Az eredmények arra utalnak, hogy az egyes alvászavarok célzott értékelése és kezelése csökkentheti az öngyilkosság kockázatát a depressziós tüneteket mutató betegekben.
"Az álmatlanság és a rémálmok, amelyek gyakran összekeverednek és együtt járnak, az öngyilkosság ismert kockázati tényezőinek számítanak" - magyarázta a tanulmány szerzője, Dr. W. Vaughn McCall, a Georgia Regents Egyetem kutatója. "Azt viszont nem tudjuk pontosan, hogyan járulnak hozzá az öngyilkossághoz. A mostani kutatás ismét megerősítette ezt az összefüggést, és hozzátette az alvással kapcsolatos reménytelenség érzését is, amely független minden más reménytelenség típustól, a személyes kapcsolatokat és a karriert illető reményvesztettséget is beleértve."
A februári számában megjelent tanulmányhoz pszichometriai teszttel vizsgálták 50 depressziós beteg mentális egészségét. A résztvevők ötvenhat százaléka már legalább egyszer követett el öngyilkosságot. Az eredmények alapján az derült ki, hogy a résztvevők átlagosan az álmatlanság közepes fokú tüneteitől szenvedtek. Bár a reménytelenség összefüggésben állt az öngyilkossági gondolatokkal, nem függött össze azonban jelentős mértékben az álmatlansággal, a tévhitekkel vagy a rémálmokkal.
Mindhárom alvási változó összefüggésben állt viszont az öngyilkossági gondolatokkal . A mediációs elemzés azt mutatta, hogy ha az álmatlanságot és az öngyilkossági gondolatokat elszigetelten vizsgálták, az álmatlanság - a várakozásnak megfelelően - az öngyilkossági gondolatok prediktorának számított. Amikor azonban a zavaró álmokat, a rémálmok súlyosságát, a tévhiteket és a téveszmék súlyosságát is beleszámították a statisztikai modellbe, az álmatlanság már önmagában nem állt összefüggésben az öngyilkossági gondolatokkal.
"Úgy látszik, hogy az álmatlanság a reménytelenség egy nagyon jellegzetes típusához vezethet, és a reménytelenség önmagában is az öngyilkosság erőteljes előjelének számít" - magyarázta McCall. "Ez azért érdekes, mert azt jelenti, hogy az öngyilkos gondolkodás újabb prediktorát fedeztük fel."