Hogy a vizsgálat emberi és állati résztvevői számára ugyanazokat a feltételeket megteremtsék, a Simon Townsend, az UZH professzora által vezetett kutatócsoport egy mesterséges nyelvtant alkotott, amelyben a mondatokat szavak helyett hangok alkotják. Ezután megtanították a segédnyelvet a résztvevőknek: a Zürichi Egyetemen fehérpamacsos selyemmajmoknak (Callithrix jacchus), a Texasi Egyetemen csimpánzoknak, az Osnabrücki Egyetemen pedig embereknek.
A nyelvfeldolgozáshoz szükséges egyik legfontosabb kognitív tulajdonságot vizsgálták, vagyis azt a képességet, amelynek segítségével egy mondaton belül a szavak kapcsolata akkor is érthető, ha azokat a szavakat más mondatrészek választják el egymástól. Ilyen akkor fordul elő, amikor egy vonatkozói mondatrész kerül az alany és a tárgy közé. Például: a kutya, amelyik megharapta a macskát, elszaladt. A kognitív töréspont a kutya és az elfutás közötti "nem szomszédos függőség" felismerésében rejlik. Ez a majmoknak ugyanúgy sikerült, ahogy az embereknek - közölték a kutatók. Az alanyt jelző hangsor után a résztvevők várták az igét, függetlenül attól, mi volt közbeékelve.
Az állatokat meglepte a hiba
A sikerességet hibás mondatokkal tesztelték: olyan hangkombinációkat játszottak le, melyek vétettek a tanult szabályok ellen. Ezekben az esetekben a selyemmajmok és a csimpánzok érzékelhetően idegesekké váltak, kétszer olyan hosszan kiáltoztak a hangszóróval, mint a szabályos mondatok esetén. Ez a kutatók szerint arra utalt, hogy az állatokat meglepte, hogy hibát vettek észre a nyelvtanban.
"Az eredmények szerint mindhárom faj képes a nem szomszédos függőségi viszonyt feldolgozni. A képesség tehát az emberszabásúak körében valószínűleg széles körben elterjedt" - véli Townsend. Ez arra utal, hogy a nyelvnek ez a kulcsfontosságú jellemzője már az utolsó közös ősnél létezett. "Mivel az újvilági majmok ága 40 millió éve vált el az emberek családfájától, ez a fontos kognitív képesség már sok millió évvel az emberi nyelv evolúciója előtt kialakulhatott" - emelték ki a szakértők.