A téli sportok egyik alapszabálya, hogy semmiképp ne maradjon el a bemelegítés. Mindig ellenőrizni kell a felszerelést, hogy jól legyenek a csatok beállítva, meghúzva, a síkötés csak akkor oldjon ki, amikor szükséges, a ruházat se okozzon balesetet. Természetesen a legnagyobb elővigyázatosság mellett is előfordulhatnak balesetek. A hegyi mentők tapasztalata szerint a legnagyobb baj a sportolók ütközéséből szokott adódni, de valószínűleg nincs ez másképp a korcsolyapályán sem. Vigyázzunk tehát egymásra, nézzük meg, lehet-e száguldozni, nem veszélyeztetünk-e másokat. Arra az esetre, ha mégis baleset történik, érdemes számba venni a legfontosabb teendőket.
A kicsik egyik kedvenc mulatsága ilyenkor a szánkózás. Jól tesszük, ha ellenőrizzük, hogy hol és hányan játszanak a gyerekek, hiszen veszélyérzetük még nem fejlődött ki, így gyakran nekivágnak veszélyes lejtőknek, vagy rácsúsznak a betonutakra. Ám a leggyakoribb baleseti ok mégis az, ha többen sűrű egymásutánban csúsznak egyszerre a kiválasztott pályán. Ilyenkor egy esés elegendő a tömeges bukáshoz. Tanítsuk meg a gyerekeket még pici korban, hogy tartsanak legalább tizenöt-húsz méteres követési távolságot, bármennyire is élvezik a csúszkálást. Persze minden elővigyázatosság ellenére is megtörténhet a baj. A legrosszabb esetben a bukás töréssel, vagy agyrázkódással jár. A törés ténye általában már a helyszínen kiderül, hiszen a fájdalom tapintásra igen heves. Gyakori jel még a duzzanat és esetleg a csont deformáltsága is. Tehát míg a törés azonnal látható, addig az agyrázkódást diagnosztizálni már nem ilyen egyszerű. Éppen ezért ha valaki az esés után, akár rövid időre is, elveszíti az eszméletét, vagy hányingerre, fejfájásra panaszkodik, azonnal forduljunk orvoshoz. Ha törésre gyanakszunk, felejtsük el úttörő múltunkat! Ne fabrikáljunk ágakból, sálból sínt, bízzuk ezt a szakemberekre. Megérkezésükig a sérült végtagot helyezzük nyugalomba, ne mozgassuk, és próbáljuk megnyugtatni a balesetet szenvedettet.
A síelők körében is "népszerűek" a törések, ám ők gyakran megússzák egy-egy ficammal, rándulással. A kettő között az alapvető különbség az, hogy ránduláskor a csontok ízületi felszínei visszatérnek eredeti helyzetükbe, míg ficam esetén nem. Az ízület mindkét esetben bevérezhet, duzzadt, fájdalmas lehet. Soha ne próbáljuk meg helyretenni a kificamodott bokát, kart! Tegyük csak ugyanazt, amit már a törésnél is leírtunk. Ha csak megrándult valamink, néhány hetes bicegéssel és a végtag pihentetésével megúszhatjuk. Ám ha törés vagy ficam történt, búcsúzzunk el léceinktől, hiszen gipszcsizmában nehéz síelni. A nálunk is egyre közkedveltebb snow-board rajongói ebből a szempontból nem különböznek a síelőktől.
Ez is érdekelhet
Van még egy roppant népszerű és könnyen veszélyessé váló téli sport, amit meg kell említenünk. Korcsolyázni, jó esetben, a direkt e célra megteremtett pályán szoktunk. Itt is eleshetünk (törhetünk, ficamodhatunk, rándulhatunk), de megtörténhet az is, hogy egy apró botlás után a segítségünkre sietők átcsúsznak a kezünkön. A kesztyű sajnos ez ellen nem véd. Túl nagy baj persze nincs. Hiszen az ilyen pályák mellett lennie kell elsősegélynyújtó helynek, ahol bekötözik sebeinket, és ha kell, segítséget hívnak. Ám sokan a pályák helyett a természetes vizek jégpáncélját választják. Ez a legnagyobb hidegben sem mindig biztonságos, hiszen nem tudjuk felmérni az alattunk lévő jég vastagságát, a víz mélységét. A médiában megjelenő időjárásjelentések gyakran kitérnek arra, hogy melyik vizünk mely területe használható korizásra, ám ha ilyen információnk nincs, kerüljük el a tavak és folyók jegét. Ha valaki alatt beszakad a jég, óvatosan közelítsük meg, nehogy mi is bajba kerüljünk. A legbiztonságosabb a hason csúszva közlekedés ez esetben.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
