75 éves, koronavírus-fertőzött páciens fekszik a kórházi ágyon, haldoklik. Családtagokat nem engednek be a kórterembe, csak egy fiatal nővér van mellette, teljes védőfelszerelésben. Az ápolónő lejjebb veszi a világítást, halk zenét tesz be. Felrázza a párnákat, egy vízzel átitatott tampon segítségével megnedvesíti a férfi kiszáradt ajkát, majd megfogja a kezét, és elkezd gyengéden beszélni hozzá. Pedig még csak nem is az ő betege, de mivel a kollégái annyira leterheltek, átvállalja a feladatot. Végül egy iPadet tart a férfi arca elé - Skype-on a páciens egyik rokona jelentkezik be, kint áll a folyosón, és vár. Miután a beteg meghal, a nővér egy üres folyosóra megy, és zokogni kezd. "Én nem az a fajta ápoló vagyok, aki képes úgy tenni, mintha teljesen jól lenne, és mintha nem történt volna ilyen szomorú dolog a közelmúltban" - idézte a The New York Times az amerikai nővér üzenetét, amelyet pár nappal az eset után írt egy orvosnak.
A hősök is sérülnek
A koronavírus-járvány alatt a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozók hőssé váltak az emberek szemében. Kitartásuk, elkötelezettségük, fáradhatatlanságuk ünneplése közben azonban hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy ezekben a nehéz időkben ők, a hősök is sérülnek - és itt nemcsak a fizikai igénybevételről beszélünk, hanem a mentális terhekről. A tiszteletükre szóló taps, a kórházakat elárasztó hálálkodó levelek és segítő ételcsomagok ellenére a fertőzötteket kezelő orvosok, ápolók többsége - csakúgy, mint a fenti történet szereplője -, képtelen elnyomni magában az élmények hatására feltörő stresszt, szorongást. Ez a helyzet ugyanis merőben új oldalról támadta a pszichéjüket.
Barkász Heléna klinikai szakpszichológus szerint több oka is lehet annak, hogy a pandémia mentálisan ennyire megviselheti az egészségügyi dolgozókat. Nehezítheti a helyzetüket, hogy emberként, lehetséges betegalanyként őket is ugyanúgy érinti a mostani krízis, sőt: veszélyeztetettebbek azoknál, akik nem érintkeznek ilyen betegekkel. Érintettségük miatt pedig nem szemlélhetik külső rálátással az eseményeket. Ugyancsak kínozhatja őket a jövőtől való félelem: meddig fajulhat el a helyzet, felgyorsulhat-e újra a fertőzés terjedése? "Több egészségügyi dolgozóval is beszéltem, és elmondták, folyamatosan készenléti állapotban vannak. Ez pedig legalább annyira megterhelő, mint egy akut veszélyhelyzet, amikor az itt és mostban kell cselekedni" - mondja a szakember.
Minél erősebb valaki mentálisan, annál jobb eséllyel visel el egy ilyen krízist. Barkász Heléna hangsúlyozza: ha az egészségügyi dolgozónak már a járvány előtt is voltak megoldókulcsai, bejáratott eszközei, amik segítségével visszatölthette az ilyen, sok stresszel járó munkahely által elvett energiát, akkor nagy előnnyel indult. Szintén sokat számít, hogy milyen a körülötte lévő megtartó közeg. "Nem feltétlenül a családi háttérre gondolok, mert az ilyenkor néha inkább stresszorként funkcionál. Az érintett egyrészt aggódhat, nehogy megfertőzze a szeretteit, másrészt, mivel a frontvonalban dolgozik, az otthoniak tőle várják a megnyugtatást. Pedig valószínűleg nem fog tudni többet, bölcsebbet mondani. Ezért szerencsésebb, ha a valódi sorstársai, a kollégái között vannak olyanok, akikkel barátként beszélgethet az eseményekkel kapcsolatos érzéseiről" - szögezi le a pszichológus.
Újra előjöhet a krízis
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Amikor azokról a lehetséges pszichés betegségekről kérdezem, amelyek egy ilyen trauma hatására kialakulhatnak az egészségügyi dolgozóknál, Barkász Heléna úgy válaszol: mivel Magyarországon nem fajult el annyira a járványhelyzet, ezért enyhébb mentális következményekre számíthatunk. Azonban így is elképzelhető, hogy a feldolgozatlan, kezeletlen, krónikusan fennálló stressz leképződhet akut stressz zavarban, idegkimerülésben és az érzelmi kiégésre utaló tünetekben. Az az extrém, hetekig tartó pszichés terhelés viszont, amelyet az olasz, spanyol vagy brit orvosoknak, ápolóknak kell(ett) elszenvedniük, már több negatív végkifejlethez vezethet. Ilyen például az önmegnyugtatásra alkalmazott tudatmódosító szerekkel való visszaélés, az idegösszeomlás, a pszichotikus dekompenzáció, az alkalmazkodási zavar, hosszabb távon pedig a poszttraumás stressz zavar (PTSD).
