Megbízhatónak és hitelesnek kevésbé tartható oldalak tömkelege foglalkozik a testen kívüli élményekkel. Az azt leírók állítása szerint képesek egy asztrális síkon keresztül kilépni a testükből, és láthatatlan megfigyelői lenni tőlük akár több száz kilométerre lévő eseményeknek. A Reddit nevű közösségi oldalon igen aktív "Asztrál Hadsereg" nevű csoport tagjai természetfeletti beszámolókat osztanak például arról, hogyan járták be szellemalakban a Pentagon épületét, mások pedig azt mesélték, hogy a tudatuk az egyiptomi piramisokat is megjárva ókori istenségekkel találkoztak. Habár az elhangzott történeteket inkább novellaként, mint valós beszámolóként tanácsos értelmezni, a testen kívüli élményt valóban vizsgálta a tudomány. Az Iflscience cikkéből kiderül, mit is tudhatunk erről a jelenségről.
Miss Z és a számok a polcon
A testen kívüli élmény évszázadok óta szerepel számos kultúrában szerte a világban. Sokan halálközeli állapotot követően számoltak be arról, hogy a tudatuk elhagyta a testüket, és külső szemlélőként tekintettek a körülöttük zajló dolgokra. Az egyik tanulmány, amely a 60-as évek végén különösen izgatta a paranormális tevékenységek kutatóit, a Miss Z. néven ismertté vált "látnok" vizsgálata volt. A magát parapszichológusnak tartó Charles Tart végzett el a nőn egy kísérletet, mert az azt állította, hogy a tudata képes elhagyni a testét. Hogy ezt igazolhassa, Tart egy alváslaborba invitálta Miss Z-t, ahol egy ágyon kellett pihennie, miközben az agyi folyamatait EEG-vel vizsgálták. A feje fölé, egy polc tetejére egy számot írtak fel és arra kérték, hogy a testéből kilépő nő próbálja azt leolvasni.
A négy éjszakán át tartó kísérlet utolsó napján a nő valóban helyesen adta meg a számot, a kutatás hitelességét viszont szinte minden komolyan vehető tudományos szervezet vitatja. Többek között azért is, mert Miss Z. alvását nem rögzítették kamerával, ráadásul az őt egymaga figyelő Tart is beismerte, hogy az éjszaka során többször is elbóbiskolt. Így nincs semmi bizonyíték arra, hogy a nő nem kelt fel az ágyból, hogy meglesse a polcra felírt számot. A kísérletet később elemző bűvész, Milbourne Christopher szerint még az ágyból sem kellett felkelnie, egy egyszerű tükörrel is ráláthatott a felírt számra.
A testből kilépést a CIA is kutatta a paranormális tevékenységek hátterét vizsgáló "Project Stargate" részeként. Az amerikai adófizetők pénzéből működtetett részleg többek között azzal is kísérletezett, hogy hosszas bámulással, a telekinézis segítségével lehetséges-e megölni egy kecskét. Sem a telekinézis gyilkos hatásairól, sem a testből kilépés lehetőségeiről nem tudtak egyértelmű bizonyítékkal szolgálni, bár az aztóta titkosítás alól feloldott vizsgálati anyag szerint ez utóbbira "valamilyen mértékben minden ember képes lehet".
A halálközeli élmény része lehet?
Leggyakrabban a test elhagyásáról a halálközeli élményt megéltek számolnak be. Egy 2014-ben végzett tanulmány szerint a szívmegállást túlélők 46 százalékának voltak bizonyos emlékei a körülöttük zajló folyamatokról abban az időszakban is, amikor a szívük nem dobogott. Két százalékuk pedig azt vallotta, teljesen tudatában volt annak, hogy mi történt és mi hangzott el körülöttük ebben az időszakban. A tanulmány vezetője, Dr. Sam Parnia szerint az emberek a halál első szakaszában még valamilyen szinten a tudatuknál lehetnek, és valóban képesek felidézni bizonyos részleteket abból az időszakból is, amikor látszólag nem voltak eszméletüknél.
Egyes tudományos kutatások szerint a testen kívüli élmény mögött hibás agyi folyamatok állhatnak, melyek során megszűnik a vizuális, illetve az érintés feldolgozásával foglalkozó agyi területek közötti kapcsolat. Emiatt az érintett úgy érezheti, hogy a teste felett lebeg és a bőrével kapcsolatba kerülő dolgokkal igazából nem is érintkezik.
Ezt egy virtuális valóság szemüveggel zajlott kísérletben is igazolták még 2007-ben. A szemüvegben a résztvevők egy kamera képét látták, ami a saját hátukat mutatta. Néha megsimították a hátukat, ezt azonban volt, hogy néhány másodperccel elcsúsztatva láthatták csak a szemüvegben. A résztvevők erősebben érezték a simítást akkor, amikor azt a képen látták még úgy is, hogy az másodpercekkel később volt a tényleges érintésnél.
