Hőség: erre figyelj kisgyerekes szülőként

A legkisebbek szervezetének hőszabályozása még nem olyan hatékony, mint a felnőtteké, így a nyári hőség rájuk nézve különösen megterhelő.

Annak érdekében, hogy gyermeked kánikula idején is biztonságban legyen, szülőként fontos megfogadnod néhány jótanácsot. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a legalapvetőbb óvintézkedéseket gyűjtötte össze csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Először is, ha kimozdultok otthonról, érdemes árnyékos helyet keresni. Egyben javasolt, hogy a nagy forróságban az átlagosnál kevesebb időt töltsenek a gyerekek a szabadban mozgással. Nagyon oda kell figyelni a megfelelő folyadékpótlásra is. Kizárólag anyatejjel táplált csecsemők esetében ez azt jelenti, hogy az átlagos 8-10 alkalomnál akár többször is meg lehet őket etetni. Vegyesen táplált kisgyermekeknél pedig javasolt, hogy gyakrabban itassuk őket. Kisgyermekek számára ideális a folyadékbevitelhez a víz, frissen facsart gyümölcslé, joghurt és tea, kerülni kell viszont a szénsavas és a magas cukortartalmú üdítőket.

Otthon a lakást a legmelegebb órákban mindenképpen érdemes leárnyékolni, a szellőztetést pedig időzítsük éjjelre. Az NNGYK végezetül arra figyelmeztet, hogy gyermeket – ahogy állatot sem – nem szabad magára hagyni egy parkoló autóban. Mint arra a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) új kisfilmje is rámutat, a jármű belső hőmérséklete gyorsan felszökhet, 10 perc alatt akár 10 fokot is nőhet.

Borítókép: Getty Images

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra