A tintasugaras nyomtatás technikája ihlette a tudósokat abban, hogy új módszereket dolgozzanak ki olyan bőrlemezek előállítására, amelyeket egy szép napon graftként használhatnak az égési sérültek kezelésében.
Az egyik technika egy hordozható bioprintert használ, melyet oda lehet vinni a sérült katonákhoz a harcmezőn, ahol a szerkezet beszkenneli a sérülést, sejteket vesz a betegtől, és kompatibilis bőrdarabot nyomtat. Egy másik módszer során egy háromdimenziós nyomtató donorsejteket, biobarát zselét és más anyagokat ötvöz. A 3D-s nyomtatót működés közben is bemutatták egy washingtoni tudományos konferencián; a félórás bemutató alatt egy fül prototípusát építették fel.
Hod Lipson, a Cornell Egyetem kutatója elmondta, hogy az eszköz működése nagyon hasonlít a tintasugaras nyomtatóhoz. "Műanyagot lök ki, hogy ezzel fokozatosan, rétegenként felépítsen egy tárgyat... néhány óra múlva elkészül egy igazi tárgy, amelyet a kezünkbe vehetünk" - számolt be. "Képzeljék csak el! Ha sejteket tudunk kinyerni egy donorból, tenyésztjük, a sejteket tintába tesszük, és újraalkotunk egy implantátumot, amely élő, és a donor eredeti sejtjeiből áll. Milyen fantasztikus lenne ez a kilökődés elkerülése szempontjából!"
A technológia alkalmazása ígéretes eredményeket hozott az állatkísérletekben, különösen a nyomtatott porccal kapcsolatban, melynek felépítése viszonylag egyszerű, keménysége miatt viszont ellenáll a nyomtatás zord hatásainak.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
"Nagyon komoly korlátok vannak" - tette hozzá Lipson. "Egyelőre a sejtekre vagyunk korlátozva, amelyek elviselik azt, hogy ki lesznek nyomtatva."
James Yoo, a Wake Forest Egyetem kutatója elmondta, hogy a bőr nyomtatásának technikája pozitív eredményeket hozott a bőr helyreállításában egerek és sertések esetében. "Az egyik módszer az, hogy a sejteket közvetlenül a sérülés helyén alkalmazzuk, a másik módszer pedig az, hogy egy szövetszerkezetet építünk a testen kívül, és ezt visszük át a testbe."
A technológia egyik része egy szkenner, amely méretet vesz az érintett területről, azonosítja a sérülés mélységét és kiterjedését, és tájékoztatja a bioprintert arról, hány sejtréteget kell készíteni.
Mindkét szakértő hangsúlyozta, hogy a fejlesztések egyelőre a korai szakaszban vannak, az emberi alkalmazás előtt további kutatásokra és finomításokra lesz szükség. "Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy amikor megpróbáljuk átvinni a technológiát a testbe, hogyan tudjuk létrehozni és összekapcsolni a szöveteket. Hiszen bármit viszünk át a szervezetbe, össze kell kapcsolnunk a test vérereivel, vér- és oxigénellátásával" - mondja Yoo.
Ez is érdekelhet
Copyright AFP [2011] / Translation Medipress
