Az ásítás egy ősi reakció, ösztönös cselekvés, amely egyes állatoknál az udvarlásnál vagy a békülésnél, míg az embernél az álmosságtól vagy az unalomtól jelentkezik. Ez utóbbi miatt tartotta magát sokáig az a nézet, hogy az ásítás akkor következik be, hogyha a vérben megnövekedik a szén-dioxid tartalom és ezért oxigénre van szüksége (vagy szén-dioxid ürítésre), ami előidézhet ásítást. A kutatók ezen állítás igazságában Hippokratész óta hittek, de azóta kutatások bebizonyították, hogy ez helytelen állítás, mert a normál belégzéssel összehasonlítva valójában kevesebb oxigén jut a szervezetbe.
Miért változik évszakonként?
A Frontiers in Evolutionary Neuroscience folyóiratban megjelenő tanulmányban a Princeton Egyetem kutatói 2011-ben első alkalommal mutatták ki, hogy az emberek ásításának gyakorisága az évszakoktól függően változik, és az emberek kisebb valószínűséggel ásítanak, amikor a külső hőmérséklet meghaladja a testhőmérsékletet. Pontosabban: csak egy meghatározott hőmérséklet-tartományban ásítozunk. Ezt úgy tesztelték, hogy bécsi járókelők ásításának gyakoriságát vizsgálták nyári és téli hónapokban, majd összehasonlították az eredményeket egy azonos kísérlettel, amit szárazabb éghajlaton, Arizonában végeztek.
Azt kapták, hogy kevesebbet ásítunk nagy melegben (37 fok környékén, például a nyári Arizonában) és a fagypont környékén (a téli Bécsben). Ez azt jelenti, hogy az ásítások számát nem a napos órák száma, hanem egy meghatározott hőmérséklet-tartomány befolyásolja, ami körülbelül 20 fok körül ingadozik.
Ön tudja, miért ásít?
Miért ragályos?
Az ásítás reflex ragadóssága már rég megfigyelt jelenség, 1508-ban Erasmus írta le a következőt: "Egy ember ásítása ásításra készteti a másikat." Ilyen együttérző ásításra késztethet továbbá, ha figyeljük egy másik ember arcát, miközben az ásít (főleg a szemeit), vagy akár az ásításról olvasás, gondolkodás, sőt egy ásító ember képe is kiválthatja ezt a reflexet.
Miért nem hallunk ásítás közben?
Igazán jóleső, nagy ásítás közben nem hallunk, mert az orrlyukból a középfülbe vezető, úgynevezett Eustach-kürt - amelyen keresztül levegővel töltődik fel a járat - ilyenkor elzáródik, ezáltal a középfülben vákum keletkezik, amely "behúzza" és megfeszíti a dobhártyát, amely így nem képes felfogni az érkező rezgéseket - és a folyamat néhány másodpercre erősen tompítja a hallást.