Az ókori Egyiptomtól az ipari forradalomig
A segélynyújtás feltehetően egyidős az emberiséggel. A társas életet élő emberek között mindig volt igény a bajbajutott társ segítésére, kezdetben ösztönösen, később a szerzett tapasztalatok, rítusok, hagyományok, majd egyre pontosabbá váló szakmai ismeretek alapján. Számos emlék foglalkozik a segélynyújtással. II. Ramszesz fáraó síremlékén például egy olyan jelenet látható, amikor valakit vízből mentenek ki, egy Kr. e. 500-ból származó görög kerámián pedig épp a trójai háborúban megsérült Patroklosz sebét kötözi be Akhilleusz.
Korszakot nyitott a mentés történetében a segélynyújtást erkölcsi kötelességgé tevő szamatitánus eszme, amely a kereszténységgel együtt elterjedt. A segélynyújtással többé-kevésbé szervezetten foglalkozó lovag- és szerzetesrendek közül a Bernát-hegyi kolostor kifejezetten életmentő jellegű munkája volt a legjelentősebb (962). A középkor vége felé a segélynyújtás erkölcsi indítéka nagy részben elenyészett, azonban a kereskedelmi és termelési érdekek hamarosan a szervezett mentés szükségességét érlelték. Ennek hatására jött létre 1767-ben az amszterdami Maatschappij tot Redding van Drenkelingen elnevezésű szervezet, amely jutalmazta a sikeres mentési kísérleteket, szervezetté tette a mentést és új mentéstechnikákat vezetett be.
Az ipari forradalom megsokszorozta a segélynyújtási elvárásokat. A katonai érdekeltség, a gyorsan fejlődő ipar, a közlekedés és az urbanizációs problémák mind segítették az ez irányú törekvéseket. Kidolgozták az elsősegély fogalmát, összeállítják ismeretanyagát, fejlesztik a hozzá tartozó mentéstechnikai eszközöket.
Hazánk mentéstörténete
Hazánk legkorábbi, mentéstörténeti feljegyzései Mária Terézia idejéből származnak. A királynő által az udvarba meghívott Van Swieten jelentős változtatásokat ért el a magyar orvosképzés, a borbélysebészek egyetemi oktatása és a mentés szerveződés terén. A XIX. században számtalan orvostörténeti eredmény születik többek közt az újraélesztés teendőiről - Flór Ferenc: Tetszhóltak Felélesztésökről szóló Tanítás -, a gégemetszésről és az érvágásról. Jelentősen fejlődtek a higiéniás viszonyok, a kórházak és az orvosi eszközök.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
1887-ben Kresz Géza megalapítja a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet (BÖME), amelynek kezdeti működéséhez a bécsi mentőegyesület jelentős szakmai támogatást nyújtott, míg anyagi gondjait elsősorban gyűjtésekkel enyhítette. 1890-ben épül fel a Markó és Sólyom utca sarkán a Mentők székháza, amely 1898-ban újabb szárnnyal bővül és ugyan ebben az évben jelenik meg először a Mentők Lapja. A BÖME működését az anyagi gondok mellett az első világháború is próbára teszi. Fél évszázados jubileumakor a legtiszteletreméltóbb korszakát éli, húsz gépkocsiból álló mentőautóparkjával. A második világháború és az azt követő néhány évben is igen mostoha körülmények közt, de példás szolgálatot teljesítetett a BÖME. 1948 új korszakot nyit a mentés történetében, megalakul az Országos Mentőszolgálat, amely nevének megfelelően országos szinten próbálja a mentőellátást megszervezni.
A mentők és a lakosság együttműködése
Hazánkban a mentőszolgálat a mentőegyesületek megalakulása óta (XIX. sz. vége) fontosnak tartja a társadalmi vagy laikus elsősegélynyújtást. Számos korabeli közlemény, tanulmány részletezi az elsősegélynyújtás helyét, a betegellátásban - mai szakkifejezéssel oxyológiai, vagy helyszíni sürgősségi ellátásban - betöltött fontos szerepét.
"Az életmentés és első segítségnyújtás ismereteinek népies oktatása és terjesztése nem pusztán humanitárius, hanem társadalmi kötelesség. A tapasztalás igazolja, hogy balesetkor szükséges első segítséget a laikus is tud nyújtani. Csak alkalmas módon kell kioktatni azokra a szükséges ismeretekre és eljárásokra, amelyek az első segítségnyújtás szempontjából okvetlen megkívántatnak."
(Dr. Virosztek, Győző Mentők Lapja, VI. évf., 5. szám)
Már ekkor hangsúlyos volt, hogy képzett oktató és megfelelő szintű oktatás szükséges ahhoz, hogy ezeket az ismereteket megfelelően elsajátíthassák az emberek.
"...e népies oktatások tehát kellő szakavatottságot, gyakorlottságot kívánnak, úgy az előadandók helyes megválasztása, mint az előadási modorra nézve. Tudni kell, hogy mit tanítsunk és miképpen tanítsuk azt. Ezért is célszerű, ha a kiképzés, illetve tanítás bizonyos rendszerben történik, mely magában foglalja az előadandó anyagot, annak helyes beosztását és tanítási módját."
(Dr. Virosztek Győző: Az életmentés és első segítségnyújtás népies oktatása és annak szükségessége, Mentők Lapja, VI. évf., 5. szám, 1908.)
A fentiekben számos eseményt és a mentéstörténetben kiemelkedő személyt nem említettünk meg, pedig munkásságuk igazán megérdemelné ezt. A segélynyújtás és a mentőszervezetek történetével bővebben megismerkedhet a Kresz Géza Mentőmúzeumban .
