Teljesen új emberi szervet fedeztek fel

Tavaly jelent meg az a figyelemre méltó tanulmány, amely leírta, hogy van egy szövetszerveződés bennünk, amit korábban még nem felfedeztek fel, s amelyről mára kiderült, hogy valójában egy teljesen új szerv.

A The Lancet Gastroenterology & Hepatology orvosi szaklapban a tudósok hivatalosan is bejelentették a felfedezést az emberi test belsejében a hasüregben megtalált teljesen új szervről, amelyet még csak most klasszifikálnak.

A mesenterium (a szó azt jelenti, hogy a belek közepén) vagy bélfodor tehát az emésztőrendszerben található. Egészen 2012-ig azt hitték az orvosok, hogy a beleket egy sor különálló tartószerkezet csatlakoztatja a hasfalhoz, mintha egy sor alátámasztó gerenda volna. A University of Limerick kutatócsapata azonban egy komplex mikroszkópos elemzés segítségével kimutatta, hogy ezek a struktúrák össze vannak kapcsolódva és úgy tűnik, hogy egy nagyobb egység részét képezik. A kutatás legnagyobb része vastagbél-eltávolításon átesett betegek bevonásával történt. Mára az új szerv bekerült az anatómia tankönyvek legfrissebb kiadásaiba is.

"A lektorált és minősített tanulmányunkban kifejtjük, hogy van egy szerv a testünkben, amelyet nem ismertünk ezidáig" - mondta Calvin Coffey, a University of Limerick sebészprofesszora, a tanulmány koordinálásáért felelős szerzője.

mesenterium
A sárgás színű szövet a kép közepén az új szerv. Még nem tudják, hogy mire szolgál

Sokkal többet a szervről egyelőre nem lehet mondani, azon kívül, hogy a mesenterium létezik. A belek közelsége adhat ötleteket a kutatóknak a végső következtetés kialakítására.

"Anatómiailag meghatároztuk a szerkezetet, a következő lépés a funkció felderítése. Ha megértjük a funkciót, azt is azonosíthatjuk, a rendellenes a működést, és akkor már a betegség is megvan. Ha ezeket együtt vesszük, akkor elérkeztünk a mesenteriális tudományhoz... az alapjához egy teljesen új tudományterületnek" - fejtette ki Coffey professzor.

Az immunrendszer erősítése mellett a bélflóra a kórokozókkal szembeni védelemért is felelős. Hogy egyensúlyban maradjon, pro- és prebiotikumokra van szükségünk, akárcsak akkor, amikor ott a káros baktériumok elszaporodtak. Részletek!

Erek, idegek, és nyirok csatornák - egy fehérvérsejtekben gazdag vérplazma-szerű folyadék - haladnak a mesenteriumon keresztül a belekhez, azaz a szervnek egyértelműen aktív funkciója van. Sokkal több kutatást kell végezni, hogy valóban megtudjuk, mit csinál valójában.

Forrás: iflscience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra