Van olyan hely, ahová mindenképp szeretnél még eljutni?

Olvasóinkat kérdeztük, van-e olyan hely, ahová még életükben el szeretnének egyszer jutni. A tervezgetés és maga az utazás egyaránt előnyös az egészségre nézve, amit, úgy tűnik, a többség igyekszik is kihasználni.

„Van olyan hely, ahová mindenképp szeretnél eljutni, mielőtt meghalsz?” – tettük fel a kérdést Facebook-oldalunkon olvasóinknak. A több száz válasz pedig arról árulkodik, hogy bizony sokakat foglalkoztat a gondolat, hogy eljussanak a világ egy-egy egzotikus vagy különös jelentőséggel bíró pontjára. Balitól a Niagara-vízesésig, Marokkótól Bangkokig, Rómától és Párizstól a svájci Matterhornig, New Yorktól és Buenos Airestől Dubajig megannyi vágyott úti cél felbukkan a kommentek között. Sokan kívánkoznak homokos tengerpartra, míg másokat zarándokutak vagy az afrikai szafarik vonzanak legjobban. Több nagyszülő is külföldön élő unokáit látogatná meg, megint mások inkább országhatárokon belül vagy a közelben fedeznék fel szűkebb környezetük szépségeit. „A világ végére és lelógatnám a lábam!” – válaszolta a kérdésre humorosan egy követőnk.

Ezért egészséges utazni

Bármennyire is sokfélék azonban a tervek és vágyak, közös pontként kirajzolódik, hogy valahova mindenki szeretne eljutni, ahol még nem járt. Márpedig az efféle bakancslisták érzelmi és fizikai egészségünkre is előnyös hatással lehetnek – írja cikkében az Amerikai Szív Társaság (AHA). „Mi, emberek a szokások rabjai vagyunk, és hajlamosak vagyunk egyfajta robotpilóta üzemmódban élni a mindennapjainkat. Egy bakancslista viszont égi csillagként ragyog előttünk, amelyet követhetünk” – fogalmazott Shilagh A. Mirgain, a Wisconsini Egyetem pszichológusa. Kutatások igazolják, hogy már az is javítja hangulatunkat, ha csak tervezgetünk egy utazást. Mi több, a Cornell Egyetem kutatói egy korábbi tanulmányukban arról számoltak be, hogy kísérleteik alapján nem is kell végül elutaznunk sem ahhoz, hogy a tervezés pozitív lelki hatásait kiélvezhessük. Már a puszta a gondolat is örömöt vált ki az emberből, hogy új helyeket ismerhet meg.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a tényleges utazás ne lenne legalább ennyire értékes egészségünk szempontjából! Hovatovább egy tavaly közölt brit tanulmány szerzői több mint 2700 résztvevő vizsgálatával kimutatták, hogy a rendszeres utazgatás jobb általános egészségi állapottal hozható összefüggésbe. Mint az a Yale Egyetem újságja, a The Yale Tribune korábbi cikkében olvasható, számos további kutatás igazolja az idegen tájak felkeresésének immunerősítő, stresszcsökkentő, gondolkodást és kreativitást erősítő hatását. Utóbbiak kapcsán ugyanakkor nemcsak a helyváltoztatás meghatározó, hanem az is, hogy merjünk elmerülni az új környezet rejtelmeiben, a helyi kultúrában. Ismerjük meg és alkalmazkodjunk a lokális szokásokhoz, kommunikáljunk az ott élőkkel. Mindez aztán hazatérve is hetekig javítja majd hangulatunkat, azon keresztül pedig azt is, hogy mindennapi teendőinket hatékonyabban tudjuk ellátni.

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagy részén változóan felhős lesz az ég, az északkeleti vidékeken azonban helyenként tartósan borult, párás maradhat az idő. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt lesz a délire, délnyugatira forduló szél. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Kifejezetten kellemes idő várható, és ma még fronthatástól sem kell tartani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra