Feltehetően 1493-ban született Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheim néven a svájci Eggben. Közismertebb nevét csak később vette fel Celsus római orvos nyomán, jelentése "Celsus felett álló". Apja elismert orvos volt, aki a Fuggerek bányáiban dolgozó munkások gyógyítójaként gyakorolta hivatását. Az orvosi ismeretek alapjaiba apja vezette be, majd tizenhét évesen fejezte be orvosi tanulmányait a Bécsi Egyetemen, doktori értekezését a feltételezések szerint Ferrara egyetemén írta meg.
Ezt követően hosszú vándorútra indult, számos európai és ázsiai országban járt. Eljutott Magyarországra is. Érdeklődése az alkímia és a hermetika felé fordult, a szakmát megbotránkoztató nézetei és kiállhatatlan természete miatt kollégái kuruzslónak tartották. Miután 1524-ben visszatért Salzburgba, saját praxist alapított, aminek szokatlan kezelései miatt hamar híre ment. A csodabogárnak tartott polihisztor büszke volt rá, hogy tudását nem iskolapadban ülve, hanem bábáktól, javasasszonyoktól, fürdőmesterektől tanulta.
Az orvosi etikát tartotta a legfontosabbnak, a betegségeket a környezeti hatásokkal, asztrológiával és az isteni gondviseléssel magyarázta. Úgy vélte, hogy a tudományok egymással összefüggenek, és a természetben minden, az ember is, a Machina Mundi, a világ isteni terv alapján készült gépezetének része, ezért az orvosnak egyszerre kell kezelnie a testet és a lelket. Ő vetette fel, hogy egyes betegségeknek lelki okai lehetnek. Carl Gustav Jung, a híres pszichiáter azt írta róla, hogy "Paracelsust nemcsak a kémiai orvoslás területén tarthatjuk úttörőnek, hanem az empirikus pszichológia területén is".
Felismerte az anyagcsere-folyamatok kémiai hátterét, az emésztést "belső alkímiának" nevezte. Legjelentősebb eredménye a fémek gyógyhatásának felismerése és alkalmazása volt, ő vezette be a fémek és a fémsók belsőleges alkalmazását, és tőle származik a cink elnevezése is. Paracelsus volt az első orvos, aki gyógyszerként alkalmazott egyébként mérgező anyagokat, például higany-, kén- vagy vasvegyületeket. Szállóigévé vált mondását - mely szerint minden anyag méreg, még ha önmagában nem is az, csupán a kisebb mennyiség teszi, hogy nem mérgez - toxikológiai vizsgálatok is igazolták.
A természet gyógyító erejét hangsúlyozta, és kikelt a sebellátás elavult módszerei ellen, mint amilyen a nyílt seb trágyával, illetve mohával való lefedése. A bázeli egyetemen tartott előadásaiban kíméletlenül bírálta kora piruláit, kenőcseit, folyékony orvosságait. Tanult kollégáit még jobban felbőszítette, amikor tanítványaival elégette Avicenna Kánonját, a korabeli orvoslás alapkönyvét, továbbá más orvosok publikációit. Miután egy jogtalanul beszedett orvosi díj miatt a városi elöljárókat is magára haragította, menekülnie kellett.
Évekig vándorolt országról országra, miközben átdolgozta régi kéziratait, és újabb műveket is írt. Az 1536-ban kiadott Die grosse Wundartzney (A nagy sebészkönyv) című munkája révén újra az érdeklődés középpontjába került.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Rejtélyes körülmények között halt meg a salzburgi Fehér Ló fogadóban 1541. szeptember 24-én, negyvennyolc évesen. Írásainak zöme életében nem jelent meg nyomtatásban, részben állandó vándorlásai miatt, részben pedig azért, mert a kiadók nem akartak összetűzésbe kerülni a befolyásos orvosi kollégiumokkal. Mondanivalóját már a kortársak is nehezen értelmezték, mert a világos és tiszta latin helyett németül írt, amely akkoriban még nem igazán volt alkalmas elvont fogalmak tárgyalására. A megértést tovább nehezítette - és nehezíti ma is - bőbeszédű, a szavakat egyéni módon értelmező stílusa.
Paracelsus az orvostudomány megújítója volt, legnagyobb érdeme, hogy bátran szembeszállt a skolasztikus módszerekkel. Tudta, hogy "az igazság gyűlöletet ébreszt", ő maga azonban úgy vélte, hogy a "a gyógyítás legmagasabb alapja a szeretet". Alakja számos regényben, filmben bukkan fel, szülővárosában szobra áll.
Ez is érdekelhet
Forrás: MTI
