Ha egy szerv megbetegszik...
Ha egy életfontos, azaz egy élethez nélkülözhetetlen szerv úgy betegszik meg, hogy nem lehet meggyógyítani gyorsan, vagy akár lassú, évekig tartó folyamat során, akkor véglegesen tönkremegy, és a beteg meghal, legyen az a szerv vese, szív, tüdő, máj vagy csontvelő . A beteg életét egy műszerv meghosszabbíthatja, de az igazi, akár végleges megoldás a beteg szerv helyettesítése, kicserélése, azaz a szerv átültetése lehet. Ez olyan szervek esetében is megoldás, amelyek műszervekkel nem helyettesíthetők, legalább és hosszú távon.
- Csak a vese az a szerv, amit hosszú ideig helyettesíteni tudunk, akár évekig is. A művesegép is csak a vese egyes funkcióját képes átvenni, így a folyadék és ásványi anyagok egyensúlyát, bizonyos méreganyagok eltávolítását, a vérnyomás befolyásolását valamennyire, de számos ismert és ismeretlen feladatot nem, többek között a vérképzést, hormonháztartást stb.
- A máj működésének elégtelensége esetén csak a heveny, két-három napos időszak "áthúzására" van lehetőség: ha a máj működni kezd, akkor a beteg meggyógyul, ha nem, akkor csak a beültetés segít, csak az változtathat a beteg állapotán.
- A szívelégtelen beteg műszívvel 6-12 hónapig is életben tartható, de a végleges megoldás csakis az átültetés.
Transzplantáció után: hogy segíthetünk az érintetteknek lelki értelemben?
A transzplantált felnőttek és gyermekek általában zártabban élnek, a beavatkozások és a gyógyszerek miatt pedig legtöbbjüknek megváltozik a testképük és az önképük. Óriási szerepe van tehát a családnak és a barátoknak a lelki támogatás tekintetében.
A kezdetek
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az emberi elme a "szervek cseréjét" már évezredekkel ezelőtt elképzelte. Görög, latin, római és kínai feljegyzésekben, forrásmunkákban is a nyomaira bukkanhatunk. Már a mitológiában megjelent az elveszett szervek pótlásának vágya: ismerjük a Chimérát, amely ember és állat kombinációja, ember és oroszlán fej, oroszlán test, kígyó farok és sasszárnyak (eredetileg a görög mondavilág szörnyalakja, Typhaon és Echidna lánya, oroszlán, amelynek törzséből tüzet okádó kecskefej mered ki). Továbbá középkori legenda örökíti meg Kozma és Demján történetét , akik Diokleciánusz császár idejében éltek, római orvosok voltak. Kereszténnyé váltak, mártírhalált haltak, és a középkor legnépszerűbb szentjei voltak, és ők az orvosok védő szentjei. A legenda szerint az ő tiszteletükre épített templom szolgája azt álmodta, hogy a két szent megjelent betegágyánál, levágta fekélyes lábát és egy frissen eltemetett mórét ültette a helyére. Számos középkori festmény örökíti meg e csodát. Számunkra különösen érdekes, hogy a Szent Koronán mindkét szent képe szerepel.
A szervátültetés története élettani kísérletekkel, vagy a sebészi technika kidolgozásával és gyakorlásával kezdődött. Meglépően korán, már a XX. század elején életmentő gyógyítási célból is történtek kísérletek, mihelyt a sebészi technika biztonságosnak tűnt. A sikertelenség okaként először a sebészi technikát tették felelőssé, de felmerült az, hogy az idegentől származó anyagok is szerepet játszanak. Ekkor még nem állt a tudomány rendelkezésére olyan módszer, amivel ezt kutatni lehetett. Először Emil Holman 1924-ben ikrek között bőrátültetést végzett. 1944-ben, amikor a németek Londont bombázták, a súlyos égési sérüléseket szenvedett katonáknak T. Gibson és P. Medawar frissen elhunyt holtak bőrét ültették át, és az így szerzett megfigyelések alapján indult útjára a transzplantációs immunológiai kutatás. 1955-ben Billingham, Brent és Medawar először írták le az immuntolarencia jelenségét. Mc. Farlain Burnet a "saját és idegen" biológiai felismeréséért Nobel-díjat kapott . Jean Dausset írta le a 60-as évek végén az egér (MLA), majd az ember (HLA) fehérvérsejtjeinek immunológiai csoportjait. (Nobel-díjat kapott) Willem J. Kolf 1945-ben készítette el az első művesegépet. 1958-ban Schwartz és Damashek felfedezte a Mercaptopurin-t, amely az egyik legismertebb immunszuppresszív gyógyszer alapvegyülete. Ezt a vegyületet kutyán Roy Calne 1960-ban próbálta ki veseátültetés során. A nagy áttörést a J. F. Borel által felfedezett Cyclosporin jelentette 1972-ben. Azóta számos új immunszuppresszív szert használtak.
A veseátültetés története
A veseátültetés modern és jelenleg is élő története az 1950-es évek második felében kezdődött. Ezt megelőzően két periódust kell elkülöníteni. Az első a XX. század első évtizede, a második a 40-es és az 50-es évek. Az első sikeres kísérletes veseátültetést Emerich Ullmann (Ullman Imre, szül: Pécsett, 1861-ben) végezte Bécsben, ugyanitt azonos évben Decastello is végzett hasonló kísérletet. Lyonban Mathieu Jaboulay laboratóriumában is próbálkoztak transzplantációval. Egyik asszisztense, Alexis Carrel dolgozta ki híres érvarrat technikáját, amellyel később az Egyesült Államokban kísérletes vese autotranszplantációkat végzett (Nobel-díj, 1912). Az első emberbe történő átültetések is ekkor kezdődtek: 1906-ban Jaboulay sertés- és kecskevesét ültetett veseelégtelen ember alkarjára, ugyanezt 1902-ben Ullmann is megkísérelte emberen. 1909-ben Berlinben Ernst Ungár több mint 100 kísérletes átültetés után majomvesét ültetett egy veseelégtelen fiatal lányba - sikertelenül. Kezdetben a sebészi technika elégtelenségében vélték a sikertelenség okát, de Ullmann Imre 1914-ben azt írta, hogy "annyi protoplazma van, ahány egyed", vagyis a biológiai inkompatibilitás okozza a sikertelenséget. Mivel ezen "biológiai akadályokat" még nem ismerték, évtizedekre feledésbe merült a vese (szerv) átültetés gondolata.
Egyedülálló, de feltűnést nem keltő kezdeményezés volt 1933 és 1949 között Kijevben Voronoy emberen végzett 6 veseátültetése, aki a betegek combjának ereire varrta a veséket. Az elsőt egy koponyasérült halottból, egy higany-klorid mérgezett veseelégtelen betegbe ültette át (a donor vércsoportja "A"-s, a recipiensé "O"-ás volt). Mindegyik próbálkozása sikertelen volt.
1946-ban Hufnagel, Hume és Landsteiner Bostonban heveny veseelégtelenségben szenvedő beteg karjának ereire ültetett humán vesét, amely azonban csak rövid ideig működött. Az 1950-es évek elején a veseátültetés ismét előtérbe került (Morten Simonsen, Altrong Danie, William Dempster, London. R. Küss, Servelle, Dubost, D. Hume). Tudni kell, hogy ezeket az átültetéseket mind immunszuppresszió nélkül végezték, és volt néhány "váratlan" túlélés, amit az urémia immunszupresszív hatásának tulajdonítottak.
Az első élődonoros veseátültetést 1952-ben Párizsban végezték anyából fiúba. A vese 22 napig működött immunszuppresszió nélkül. A kismedencébe, az iliaca erekre történő átültetés (R. Küss, D.M. Hume) bizonyította a sebészi technika sikerét, amely az óta sem változott. Ilyen előzmények után került sor 1954. december 23-án Bostonban az első valóban sikeres átültetésre egypetéjű ikrek között. (J. Murray, J. Merill) Ezt követték a kétpetéjű ikrek, majd testvérek közötti - teljes test röntgen-besugárzást követő - átültetések, majd az 1964-től a cadaver vesék átültetése.
A szívátültetés története
Shamvay 1954-ben Stanfordban kezdte szívátültetési kísérleteit. 1964-ben Hardy csimpánz szívet ültetett emberbe, amely csak néhány órát működött. 1967-ben Barnard Fokvárosban elsőként hajtott végre sikeres humán szívátültetést. Az elkövetkező évben közel 100 szívátültetést végzett 64 munkacsoport, 22 országban. A kevés egyéni tapasztalat miatt az eredmények nem bizonyították az eljárás létjogosultságát. Shamvay folytatta tevékenységét, és a 70-es évek elejére eredményeivel igazolta azt, hogy életmentő és sikerrel kecsegtető műtétről van szó.
A májátültetés története
Starlz és Moore 1960-ban kezdett kísérletezni. Az első humánátültetést Starlz végezte 1963-ban. Négy év alatt egyetlen sikeres esete sem volt, gyakorlással a technika és technológia fejlesztésével ezt követően érte el első sikereit. Az 1970-es évek végére vált a májátültetés általánossá, rutineljárássá.
A tüdőátültetés története
Hardy nevéhez fűződik (1963). Az ezt követő 20 évben összesen 38 tüdőátültetés történt, de a maximális túlélés csak 10 hónap volt. Az új technológia, antibiotikumok és 1968-ban Cooley által végzett első "szív-tüdő" átültetések eredményei ugrásszerűen javultak.
A pancreasátültetés története
Reemtsa és Michell végezte az első kísérletes műtéteket 1950-ben, az első két humán átültetést pedig Richard Lillehei, 1966-ban. E gyakorlat széleskörű kivitelezőjévé David Sutherland vált, aki teljes hasnyálmirigyet, hasnyálmirigy-szegmentet (akár élő donorból is) és szigetsejt-átültetést is végzett. A 80-as évek elejéig a nem túl biztató eredmények miatt számuk korlátozott volt. A technológiai és technika fejlődése, de főként az új immunszupressziós szerek alkalmazása hozta meg az eredmények javulását, így a 90-es évektől jelentősen nőtt az átültetések száma.
Vékonybél-átültetés története
Elsőként Lillehei 1964-ben két gyermeknek anyai vékonybelet ültetett át sikertelenül. 1967-ben belet, hasnyálmirigyet és vesét együtt ültetett át, de a beteg csak egy hónapig élt. Az első egy hónapos túlélést 1969-ben Claude Oliver érte el, vékony-vastagbélátültetéssel. A vékonybél-átültetés eredményein is az új, igen hatásos immunoszupresszív gyógyszerek javítottak. Az új programok a 80-as évek végén kezdődtek.
"Kombinált", azaz kettő vagy több szerv transzplantációja
A leggyakoribbak a szív-tüdő, a szív-vese, a szív-máj, a máj-vese, a pancreas-vese kombinációk. Tumor vagy fejlődési rendellenesség miatt gyomor-nyombél-pancreas, vagy gyomor-máj-nyombél-pancreas-vékonybél átültetések száma kevés, a túlélési eredmények nem túlbíztatóak.
A hazai szervátültetés története
Hazánkban Németh András Szegeden végezte az első veseátültetést 1962-ben egy féléves angliai tanulmányút után. Ez élő donorból történt, a beteg testvére adta egyik veséjét. A beteg 79 napot élt, de a veséje csak néhány napig működött. Állítólag ez volt a 36. átültetés a világon, a Rajnától keletre viszont az első.
A következő 10 évben az orvostudomány területén is érvényesülő politikai utasítás hatására nem történtek átültetések. Az új éra 1973-ban kezdődött, újabb átültetés Szegeden, majd Miskolcon történt (Pintér József főorvos, később professzor Debrecenben). A hazai első, valóban sikeres veseátültetést 1973. november 16-án, Budapesten, a SOTE I. sz. Sebészeti Klinikáján végezték. (Perner és mtsai.), ez utóbbi vese 23 évig működött.
A budapesti átültetést komoly tudományos, szervező és gyakorlati munka előzte meg. Magam 1 évet töltöttem Párizsban, ahol kísérletes és klinikai veseátültetéssel foglalkoztam, megtanultam a beteg előkészítését és az utókezelésen túl szervezési és etikai kérdéseket is magamévá tettem. Az 1973-as veseátültetési program megindulását Petrányi Győző immunológiai kísérletes munkái alapozták meg, és ő hozta létre a Hollán Zsuzsa professzor asszony által vezetett Hematológiai Intézetben az első immuntipizáló laboratóriumot, megvalósítva a tipiziálás feltételeit, és megalkottuk az első várólistát 36 beteggel.
Természetesen mindez a vezetőprofesszorok bizalma és a munkatársak odaadó segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg. Ma már több mint 3500 veseátültetést végeztek a Semmelweis Egyetemen. Miskolc 11 eset után abbahagyta az átültetéseket. Akkor Szegeden sem folytatták, két fiatal kolléga külföldre ment tanulni: Dr. Csajbók Ernő Hannoverbe, Dr. Szenohradszki Pál Kelet-Berlinbe. Szegeden műtőrekonstrukció történt, és 1979. október 29-én újra indult egy most már sikeres veseátültetési program. A Debreceni Orvostudományi Egyetem I. sz. Sebészeti klinikáján Dr. Asztalos László és kollegái 1991. június 27-én indították el a programot. Pécsett Kalmár Nagy Károly 1993. október 3-án végezte az első veseátültetést. Hazánkba közel 6000 veseátültetés történt 2012 elejéig. Ma 4 veseátültetési központ van Magyarországon, a 4 egyetem sebészeti klinikáin. Az elmúlt években az átültetések száma 1 millió lakosra vetítve elérte az Eurotransplant országok és a legtöbb európai ország átlagát.
A hazai májátültetési program előzményei
A Semmelweis Egyetem. I.sz. Sebészeti Klinikáján, ahol az 1960-as évek közepétől Szécsény professzor vezetésével májsebészeti műtétek is folytak, 1983-ban került sor egy májátültetésre, amely technikailag sikeres volt, a beteg sohasem hagyhatta el a kórházat, de 62 napig élt. A klinika sebészi felkészültségét dicséri a műtét, de a diagnosztikai háttér és az immunszuppresszió akkori fejlettségi foka még nem volt elégséges. A klinikán 1991-ig még további 3 májátültetés történt, ezek a betegek sem hagyták el a klinikát. Történt egy májátültetés Szegeden is, majd Pécsett is, ezek is sikertelenek voltak. 1994-ben megnyílt a Transzplantációs és Sebészeti Klinika. 1995. január 5-én éjszaka elvégeztük az első sikeres májátültetést. A beteg 17 éve él és jól van. Ma már több, mint 500 májátültetést végeztünk.
Az írás eredetileg a Magyar Szervátültetettek Szövetségének .
Ez is érdekelhet
