Megváltoztatja az agyat a túlsúly

Lefogyni is nehéz, ám még nehezebb lehet megtartani az elért testsúlyt és megakadályozni, hogy a plusz kilók visszatérjenek. Ennek azonban biológiai oka is lehet - állítják amerikai kutatók. A túlsúly ugyanis megváltoztathatja az agy bizonyos területeit.

Dr. Michael W. Schwartz és társai, a Washingtoni Egyetemről, rágcsálók és emberek agyát MRI-vel vizsgálva megállapították, hogy az étrenddel összefüggő elhízás megváltoztatja a hipotalamusz szerkezetét. Ez az agyi terület nagyon sok biológiai folyamatért felelős, többek között a testsúly szabályozásáért is.

Dr. Schwartz ugyan nem tudta egyértelműen kijelenteni, hogy ezek a mikroszkopikus méretű agysérülések a felelősek a túlsúlyért, illetve a súlyingadozásért, azt azonban bizonyítottnak látja, hogy a sikeres fogyás titka mégsem olyan egyszerű, mint azt korábban sejtették.

A kutatók szerint mindenképpen több kutatásra van szükség a testsúly és az agyműködés közötti összefüggések feltárásához.

A tanulmány a Journal of Clinical Investigation című szaklap legújabb számában jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Borult, esős idő várható. Átmeneti csapadékszünetekre a nap első felében van inkább esély, majd újra sokfelé erősödik a csapadék intenzitása, nagyobb mennyiség a nap második felében hullhat. A Dunántúlon és a középső országrészben az északi szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Késő estére 10 és 14 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra