Így hat a szervezetre a sugárzás

Rövid és hosszú távon egyaránt súlyos következményei lehetnek az ionizáló sugárzásnak. Laboratóriumi állatkísérletek szerint ráadásul az utódokra is átöröklődhetnek bizonyos betegségek.

Amennyiben az emberi test egésze vagy nagyobb része által elnyelt sugárdózis energiája meghaladja az 1 Joule-t kilogrammonként (ezt nevezzük 1 gray-nek), úgy rövid időn, azaz órákon vagy napokon belül kialakulhat sugárbetegség. A tünetegyüttes szimptómái kezdetben a sejtpusztulás miatt lépnek fel, a későbbiekben pedig a genetikai állományban bekövetkezett mutációk következtében. Ennek tükrében megkülönböztetünk akut, krónikus és késői sugárbetegséget.

A csernobili atomerőmű balesetekor sokakat ért jelentős sugárzás
A csernobili atomerőmű balesetekor sokakat ért jelentős sugárzás. Fotó: iStock

Emellett beszélni kell az úgynevezett teratogén hatás következményeiről is. Ha ugyanis a sugárterhelés az ivarsejteket is érinti, az azokban kialakuló mutációk öröklődő betegségekhez vezethetnek. Mindazonáltal ezt a hatást egyelőre csak állatkísérletekben igazolták, a történelem eddigi atomkatasztrófái során sugárterhelésnek kitett emberek utódaiban nem növekedett meg az öröklődő betegségek gyakorisága.

Ami a gyógyulási, túlélési esélyeket illeti, meghatározó tényező a sugárdózis mértéke. A csernobili baleset során például 21 tűzoltót ért 6-16 gray sugárzás, közülük pedig csak egy maradt életben. További 22 sérült közül, akik 4-6 gray sugárzással érintkeztek, 15 főt tudtak megmenteni, míg a 2-4 gray terhelésnek kitett 50 főből csak egy veszítette életét, ő is a súlyos termikus bőrégés miatt. Általánosságban elmondható, hogy az egész testet érő 3-4 gray terhelés kellő orvosi ellátás hiányában az érintettek felénél 60 napon belül halálhoz vezet.

Milyen tünetekkel jelentkezik a sugárbetegség? Hogyan kezelhető a veszélyes állapot? Miért téves a sugárfertőzés kifejezés? Mi történik, ha csak egy adott testrészt ér a sugárzás? Minderről bővebben olvashat Betegségek A-Z rovatunk legújabb bejegyzésében ide kattintva .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra