A júniusi "fekete hét" után komoly veszélyre figyelmeztet a MÁV

Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában.

A nyári szünetben gyerekek kelnek útra a szüleikkel, nőtt az autóforgalom, tízezrek, százezrek utaznak, közlekednek a nyaralóhelyeken, és ez különösen a Balatonnál jelentősen növeli a balesetek kialakulásának veszélyét – hívta fel a figyelmet csütörtökön Balatonlellén Kormányos László, a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese. Hozzátette, a június "fekete héttel" zárult: öt baleset történt, az egyik három halálos áldozatot követelt.

vasúti átjáró, sorompó, áthaladó vonat
Idén eddig mintegy harmadával több baleset történt a vasúti átjárókban, mint tavaly. Fotó: MTI/Lakatos Péter

A MÁV 2022-ben indította el Érj haza biztonságban! kampányát a vasúti átjárókban történő balesetek számának csökkentésére. Ennek jegyében a Balatonnál és a Velencei-tónál is bemutatják a vasúti közlekedés kockázatait, felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedésre, és arra, hogyan viselkedjünk a vasútállomásokon. Kormányos hangsúlyozta, a KRESZ betartásával, körültekintő közlekedéssel megelőzhetők a vasúti balesetek. Bármilyen eszközt használunk is, piros jelzés esetén akkor sem szabad áthaladni vasúti átjárón, ha a sorompó még nem zárult le, szabad jelzésnél pedig elővigyázatosságból mindig nézzünk körbe. Vasúti területeken ne használjunk mobiltelefont, fülhallgatót, a strandkellékek szállításánál pedig ügyelni kell arra, hogy azok ne akadályozzák a kilátást, tájékozódást.

A vezérigazgató-helyettes arra is rámutatott, hogy tilos vasúti járműre felmászni, felsővezeték közelébe kerülni, tárgyakat a vonat elé helyezni, a járműveket megdobálni, mert mindez könnyen tragédiába torkollhat. Ráadásul a társaság minden ilyen esetben feljelentést tesz.

Nagy Balázs mozdonyvezető, aki önhibáján kívül már két esetben is gázolt, azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy munkája során naponta tapasztalja, hogy az emberek figyelmetlenül kelnek át a vasúti átjárókon, sőt vannak, akik a nyílt vágányon teszik ezt. Kiemelte, ha valaki a vonat elé lép, szinte biztos, hogy a baleset bekövetkezik, mert a vonat fékútja olyan hosszú, hogy nem tud időben megállni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +19 °C

Az erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés valószínű, majd estére a gomolyok összeesnek, kiderül az ég. Záporok, zivatarok elszórtan, nagyobb számban a Duna vonalától keletre alakulnak ki, helyenként felhőszakadás is lehet. Az északias irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, zivatarokhoz viszont erős, viharos lökések is társulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 30 és 37 fok között várható, de északnyugaton 30 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet. Késő estére 20 és 28 fok közé hűl le a levegő. Estére az előrejelzés szerint egy hullámzó frontálzóna érkezik, ami hidegfronti hatást eredményez.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra