Szexuális bántalmazás

"Mindenekelőtt igazolódott az a gyanúm, hogy a traumának, különösképpen a szexuális traumának, mint betegségkeltő tényezőnek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni." Ferenczi Sándor (1932)

A bántó szex

A szexuális zaklatás olyan szexuálisan meghatározott nemkívánatos viselkedés, mely magában foglalja pl. a testi kontaktust és közeledést, a szexuális színezetű megjegyzéseket, pornográf képek mutatását, szexuális jellegű követeléseket akár szóban, akár tettekkel, szex kierőszakolását, partner prostitúcióra kényszerítését vagy "kölcsönadását" barátoknak, ismerősöknek, stb. Bár a szexuális zaklatás fogalma már a hetvenes években megszületett, e magatartást még az emberi jogokra érzékeny országokban is csupán a nyolcvanas évek legvégén, a kilencvenes évek elején kezdték jogilag hatékonyan szabályozni.

Nem képesek felejteni

A szexuális áldozatok egy életen át hordozzák magukban az elszenvedett kínokat, a szégyenletes titkot, megalázottságot, bűntudatot. A zavaros érzések kavarodása nem kedvez a pozitív énkép kialakulásának. A szülőkről, a felnőttekről alkotott modell zavarossá válhat, befolyásolhatja a mentális egészséget, a felnőttkorban alakuló társkapcsolatok is zavart szenvedhetnek, neurotikussá válhatnak.

A megerőszakolt lányok gyakran aktív promiszkuitásba menekülnek (irodalmi példa erre Alberto Moravia Egy asszony meg a lánya című könyve), többnyire soha át nem élt orgazmussal, párkapcsolati problémával. Később az anyai szerep is sérül.

Felmérések szerint a prostituáltak 80 százaléka a gyermekkorában szexuális erőszak áldozata volt. Egyre több felnőttkori súlyos depresszióról derül ki, hogy gyermekkori vérfertőzésből származó trauma az alapja, szégyenérzésből és bűntudatból alakult ki a betegség. Egy amerikai felmérés szerint minden ötödik nőt gyermekkorában felnőttel történő szexuális kapcsolatra kényszerítettek. Legtöbbjükön apjuk vagy nevelőapjuk követte el az erőszakot. A kutatások szerint minden hét felnőtt férfi közül legalább egy volt gyermekkorában szexuális áldozat.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Gyermekek szexuális bántalmazása

A gyermek kényszerítése vagy késztetése bármilyen törvénytelen szexuális aktivitásra, amelyet a gyermek nem képes megérteni, felfogni, amelyre a gyerek koránál, fejlettségi állapotánál fogva nem érett, továbbá amelyet tilt az adott társadalom/közösség jog- és szokásrendje, illetve az adott környezetben elfogadott tabuk. A szexuális visszaélés létrejöhet felnőtt és gyermek, vagy olyan korú gyermek és gyermek között, ahol a kapcsolat a kor és fejlettség okán a bizalmon vagy hatalmi helyzeten alapszik. A fogalomkörbe tartozik még a gyermek kényszerítése prostitúcióra, illetve pornográf anyagok készítésében való részvételre.

Miből sejthető ...?

A gyermekek szexuális bántalmazását leginkább jellemzi a bántalmazott hallgatása. Ezért különösen fontos a felismerés, a szakemberek figyelme, mivel a szexuális bántalmazás tünetei nem egyértelműek, nehezen felismerhetők. Előforduló tünetek az alvászavar, étkezési zavarok, szorongás, visszahúzódó viselkedés, szokatlan, váratlan agresszió, orvosilag nem indokolható fájdalmak, betegségek, iskolai teljesítmény visszaesése, motiválatlanság, kortársakhoz való viszony hirtelen megváltozása, szexualizált, kihívó viselkedés. E tünetek nem feltétlenül jelentenek szexuális bántalmazottságot, de megjelenésük esetén a segítő szakember megkeresése szükséges.

Megrontó módszerek

A felnőtt kihasználja áldozatát a tapasztalat, a kor és az erőfölény segítségével kifejezetten szexuális célra. A szexuális erőszak lehet pornográf filmek, képek mutogatása, de kiterjedhet a tapogatástól, a csókolgatáson át a behatolásig vagy az orális-anális érintkezésig. A gyermek érzései az elkövető iránt ambivalensek lehetnek. A szexuális erőszakot el is utasíthatják (hiszen kellemetlen, fáj stb.), de a megkülönböztetett figyelem, a vágyott ajándékok, a ritka szeretet-megnyilvánulások miatt a szeretett felnőtt (akár a szülő is) nehezen elítélhetővé válik a gyermek számára.

A gyermek életkorától függően, a cél elérése érdekében először manipulálhatják a gyermeket. Ez az "udvarlási" szakasz arra kell az elkövetőnek, hogy kiismerje áldozatát, mit szeret, mitől fél, így az ismeretek birtokában később ráveheti vagy kényszerítheti őt a szexuális kapcsolatra. Az elkövető szinte minden esetben "titkosság" megtartására kényszeríti a gyereket, hol fenyegetéssel, hol zsarolással.

A szexuális célzatú érzelmi erőszak a gyermek érzelmi fejlődését gátló cselekedet: idetartozik a gyermek önbecsülésének becsmérlése, a sorozatos megaláztatás, valamint a szeretet megvonásának különböző formái is. Izolálja a gyermeket, aki így a megfélemlítés eszközével érzelmileg is zsarolhatóvá válik.

Mitől lesz valaki pedofil?

A pedofil személyiség kialakulásában nagy szerepet játszik a saját gyermekkori szexuális bántalmazás átélése. Felnőttkorban e cselekedetek oka lehet az éretlen személyiség, a gyengén fejlett szociális és szexuális készségek, a szorongás, a félelem a szokásos szexuális kapcsolattól, a mellőzöttség, sikertelenség érzése, szerepmodell-hiány vagy alacsony önértékelés, esetleg a gyermekkorban gyökerező irreális szülői elvárások. A gyermekeket szexuálisan molesztáló, bántalmazó általában felnőtt férfi, de nem ritka a női elkövető, mivel azonban a pedofília már serdülőkorban kezdődik, az elkövető lehet akár 18 év alatti is. A kóros hajlamú felnőtt a gyerek játékait összetéveszti egy szexuálisan érett személy vágyaival, és következményekre való tekintet nélkül szexuális cselekményre ragadtatják magukat. Felmérések szerint a pedofilok áldozatainak 22 százaléka hét év alatti és 40 százalékuk 7-12 év közötti.

Az exkluzív típusú pedofilok kizárólag gyerekek iránt éreznek szexuális vonzódást, míg a gyermekek és felnőttek iránt egyaránt vonzódókat nonexkluzívnak nevezi a szakirodalom.

Az elkövetők jelentős része döntően a családból vagy a közeli rokonságból kerül ki, ami nagyon megnehezíti az esetek felderítését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra