Koronavírus: így védené meg a reptér az utasokat

Hamarosan újraindítja az utaskiszolgálást a Budapest Airport, ezért az üzemeltető új egészségügyi javaslatokat fogalmazott meg az utasoknak.

A vendégek júliusra és augusztusra egyre nagyobb számban foglalnak szállást, ám a szakemberek szerint már a nyaralásaink sem lesznek olyanok mint a járvány előtt. De mire számíthatunk a nyáron? Kattintson ide .

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy minden, az utasok által használt területet és a kiszolgáló személyzet által használt tereket is folyamatosan fertőtlenítik, a terminál épületét szellőztetik. Kézfertőtlenítőket helyeztek ki, a jegykezelésnél, utasbiztonsági és útlevél-ellenőrzésnél padlómatricákkal jelölik ki a másfél méteres távolságot, több munkakörben pedig előírták a kötelező maszkviselést.

Többféle óvintézkedést is bevezetnek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Többféle óvintézkedést is bevezetnek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.Fotó: Budapest Airport/Facebook

Másfél méteres távolság és védőmaszk

A Budapest Airport arra kérte az utasokat, hogy kísérők nélkül lépjenek be a repülőtér területére, ügyeljenek a másfél méteres távolság betartására, és használjanak védőmaszkot . Emellett javasolják az online utasfelvétel, és az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer használatát.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy Magyarország területére az érvényben lévő kormányrendelet alapján továbbra is csak magyar állampolgárok, valamint az Európai Gazdasági Térség (Európai Uniós tagállamok, Svájc és Norvégia) magyarországi tartózkodásra jogosult állampolgárai léphetnek be, akik ezt a jogukat tartózkodási kártyával igazolják.

A Wizz Air kedden jelentette be, hogy tervei szerint május elejétől 16 budapesti útvonalon indítja el járatait.

Legyőzte a koronavírust egy 1 hónapos kisfiú Temesváron - olvassa el a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra