Hatodik járványhullám fenyeget. Európából indul?

Még pontosan nem tudni, hogy mi okozza az újabb európai járványhullámot, de az tény, hogy nagyjából két hete újra csúcsra ugrottak az új fertőzések néhány európai országban.

"Elindult a járvány következő hulláma Európában" - írta Eric Topol, az amerikai Scripps Orvostudományi Kutatóintézet alapítója és igazgatója a Twitteren tíz nappal ezelőtt. Azóta Ausztria is szigorított, illetve Kínában és Hongkongban is masszív lezárások követték egymást. Dél-Koreában és Németországban új rekordadatokról számoltak be. Ausztriában, Hollandiában, Svájcban, Nagy-Britanniában és Franciaországban is emelkedik az esetszám. Az USA-ban attól tartanak, hogy az új európai hullám hamarosan eléri az országot, illetve a keleti parton már meg is jelentek a tömeges fertőzések.

wal
Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi hivatal elnöke szerint új hullám várható a világon. Fotó: Getty Images

Európában a szakértők biztosra veszik, hogy a kontinensen közel sincs vége a járványnak, ezt bizonyítja, hogy újra fellángoltak a fertőzések Finnországtól Görögországig. Németországban és Ausztriában új csúcson van a járványgörbe. Olyannyira, hogy az osztrák kormány négy napja jelentette be, hogy március 23-tól ismét kötelező lesz beltérben maszkot viselni, méghozzá FFP2-es maszkot, illetve a fertőzöttekre ismét karanténszabályok vonatkoznak majd. Az egészségügyi miniszter arra hivatkozott, hogy így megelőzhető az egészségügyi intézmények túlterhelése. Nyugati szomszédunknál eddig a lakosság 74,16 százaléka kapta meg a teljes oltási sort, most a magyar határral szomszédos Burgenlandban különösen erős a növekedés.

Németország egyelőre nem szigorít

Magyarország a német mintát követi a járványügyi korlátozások tekintetében (is). Kivéve a kötelező maszkhasználatot a tömegközlekedési eszközökön, ami Németországban most is kötelező.

Németországban február közepén lazítottak a járványügyi szabályokon, ám március 10-ére minden korábbinál magasabbra, 250 ezer fölé emelkedett az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek napi száma. Azóta naponta 200 feletti halálesetet regisztrálnak folyamatosan növekvő esetszámok mellett. A legfrissebb hírek szerint a német kormány továbbra sem szigorít, de megerősítették, hogy a maszk viselése továbbra is kötelező marad a tömegközlekedési eszközökön, valamint a kórházakban és az idősotthonokban, az éttermekben és az üzletekben azonban már nem lesz kötelező. A kormány azt is tisztázta, hogy a 16 német tartomány szabadon fenntarthatja az alapintézkedéseket, és a COVID-19 helyzet romlása esetén további intézkedéseket is elrendelhet.

Olaszország és Spanyolország eleve óvatosabb volt, hiszen a járvány legelején őket jobban sújtotta a fertőzés. A spanyol kormány jelezte, hogy hamarosan megszünteti a maszkok kötelező használatát a belső terekben, de azt mondták, hogy még nem állnak készen arra, hogy időpontot határozzanak meg. Spanyolországban az iskolákban, éttermekben, tömegközlekedési eszközökön és egyéb zárt helyiségekben továbbra is kötelező az arcmaszk használata. Olaszország múlt héten jelentette be, hogy fokozatosan megszüntetik a védekezési intézkedéseket, annak ellenére, hogy március eleje óta gyorsan emelkedett a megbetegedések száma. (Két éve több mint 157 ezer emberéletet követelt a járvány). A szabályok enyhítése azt jelenti, hogy a legtöbb nyilvános helyre - a színházaktól az éttermekig - való belépéshez oltási bizonyítvány felmutatását írnák elő.

Aggódnak az USA-ban

A járvány újabb terjedéséért az omikron már ismert alvariánsát teszik felelőssé, amelyet BA.2-nek neveznek. Hasonlóan a "lopakodó" BA.1-hez, ez is gyorsan terjed, de kevésbé okoz súlyos, halálos betegséget. Legalábbis az intenzív ágyak kihasználtsága nem emelkedik, ami azt jelenti, hogy nem látják a súlyos betegségek növekedését. Becslések szerint a BA.2 változat jelenleg a fertőzések negyedét okozza világszerte. Ami viszont igazán aggasztó benne, hogy az amerikai járványügyi hatóságok szerint a BA.2 valószínűleg képes újrafertőzni azokat, akik korábban már felépültek a COVID-ból - írta a Guardian .

Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi hivatal elnöke szerint egyértelműen új hullám várható a világon, noha ez kevésbé fog halálos megbetegedéseket okozni. Szerinte azt láthatjuk, hogy a COVID-19 szelídül, és egyre inkább a szezonális influenzához hasonló módon jelentkezik. Ebből a szempontból Nagy-Britanniát figyelik, mert a tapasztalatok szerint az Egyesült Államokba három-négy héttel később érkeznek el a szigetországban megfigyelt fertőzési hullámok. "Nem lennék meglepve, ha az USA-ban a következő néhány hétben a csökkenés ellaposodását, vagy talán még növekedését is látnánk" - ezt már Anthony Fauci mondta az ABC News tudósításában .

A szakértők még nem tudják, hogy mi az oka az egész világon megfigyelhető új fertőzési hullámnak. Az omikron gyorsabban terjedő alvariánsa, a kormányok lazítása a korlátozó intézkedéseken, vagy az emberek vírussal kapcsolatos egyéni magatartása. "Valószínűleg mindhárom" - mondta Fauci. Tömegesen súlyos eseteket viszont szerencsére továbbra sem okoz a fertőzés, de az embereknek tudniuk kell, hogy a járványnak még egyáltalán nincs vége, tették hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +0 °C

Romlanak a látási viszonyok, egyre nagyobb többfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, a nyugati tájak fölé pedig átmenetileg vastagabb felhőtömbök sodródnak. Hajnalban főként a Dunától keletre már nagyobb területen is borult, ködös idő valószínű, az ilyen tájakon szitálás, ónos szitálás előfordulhat, valamint a nyugati területeken lehet kisebb eső. A legtöbb helyen gyenge marad a légmozgás, csupán a Dunántúlon néhol élénkülhet meg a déli, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul. Kifejezetten kellemes idő várható, és ma még fronthatástól sem kell tartani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra