Fertőző zárójelentések és lázlapok?

Az orvosok és ápolók köpenyein megtelepedő kórokozók közismerten hozzájárulnak a kórházi fertőzések kialakulásához. Kiderült, hogy a kórházak irodáiban, laborjaiban és kórtermeiben körbejáró papírlapok is jelentős mértékben terjesztik a kórokozókat.

Egyáltalán nem újdonság, hogy a papír baktériumokat terjeszthet: más kutatások már kimutatták, milyen szennyezett lehet a papírpénz. A mostani kutatásból azonban az derül ki, hogy a kórházaknak nagyon komolyan kell venniük a papír útján terjedő baktériumokat, mert a kórokozók rendkívül könnyen terjednek át az emberi kézről a papírral.

Az American Journal of Nursing folyóiratban megjelent kísérletben német kutatók négy gyakori baktériummal fertőztek meg papírlapokat. Kiderült, hogy a baktériumok legalább 72 óráig életben maradnak a papíron, és egy héttel később még mindig ki lehet tenyészteni azokat a papírról. A baktériumok könnyen átkerülnek a papírról emberi kézre, illetve vissza.

"Szennyeződés után a papírt nehéz fertőtleníteni, mert más élettelen felületektől eltérően nem lehet vegyi módszerrel fertőtleníteni" - írják a kutatók. Ez azt jelenti, hogy csak a jó öreg kézmosás segíthet. Ezen kívül egyre több kórház vált át az elektronikus nyilvántartásra, bár ez esetben a billentyűzetet és a képernyőket rendszeresen fertőtleníteni kell.

Egyes kórházakban még egy módszert alkalmaznak: maguk a betegek jelentik az utolsó védelmi vonalat. A betegeknek néhány intézményben azt tanácsolják, hogy kérdezzék meg minden látogatójuktól, mostak-e kezet. Súlyos betegségből ugyanis nehéz felépülni anélkül, hogy odafigyelnénk a kórokozók távol tartására.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra