A bizonytalanságok rögtön a botanika, azaz a növénytan terén kezdődnek. Vannak, akik szerint a kender esetében egyetlen fajról van szó, mások szerint kettőről: az Európa-szerte jobban ismert Cannabis sativáról és az indiai változatról, a Cannabis indicáról. Ám szovjet tudósok még egy harmadik, Kelet-Európában elterjedt fajt, illetve alfajt, a Cannabis ruderalis-t is elkülönítettek. Arról is vita van, hogy az emberiség hat-, nyolc- vagy tízezer éve termeszti, illetve használja-e a kendert. Szintén nem tudni biztosan, hogy Kínából, Indiából (esetleg a Himalája és Nepál vidékéről) vagy Elő-Ázsiából, a Közel-Kelet és a Kaukázus vidékéről származik-e a növény. Mitch Earleywine (Marihuána. A tudomány álláspontja címmel írt könyvet) szerint Tajvanon használhatták fel először az emberek a kendert. Szerinte "az ipari kender, az orvosi marihuána és a mámorító kannabisz ugyanabból a fajból származik", de mindegyiknek megvan a maga története.
Earleywine szerint a kenderből - ellentétben más kábítószerekkel -, termékek tucatjait lehet előállítani. Ám "ezek egyike sem tartalmaz jelentős mennyiségű tetrahidrokannabinolt (THC), a marihuána fő pszichoaktív hatóanyagát". Az ipari kender THC-tartalma ugyanis 0,15 százalék vagy ennél is kevesebb, míg a pszichoaktív kannabiszban legalább 2 százalék (de előfordul, hogy több) a THC-koncentráció.
"Forró kövekre kendert dobnak"
A kendert előbb "ipari", de legalábbis kézműipari célokra használták, a gyógyító és a tudatmódosító szerepe csak később jelent meg. A kender termesztésére a középkor végén, az újkorban rendeletileg kötelezni kellett az angol gazdákat. Annyira nem akarták a vitorla-kötélzethez nélkülözhetetlen - de kevés hasznot hozó, ráadásul rothadáskor iszonyú bűzt árasztó - alapanyagot megtermelni, hogy VIII. Henrik és Erzsébet királynő bírságrendeleteket is hozott emiatt.
A mai Dél-Oroszország területe volt Európában az egyik első vidék, ahonnan a kendert arattak a Kr. e. VII. századtól kezdve. Jonathon Green Kannabisz című kötete Hérodotosz modern fordításaként 2002-ben angolul, 2003-ban magyarul is megjelent. Eszerint a Kr. e. 450-ben alkotó görög szerző a Közép-Ázsiából származó szkítákról azt írja: sátraikban forró kövekre kendert dobnak, "mely miközben ég, tömjénillatú füstöt bocsát ki, amit belélegezve a szkíták szinte megrészegülnek". Valójában a szkíták egyik fő szállásterülete, a mai Dél-Oroszország vidéke a kender egyik változatának, a Cannabis ruderalisnak is az egyik fő elterjedési területe, de azt persze pontosan nem tudhatjuk, hogy a kender melyik fajtáját használta ez a nép. Earlywine szerint a szkíták temetési szertartásokon lélegezték be a kannabiszmagok füstjét. Erre Rudenko szovjet régész bizonyítékokat is talált, amiről 1970-ben számolt be.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Hogy a kendert a magyarok már a honfoglalás előtt ismerték, azt viszont az 1977-82 között kiadott Magyar Néprajzi Lexikonból is tudhatjuk. Az ország keleti és déli részén volt elterjedtebb a kender, a nyugati és északi részeken a len volt a legfőbb "ipari" növény. Európában ugyanis sokáig a kender ipari nyersanyagként ismerték. Vásznat, kötelet készítettek belőle. A kender ilyen típusú felhasználása az 1800-as években zuhant vissza, miután a gyapot egyre jobban elterjedt. A gyapot termesztése, feldolgozása korszerűsödött és szépen lassan kiszorította a kendert, amire a műszálas termékek megjelenése a XX. században még jobban ráerősített.
A kannabisz felfuttatása és kriminalizálása
Ami az indiai kannabiszt és pszichoaktív hatását illeti, a tudatmódosító növény számos kultúrtörténeti vonatkozása ismert. Az indiaiak szerint "a kender évezredek óta Síva istennő kedvenc eledele". A növény tudatmódosító hatását vallási rítusokban használták Dél-Ázsiában. Indiából nemcsak a kender ottani változata, hanem egy sajátos készítmény, a hasis is továbbterjedt. (A hasisban koncentrált gyanta nagyobb arányban tartalmaz THC-t a többi, indiai eredetű kannabiszkészítménynél. Manapság inkább kannabiszolaj és marihuána-por keverékéből állítják elő ezt.)
A kannabisz pszichoaktív hatása az USA-ban is ismert volt a 19. századtól, de a 20. század elején a szesztilalom idején megugrott a marihuána-fogyasztás az Egyesült Államokban. A harmincas évek közepén feloldották az alkoholtilalmat, amelynek a kannabisz felfuttatásán kívül a maffia megerősödése volt a másik hatása.
Az ismét legalizált alkohol után a hatóságok figyelme a kannabisz felé fordult, a fű és az erőszak összefüggéseit kezdték vizsgálni. Bár ezeket megcáfolták a statisztikák, később az volt a fő indoka a marihuána kiszorításának, hogy más, súlyosabb drogok felé vezető útra tereli a használóit. Amerikában a harmincas években kezdődött előbb az adótörvények révén a marihuána forgalmazásának ellehetetlenítése, majd a második világháború után a pszichoaktív szer erőteljesebb kriminalizálása. Ez végül is nemzetközi trenddé vált, nemzetközi bűnüldöző szervezetek is fellépnek a droggá minősített marihuána csempészete ellen.
Magyarországon a hetvenes években kezdődött meg a marihuána elleni kampány. A hetvenes években az ENSZ 200 millióra becsülte az indiai kender valamelyik változatát fogyasztók számát. Ez a tömeg az Orvosi Hetilap egy 2001-es cikke szerint, amelyet Dr. Bálint Gábor Sándor írt, a 21. században immár félmilliárdra nőtt. Bálint megállapítja: "Annak ellenére, hogy a szernek vannak esetleg orvosilag is hasznosítható hatásai, antiemetikus, antikonvulzív és fájdalomcsillapító hatás, teljes legalizálása semmi esetre sem javasolható." (Az antiemetikust hányingercsökkentő, az antikonvulzívot pedig epilepsziás rohamot csökkentő, megelőző jelentésben használta.)
A vita ma is tart
A marihuána-használók körében elterjedt vélemény, hogy nem fejlődik ki függőség a szívóban; s hatása viszonylag rövid ideig tart (3-4 óra), utána nem jelentkezik másnaposság, vagyis az alkohollal szemben is vannak előnyei. Számos tudományos cikk írt arról, hogy a marihuána rendszeres élvezete, mind az egyén, mind a társadalom érdekeit tekintve, egy fokkal ártatlanabb mulatság, mint például az alkoholizmus. Szintén gyakran hangoztatott vélemény, hogy a szer egyik veszélye, hogy egy idő után a marihuána-szívók egy része az erősebb narkotikumokat is megkívánja. A mai marihuána-párti szerzők szerint a fűhasználók körének viszonylag kis része lép tovább a veszélyesebb drogok felé.
A vita ma is tart. Amerika egyes szövetségi államaiban és Hollandiában időközben enyhültek a marihuánát tiltó rendszabályok. Ugyanakkor a törvényi szabályozás sem elég önmagában. A használathoz egyfajta "kultúra" is szükséges, Hollandiában például a "coffee-shopokban" nem isznak alkoholt, a kocsmákban pedig nem "füveznek". Mindennek alapos oka van: a marihuána alkohollal kombinálva sokkal súlyosabb hatású, mint önmagában, vagy akár az ital egymagában.
Ez is érdekelhet
Magyarországon a marihuána továbbra is tiltott szer, így illegális használói körében sokszor éppen az lehet a legnagyobb veszély, hogy nincs meg az a "kultúra", amely határt szabna az úgynevezett "rekreációs" használatnak, és bár fizikai függőség kialakulása nem a marihuána esetében probléma, a pszichikai hatások nem mindig kedvezőek, s hosszabb távon kérdéses, hogy a viszonylag fiatal marihuána-használók nálunk továbblépnek-e a keményebb drogok felé.
