólag erre hozna létre szervezetet. Ők abban tudnak majd segíteni, hogy az eddig kidolgozott módszertant továbbadják: „mi már kicsiszoltuk ezt a programot, nagyon sok tapasztalatunk van, így a többieknek nem kell majd a nulláról indulniuk.”
A gyógyulás is gyorsabb, ha van hozzá társaság
Visszamegyünk a klinikára, az igazgató éppen vizitel. Amíg várunk rá, körbenézünk a folyosón, amiből az önkéntesek interaktív mesefalat készítettek. Varázslatos lények, falra rögzített matatók, kopogtató faharkály, rengeteg kreativitás, valódi műalkotás.
„A különböző osztályokon fekvő kis
betegek állapotához tudjuk igazítani a szakmai felkészítést” – osztja meg az igazgató kérdésemre,
hogy a Pécsi
Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának orvosai miként nyújtanak támogatást az önkénteseknek.
Dr. Decsi Tamás szerint
Teljesen másként kell bemenni a jeges mélyvízbe
– érzékelteti a professzor.
Az alapítvány önkéntesei – mint fogalmaz – rengeteget segítenek a bent fekvő gyerekeknek, sőt még a gyógyulás folyamatát is felgyorsíthatja a látogatásuk, ahogy például a Piros Orr bohócdoktoroké is. A professzor hozzáteszi: a munkájuknak persze vannak feltételei, és fontos, hogy ezt előre lefektessék, ahogyan ezt ők is megtették a Nevetnikékkel. Nem mindegy ugyanis, mit és hogyan tehetnek a beteg gyerekekkel.
Így indult
Kamaszként az egyik barátnőm kórházba került. Amikor meglátogattam, akkor fogalmazódott meg bennem: dögunalom lehet neki odabent. Összebarátkoztam az egyik orvosával, akitől évekkel később lehetőséget kaptam, hogy tartsak a bent fekvő gyerekeknek egy foglalkozást. Olyan jól sikerült, hogy más osztályokra is hívtak. Aztán néhány hónap után rájöttem: az csak a legkisebb probléma, hogy unatkoznak a gyerekek
– idézi fel a kezdeteket Glória.
Ugyanis bár vannak olyan csecsemők, akikről lemondanak a szüleik, de sokkal gyakoribb, amikor nem lehet itt senki a gyerek mellett a kezelés ideje alatt. Dolgozni kell, a szülőket várja otthon a többi gyerek, vagy messze laknak:
előfordul, hogy a szülő behozza a gyereket, hazamenni viszont már nem tud, mert nincs pénze a buszra. Ilyenkor van, hogy az egyik orvos segíti ki. Ezek a szülők másnap már nem fognak tudni eljönni. De olyan is volt már, hogy egy autóbaleset után a szülők más kórházba kerültek. Hiába volna már jól a gyerek, a gyerekkórházban kell maradnia, amíg a szülei jobban nem lesznek. A kórház ingerszegény környezete pedig egyáltalán nem ideális, főleg a szüleik nélkül heteken, hónapokon, vagy ha súlyos beteg gyerekről van szó, akár éveken keresztül. Ráadásul amikor betegek, még inkább igénylik a gondoskodást.
Az alapítvány önkéntesei mostanra évente nagyjából négy-ötszáz hat év alatti gyerekkel foglalkoznak, tavaly közülük százhúszan teljesen egyedül voltak bent a klinikán.
Nem mindenki jó önkéntesnek
Glória eredetileg gyógypedagógus, de már három éve kizárólag az alapítványban dolgozik. Mint mondja, annyi itt a munka, hogy sokszor a fejére nő. Tevékenysége nagy részét az önkéntesek toborzása, kiválasztása, oktatása és koordinálása tölti ki. Sok köztük az egyetemista, de az is gyakori, hogy azért vállalja valaki ezt, mert úgy érzi, a munkája nem elég hasznos. Legtöbben nem járnak be a gyerekekhez, de így is tudnak segíteni: mesefalat festenek a kórházban vagy játékokat készítenek.
A kórházi önkéntesség hosszútávú elkötelezettség, ezt pedig nem tudja mindenki vállalni. Itt orvosok, gyógypedagógusok, pszichológusok, szociális munkások, védőnők, zenészek, művészek segítségével kidolgoztak egy három hónapos alapképzést, amit valamennyi önkéntesnek el kell végeznie, mielőtt bemenne a gyerekekhez. Ezt követően vállalniuk kell az önkéntességet rendszeresen, hiszen a gyerekek várják őket. Ha olyan pici baba érkezik, akiről lehet tudni, hogy hosszabb ideig marad, hozzá mindig ugyanaz a „pótmami” jár, hiszen a kötődés az első időszakban még fontosabb.
Ez is érdekelhet
A jelentkezőknek csupán 10-20 százaléka alkalmas a feladatra, egyszerűen nem lehet bárkiből önkéntes nálunk. Tévhit, hogy aki önkéntesnek jelentkezik, az biztosan segítőkész. Sok a rosszindulatú ember, és ezt ki kell szűrnünk, hiszen a beteg gyerekek a legkiszolgáltatottabbak. Másrészt aki bemegy egy kórházban hagyott vagy épp hosszú kezelésre szoruló gyerekhez, annak nagyon erősnek kell lennie. Aki annyira érzékeny, hogy összetörne a kórteremben, egyszerűen nem alkalmas a feladatra.
Zárójelben jegyzem meg: mint kiderült, én sem. Zolikát látogatva nálam hamar eltörött a mécses…