"Képzeljük el, milyen hatással lehet valakire, hogy egyszer csak feltépik a kórház ajtaját, és hoznak 30-40 kritikus állapotban lévő beteget. A dolgozók pedig szembesülnek azzal, hogy kevés a lélegeztetőgép, ráadásul nem is mindenki tudja kezelni az eszközöket. Ilyenkor tényleg megtörténhet, hogy az orvosnak, ápolónak intenzíven kell megélnie a tehetetlenséget, extrém esetben végig kell néznie, ahogy meghal egy páciens. Ezt pedig nagyon nehéz feldolgozni" - magyarázza a szakértő, majd úgy folytatja: annál, aki nem gyászolja meg elsőre megfelelően a traumatikus élményt, előfordulhat, hogy hetekkel, hónapokkal később, egy másik válság hatására újra előjön a krízis, és még erősebben éli meg a fájdalmat.
Több, szemmel látható jele is van egyébként annak, ha valaki pszichésen nem érzi jól magát, túl van terhelve. Az illető ilyenkor fáradtabb, gondolkodása lelassul, romlik a koncentrációs képessége. Jellemző az is, hogy kedvetlenné válik, alkalmazkodási képessége gyengül, hangulata beszűkül, nem tud úgy bekapcsolódni a közösségi életbe, mint korábban. Az érzelmi egyensúly felborulásával pedig a kiegyensúlyozottság helyébe ingerlékenység lép.
Szisztematikusan kell védekezni
Barkász Heléna úgy vélekedik, az egészségügyi dolgozóknak érdemes szisztematikusan védekezni a káros hatások ellen, ennek egyik része a testi, a másik pedig a lelki jóllét. Fontos, hogy figyeljenek a saját testükre: igyanak, egyenek, aludjanak eleget, és amikor csak lehet, menjenek ki a levegőre, a fényre. Lelkileg feltölthet az olvasás, a rejtvényfejtés, a zenehallgatás, ahogy az is, ha munkába menet, a tömegközlekedési eszközön nem csinálnak mást, csak szemlélik a város szépségeit. A szakértő kiemelte: nem kell világmegváltó technikákban gondolkodni, túl nagy elvárásokat támasztani magukkal szemben. Tapasztalják ki, mi az, ami jót tesz nekik, és - legyen az bármilyen apróság is -, igyekezzenek rendszeresen csinálni.
A család, az ismerősök, barátok a szokásosnál több türelemmel, megértéssel, empátiával, elfogadással segíthetnek. Ugyanúgy, mint bármilyen más krízishelyzetet, a mostanit is tudni kell különválasztani az érintett személyétől, jellemétől. A koronavírus-járvány okozta stressz kizökkenti az embert az alkalmazkodóképességéből, annyira előtérben van, hogy beszűkíti a gondolkodást, és nem vagyunk képesek rájönni, hogyan kezeljük a történteket. Ha szerettünk tehát apróságokon is felcsattan, ingerlékeny, holott ez nem jellemző rá, ne feledjük: valószínűleg még soha nem élt át ilyen embert próbáló időket, mint most, a frontvonalban harcolva.
Csak az "itt és most" számít
Sajnos azonban az érintett minden igyekezete, a környezet maximális támogatása ellenére is eljöhet az a pont, amikor már szakember segítségére van szükség. "Ha valaki olyan problémamegoldó eszközöket próbál bevetni, amelyek nemhogy nem segítenek neki, hanem rosszabb útra viszik - például nyugtatókat kezd el szedni -, vagy annyira beszűkül a krízis miatt, hogy nem tud elvonatkoztatni tőle, érdemes felvenni szakemberrel a kapcsolatot" - tanácsolja Barkász Heléna. Mint mondja, ilyen esetben a terápia krízisintervenció jellegű, tehát témájában direktebb egy hosszú terápiánál, az "itt és most" problémái kerülnek előtérbe. Először feltérképezik a tüneteket, majd úgy beszélik meg az érintett érzéseit és azokat a konkrét szituációkat, amelyek megviselték őt, hogy a szakember közben folyamatosan támogatja a másik felet, empatizál vele. Végül rátérnek azokra a stratégiákra, amelyek könnyíthetnek a helyzeten.
Barkász Heléna egyébként egy másik kolléganőjével együtt maga is felajánlotta a munkahelyén, a Károlyi Sándor Kórházban, hogy fogadja az intézmény azon dolgozóit, akik úgy érzik, nehezen birkóznak meg a pandémia által okozott mentális terhekkel. Megemlítette, hogy a pszi.hu -n megtalálható azoknak a pszichológusoknak a listája, akik önkéntesen terápiát vállalnak a járvány kapcsán, a callforhelp.hu -n közzétett telefonszámon pedig kifejezetten egészségügyi dolgozók számára nyújtanak segítséget.
Ez is érdekelhet
És ha már a segítségnyújtásról van szó: Barkász Heléna szólt arról is, hogy nekik, pszichológusoknak sem könnyű, hiszen olyan dologgal szemben kell támaszt nyújtaniuk, amely számukra ugyanúgy fenyegető. Éppen ezért most különösen fontos, hogy a saját önismeretükkel is törődjenek. Neki például komoly megtartó erőt jelent, hogy mindezzel szintén szakember mellett, egyéni terápiában foglalkozhat. "Minden krízisnek van pozitív, adaptív oldala, mert mégiscsak egy vízválasztó eseményről beszélünk. Ha kezeljük, tanulhatunk általa, és továbbvihetjük a tanulságait. Ahogy Nietzsche (Friedrich Nietzsche, német filozófus - a szerk.) mondta: ami nem öl meg, az megerősít. Túlélők leszármazottai vagyunk, az őseink háborúkat vészeltek át, benne van a génjeinkben, a sejtmemóriánkban a túlélés ösztöne" - húzta alá a szakember.
