Sokan megállapították már, hogy a társas érintkezés roppant fontos az egyes ember, de az emberi evolúció szempontjából is - nemcsak ételünket és egyéb erőforrásainkat tudjuk megosztani társainkkal, hanem a nagyobb létszám nagyobb biztonságot is jelent. Ebből következik az is, hogy az egyedüllét hátrányos következményekkel jár.
A Massachusetts Institute of Technology kutatói egérkísérletekkel vizsgálták meg a magány és a társas kapcsolatok biológiáját. Miután elszigetelt, illetve szabadon, közösségben élő egerek csoportjainak agyát vizsgálták meg, arra figyeltek fel, hogy a társaságban élő egereknél sokkal jobbak az idegsejtközi kapcsolatok a DRN (dorzális raphe mag) nevű agyi területen, ebből pedig arra következtettek, hogy a magány kialakulásában idegi szinten köze van a DRN-nek.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Mi okozza bennünk a magány érzetét? A kísérlet folytatásaképpen olyan egereken végeztek vizsgálatokat, amelyeknek fényingerekkel avatkoztak be a génműködésébe, ezzel befolyásolták agyuk DRN-aktivitását. Mindez fokozta az egerek társas tevékenységét.
Kay Tye, a kutatást vezető szakértő elmondása szerint a DRN emellett azon viselkedésmintáért is felelős, amely a magányt követő élénkebb társasági életet és élményhabzsolást jellemzi, és amelyet embereknél legalább annyira jól meg lehet figyelni, mint az egereknél.
A kutatók végezetül egy olyan vizsgálati területet alakítottak ki, ahol az egyik helyiségben folyamatosan villogó fény volt, aminek hatására az állatok DRN-aktivitása emelkedni kezdett. Az állatok ezt a területet következetesen elkerülték - az adatok szerint ez olyan fájdalmat okozott nekik, ami összeköthető a magány okozta szenvedéssel is.
Forrás: IFL Science
