A COVID-19 egyik kellemetlen, hátramaradó tünete lehet a romló memória. Paradox módon miközben sok dolgot elfelejtettünk, a pandémia idején szert tettünk olyan nehezen felejthető emlékekre, amelyekről nem is képzeltük, hogy mélyen bevésődhetnek a memóriánkba. A lezárások idején az unalom elűzésére, vagy csak azért, mert a home office-ban senki sem szólt ránk érte, több zenét hallgattunk, mint korábban. Több zenehallgatásból pedig logikusan több zenei emlék keletkezett.
A zenehallgatási szokások változását a Fonográfiai Ipar Nemzetközi Szövetsége, azaz a lemezkiadók világszervezete (IFPI) is felmérte, és megállapította, hogy egyre több időt töltünk zenehallgatással. Az Engaging with Music című tanulmányból kiderült, hogy heti átlagban 18,4 órányi zenét hallgatunk, ami 368 háromperces számnak felel meg. Ez az érték 2019-ben még csak 18 óra volt. Az IFPI szerint a növekedésben komolyan közreműködtek a zenei streamingszolgáltatások (például a Spotify és az Apple Music), melyeknek köszönhetően ezeken a platformokon a zenehallgatás 51 százalékkal emelkedett ebben az időszakban.
Ritkán rémálom, gyakran boldogság
Érdekes módon a zenét nem csak akkor halljuk, ha valóban szól: a dallamok képesek a fejünkben, a fülünkben "kergetőzni". A tudomány ezt zenei vagy auditív képzeletnek nevezi.
„Ez történhet akaratlanul vagy szándékosan. Tehát, ha arra kérnek bennünket, hogy gondoljunk a 'Happy Birthday' című dalra, akkor valószínűleg halljuk, ahogy megszólal a fejünkben. De ez történhet akaratlanul is. Dallamtapadásnak nevezzük, ha beugrik egy dal az elménkbe anélkül, hogy valójában megpróbálnánk felidézni bármilyen zenét. Elég gyakori, hogy egy dal megragad a fejünkben. Az emberek körülbelül 90 százaléka állítja, hogy hetente legalább egyszer van dallamtapadása, és körülbelül a harmada szerint ez naponta legalább egyszer megesik vele” – magyarázta Kelly Jakubowski, az angol Durham Egyetem zenepszichológus kutatója a Time magazin nak. Azok az emberek, akik gyakrabban hallgatnak zenét vagy foglalkoznak zenével, hajlamosabbak arra, hogy dallamtapadással találkozzanak.
A dallamtapadás oka
A fülbemászó dallamok a hallókéreg memóriájába kerülnek, ami – a rövidtávú memória része – és nem képes hosszú hangsorok tárolására. A ragadós dallamok hatására viszont egy úgynevezett fonologikus hurok jön létre benne: ez okozza az állandó ismétlést. Bizonyos melódiák izgalomban tartják az agyat, és nem hullanak ki azonnal a hallókéreg memóriájából. Az ismétlés pedig csak fokozza az agy izgalmát és meghosszabbítja a dallamtapadást .
Oliver Sacks neurológus egyik könyvében a jelenség krónikus eseteivel foglalkozott. Megemlítette, hogy egyik betege 43 éven keresztül hallotta a fejében Verdi Rigolettójának 14 hangját. Mark Twain, a jeles amerikai író pedig egy elbeszélést szentelt (A Literary Nightmare) a jelenségnek. A történet szerint a főhős egy egész települést megfertőzött egy dallammal.
A zenehallgatás – szemben Twain rémálmával – dopamint , azaz egy jutalmazó vegyületet szabadít fel az agyban. A dopaminszintünk akár 9 százalékkal is megnőhet, ha olyan zenét hallgatunk, amit élvezünk.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A már említett IFPI-kutatás, amely 21 országban 43 ezer ember véleményét dolgozta fel, szintén ezt igazolja: a zene nagymértékben hozzájárul a jólléthez, vigaszt és gyógyulást nyújt sokaknak – különösen a fiataloknak – a kihívásokkal teli időkben. A megkérdezettek 87 százaléka jelezte, hogy a zene élvezetet és boldogságot jelentett a világjárvány idején. A 16-19 évesek 68 százaléka pedig azt állította, hogy kedvenc előadóik új kiadványai segítettek nekik a pandémia alatt. Az is kiderült, hogy az emberek 74 százaléka leginkább a zene miatt hallgat rádiót, 73 százalék pedig az ott játszott zene miatt hallgatja kedvenc rádióállomását.
„A zene eredendően kötődik a személyes identitáshoz, és így – az emberek kevés információból is – azonosítani tudnak zeneszámokat, amelyeket gyakran fiatalkorukban szerettek meg. Ezek kiválthatják a saját életútra visszatekintő emlékezetben a reminiszcencia-dudornak nevezett hatást. Az idősebb felnőttek nagyon jól emlékeznek bizonyos dalokra a fiatalkorukból, mert ugyanazt a lemezt hallgatták újra és újra. Ezzel visszahozhatják az emlékeiket abból az időszakból, amikor ezeket az önmeghatározó élményeket átélték” – magyarázta Jakubowski.
A nosztalgikus popzene hallgatása érzelmi hatással is járhat, mert a zene érzelmi reakciókat vált ki. Amikor meghallgatunk egy számot, nem csak a zenére és a dalszövegre emlékszünk, hanem a közvetített érzelmeket is megértjük. „Az érzelmi üzenethez való igazodás valójában segít abban, hogy jobban emlékezzünk a tényleges zenére” – állapította meg Andrea Halpern, a pennsylvaniai Bucknell Egyetem pszichológiaprofesszora.
Már a zene elképzelése is élvezetet okoz
A Music Perception című szaklapban 2010-ben megjelent tanulmány ban Halpern és munkatársai zenészeket kértek fel, hogy hallgassák meg ismert klasszikus darabok első percét, és rögzítsék, hogy a valencia (a zeneszám iránti vonzalom vagy idegenkedés mértéke) és az arousal (a zene általános ébresztő hatása az agyra, amely a belső feszültségi szintet megváltoztatja) révén hogyan ítélik meg a zenében lévő érzelmeket. Ezután a résztvevők újra elvégezték a kísérletet, de úgy, hogy csak elképzelték, hogy ezeknek a daraboknak az első percét lejátsszák. „Meglepő volt az eredmény: fejben valós időben játszották le a bonyolult darabokat, és ugyanazokat az érzelmeket vonták ki belőle” – állította Halpern. A zenészek még akkor is képesek voltak feltérképezni a zenében kifejezett érzelmeket, amikor az csak a fejükben szólt. Olyan élénken képzelték el a zenét, hogy az szinte teljesen megegyezett a kottáikban rögzített dallammal.
Ez is érdekelhet
Ez azt mutatja, hogy a zene bizonyos aspektusait elég pontosan tudjuk rekonstruálni az elménkben. Jakubowski szerint a zene elképzelése valójában nagyon hasonló élmény, mint a zene érzékelése. A két dolog esetében az agyi aktivitást illetően erős a párhuzam.
