Nem lehetetlen az emlékezet-visszaállítás?

Amerikai kutatók sikeresen hoztak létre őssejtekből olyan típusú agysejteket, melyek az Alzheimer-kór korai szakaszában pusztulnak el.

Az új technológia megfelelő készletet szolgáltathat azokból a sejtekből, melyeket új gyógyszerek tesztelésére vagy a későbbiekben akár transzplantációra is használhatnak, hogy segítsék az emlékezet visszaállítását - írták a kutatók a Stem Cell című szakfolyóiratban pénteken megjelent tanulmányukban.

Alzheimer-kórAz Alzheimer-kutatás túlnyomó részét genetikailag módosított egerekkel végzik, az új technika azonban lehetővé teszi, hogy emberi sejtekben is tanulmányozzák a betegség lényeges vonásait. "Ezek olyan sejtek, melyek alapvetően fontosak a memóriafunkciókhoz" - hangsúlyozta Jack Kessler, a chicagói Északnyugati Egyetem Feinberg Orvosi Iskolájának munkatársa.

A csoport először embrionális őssejteket alkalmazott az idegsejtek előállítására. Az újonnan növesztett sejteket a kutatók egerek agyába ültették be, ahol azok normálisan működtek, axonokat (idegszálakat) hoztak létre és acetilkolint, olyan agyi vegyületet termeltek, melynek segítségével az agy más részeiből kinyerhetők az emlékek. A kutatók szerint technikájukkal szinte végtelen számban állíthatók elő ezek a sejtek, ami lehetővé teszi alapos tanulmányozásukat.

Ugyanezt a megközelítést felnőtt bőrsejtekből kiindulva is alkalmazták. Ekkor visszaprogramozással először úgynevezett indukált pluripotens őssejtek (iPS) hoztak létre, melynek az embrionális őssejtekhez hasonló tulajdonságai vannak. A módszerrel az iPS sejtekből is sikerült neuronokat létrehozni.

Mint Kessler elmondta, az iPS sejtek előnye, hogy Alzheimer-kórban szenvedő embertől származó sejtből kiindulva állítható elő, ami lehetővé teszi, hogy a kutatók az egészséges és a beteg sejtek közti eltéréseket is tanulmányozzák.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben délután is, melyre legnagyobb esély délen mutatkozik. Estig főleg az ország északnyugati harmadán, felén számíthatunk tartósabb esőre, záporra, arrafelé kiadós mennyiség eshet. A déli tájak és a Tiszántúl ugyanakkor estig szárazon maradhat. Ezt követően a csapadékzóna gyengülve délkelet felé helyeződik, északnyugaton csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős, esetleg viharos széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra