Végéhez ért a Netflix Szexoktatás (Sex Education) című sorozata, amelynek negyedik, egyben befejező évadát szeptember végén jelentette meg előfizetői számára a streamingszolgáltató. A vidéki Walesben játszódó sorozat főkaraktere Otis Milburn (Asa Butterfield), egy középiskolás tinédzser, akit szexterapeutaként praktizáló édesanyja (Gillian Anderson) nevel egyedülálló szülőként. A harminckét epizód alapját éppen az a helyzet teremti meg, hogy Otis az otthonról hozott tudást kamatoztatva maga is titkos szexterápiát indít iskolájában, kendőzetlenül őszinte választ adva a kortársait – illetve olykor akár a felnőtteket – foglalkoztató legkülönfélébb kérdésekre, problémákra. A Szexoktatás nagy erőssége, hogy míg a kirakatban egy könnyen megszerethető tinisorozatként jelenik meg, valójában szexuális felvilágosító eszközként is funkcionál a néző számára – ahogyan azt többek között Deborah Shaw, a Portsmouthi Egyetem szakértője is megfogalmazta a The Conversation oldalán megjelent cikkében.
A sorozatformátum, illetve az összesen négy évad játékideje rengeteg teret adott ahhoz, hogy az alkotók kellő részletességgel és nyíltsággal feldolgozhassák az egészséges szexualitás megannyi különböző aspektusát, így rengeteg olyan konkrét kérdést, amelyek közelebből vagy távolabbról, de bármely ember szexuális életét érinthetik a mindennapokban. Azt pedig valódi szexterapeuták is elismerik, hogy mindezt nemcsak hitelesen, hanem nagyon bátran is teszi a sorozat. „Szerintem a Szexoktatás fantasztikusan mutatja be a hullámvölgyeket és -hegyeket, a szex csínyját-bínját, valamint mindazt az izgalmat és frusztrációt, amelyet egy, a szexualitás iránt kíváncsi ember csak átélhet. Meglátásom szerint az egészséges üzenete az, hogy a szex és a párkapcsolat egyaránt olyan komplex élmények, amelyekért megéri élni az életet” – hangsúlyozta például Amy McFarling szexedukátor a NottinghamshireLive-nak nyilatkozva.
A Szexoktatás egyik legfelkavaróbb történetszála
A témakör pozitív kicsengésű oldala mellett a Szexoktatás nem huny szemet az ugyancsak a társadalom jelentős részét érintő fájdalmak, traumák felett sem. Mind közül az egyik legérzékletesebben feldolgozott történetszála is e téren bontakozik ki lassanként a néző előtt, bemutatva a szexuális erőszak áldozatra gyakorolt lelki hatásait. Otis egyik iskolatársát, Aimee-t (Aimee Lou Wood) ugyanis a második évad elején a buszon utazva tettlegesen molesztálja egy idegen férfi, miközben az utasok közül senki sem siet a segítségére. A diáklány eleinte mintha ügyet sem vetne a történtekre: bagatellizálja, mentegeti az erőszaktevő cselekedetét, és nem érti, barátnője miért erőlteti, hogy feljelentést tegyen a rendőrségen. Ahogy azonban halad előre a történet epizódról epizódra, lassanként a trauma utóhatásai átveszik az irányítást az élete felett. Kerülni kezdi a tömegközlekedést, nem tud fizikai kontaktusba kerülni a barátjával, mindenütt azt fürkészi, nehogy ismét összetalálkozzon az őt bántalmazó férfival. Mindebből pedig egy évadokon átívelő érzelmi fejlődéstörténet áll össze, érzékletesen bemutatva a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) jellegzetes manifesztációját.
Mint ugyanis az a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) összefoglaló anyagában olvasható, a szexuális erőszakon nem lehet csak úgy túllépni. Az áldozatok mintegy háromnegyedénél PTSD alakul ki, és megfelelő szaksegítség nélkül a lelki sérülések hosszú évekig megmaradnak. Fontos hozzátenni ehhez, hogy a szexuális erőszak egy jóval tágabb fogalom annál, mint ami a köztudatban él róla. Valójában minden olyan esetben „szexuális erőszakról beszélünk, ha valakit erőszakkal, kényszerrel, manipulációval vagy beleegyezésre nem képes állapotával visszaélve bármilyen általa nem akart szexuális cselekvésbe vonnak” – írja a NANE.
A szorongás, stressz és félelem teljesen természetes reakció, ha valaki erőszak áldozatává válik. Amennyiben ezek az érzések súlyos formában és tartósan jelentkeznek, nagy valószínűséggel PTSD áll a háttérben. Ez egy olyan szorongásos zavar, amely valamilyen lelkileg traumatikus élmény hatására jön létre, beleértve a szexuális bűncselekmények átélését is. Ez utóbbi esetre a szakemberek gyakran az erőszak-trauma szindróma (rape trauma syndrome, RTS) kifejezést használják. A fogalmat két amerikai kutató, Lynda Lytle Holmstrom és Ann Wolbert Burgess írta le elsőként a múlt század 70-es éveiben, azóta pedig a területen zajló újabb kutatások révén mind több információ látott napvilágot a tünetegyüttesről, illetve az áldozatok lelki folyamatairól a gyógyulás felé vezető úton. Persze minden érintett esete más és más, függően például a személyiségüktől, koruktól, az erőszakos cselekmény jellegétől is. Ezzel együtt a legtöbben az alábbiakban részletezett szakaszokon mennek keresztül.
Mit jelent feldolgozni a szexuális erőszakot?
Az erőszakot követő néhány órában, napban az áldozatok érzelmei igen gyorsan változhatnak. Vannak, aki sokkos állapotba kerülnek, nem is hiszik el, ami velük történt. Ahogy ez a sokk kezd feloldódni, egyre inkább felerősödhet a félelem, amihez megalázottság, bűntudat, szégyen, akár önvád, harag és bosszúvágy is társulhat, valamint erős hangulatingadozás. Vannak, akik láthatóan feszültek, nyugtalanok, sírásban törhetnek ki, amikor fel kell idézniük és elmondaniuk az őket ért erőszakot. Mások nyugodtnak, összeszedettnek tűnhetnek, elfedve valós érzelmeiket a környezetük elől. Minden esetben nagyon fontos azonban, hogy az áldozatok kellő odafigyelést, támogatást és gondoskodást kapjanak ebben az érzelmileg rendkívül sérülékeny időszakban.
A PTSD tünetei jellemzően csupán napokkal, hetekkel a trauma után jelentkeznek először, ahogyan a kezdeti sokk lassanként elmúlik. Mint az a Washingtoni Egyetem oldalán olvasható, ennek első szakasza az úgynevezett akut szakasz, amely ugyancsak napokig, akár hetekig kitarthat. Az áldozatok ilyenkor gyakran vagy alig tudnak odafigyelni a külvilágra, vagy éppen ellenkezőleg, túlzottan is éberen és riadtan figyelnek minden apró mozzanatra maguk körül. Érzelmileg bénultnak érezhetik magukat, tompulhatnak az érzékszervi, hangulati és emlékezeti funkcióik, nehezükre eshet összeszedni a gondolataikat. Sokakat bénító szorongás fog el, ellehetetlenítve a mindennapi teendőik elvégzését. Vannak, akik folytonos kényszert éreznek a tisztálkodásra, mosakodásra, esetleg öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják őket.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az idő előrehaladtával aztán ezek az érzések lassanként enyhülhetnek. Kívülről úgy tűnhet, az áldozatok teljesen továbbléptek, noha belül továbbra is érzelmi zűrzavart élhetnek meg. Folytonos szorongás, hipervigilancia, tehetetlenség, pánikrohamok lehetnek úrrá rajtuk. Korábban közeli kapcsolataikat gyakran nem tudják fenntartani, hangulatuk szélsőgesen ingadozhat. Nem ritka, hogy úgynevezett flashbackek, kényszeres emlékbetörések gyötrik őket, álmaikban is élénken és visszatérően megjelenhet az elszenvedett erőszak. Mindezek okán sokan különféle megküzdési mechanizmusok mentén keresnek kiutat: igyekeznek kisebbíteni a trauma jelentőségét, vagy éppen ellenkezőleg: szinte csak arról tudnak beszélni. Vannak, akik teljesen elnyomják magukban az emlékeket, mások igyekeznek magyarázatot találni a történtekre. Illetve vannak, akik megpróbálnak menekülni a problémák elől: elköltöznek egy másik városba, esetleg teljesen megváltoztatják a külső megjelenésüket – öltözködésüket, hajszínüket.
A trauma valódi feldolgozásának alapfeltétele, hogy az erőszakot átélt személy biztonságban érezze magát, az erre épülő lelki gyógyulás pedig lassú folyamat, amely nem mindig egyszerű és nem is fájdalommentes. Érdemes szakemberhez fordulni, aki segít abban, hogy az érintett emlékezni tudjon és meggyászolni a veszteséget, fokozatosan átalakítva a traumatikus emléket. A cél, hogy a történtek ne uralják az életét, ezáltal visszatalálhasson önmagához, a közösséghez, amelynek tagja. Ahogyan az a Traumás Stressz Szakértőinek Amerikai Akadémiája (AAETS) oldalán olvasható, a gyógyulás nem azt jelenti, hogy a trauma teljesen kitörlődik az azt átélt személy fejéből, mintha soha meg sem történt volna. Sokkal inkább arról van szó, hogy idővel megtanul együtt élni vele.
Ez is érdekelhet
Hasonló gondolatokat fogalmaz meg Gillian Anderson karaktere, Jane is a Szexoktatás 3. évadában, amikor Aimee tőle kér segítséget mint terapeutától. „Nemrég szexuálisan bántalmaztak. Azt hittem, hogy túl vagyok rajta. De most úgy gondolom, talán mégsem. Azelőtt szerettem a testem, és szerettem szexelni. De amióta ez történt, nem tetszik, ahogy a testemben érzem magam. Nem szeretek még ránézni sem, és azt sem szeretem többé, ha a barátom megérint” – vallja be a beszélgetés során Aimee. A történtek felidézése közben elcsuklik a hangja, és csak annyit tud megfogalmazni, hogy szeretne újra a régi lenni. Jane azonban másra hívja fel a figyelmét. „Nos, talán sosem leszel már a régi önmagad, Aimee. De ez rendben van. Emberi lényekként folytonosan változunk és fejlődünk. És azáltal, hogy feldolgozod ezt a traumát, megértheted a történteket, így elérhetjük, hogy továbblépj, a testeddel való kapcsolatod pedig javuljon.”
