Kiderült, ennyi ember éhezik

Több mint tíz év óta először emelkedett az éhezők száma a világban, a teljes népesség 11 százaléka éhezett tavaly - derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentéséből.

Az olasz fővárosban székelő FAO minden évben összesíti az élelmezésbiztonság és a táplálkozás globális helyzetét. A legutóbbi, 2016-ra vonatkozó adatok szerint a világban 815 millió ember éhezik. Ez 38 millióval több az egy évvel korábbinál. Az éhezők száma több mint tíz éven át csökkenést mutatott, tavaly azonban ismét emelkedett: a szervezet szerint az éhezés terjedéséhez a pusztító konfliktusok, valamint a klímaváltozás vagy más miatt bekövetkező "élelmiszersokk", vagyis a táplálékhiány vezetett.

Kétszer annyian éheznek Magyarországon, mint a válság előtti években, míg másoknál nagyban megy a pazarlás. Bővebben erről az alábbi cikkünkben írtunk!

Egyre több az éhező, de a túlsúlyos gyerek is

Éhezést okozott az El Nino csendes-óceáni éghajlati jelensége éppúgy, mint a dél-amerikai országokat sújtó gazdasági válság. A jelentés kiemeli, hogy 155 millió ötévesnél kisebb gyermek alulfejlett, ami azt jelenti, hogy testsúlya alatta marad a korosztályának megfelelő szintnek. Ötvenkétmillió gyermek krónikus legyengülésben szenved, vagyis súlya nem felel meg testmagasságának. Ezzel egy időben 41 millió gyerek túlsúlyos .

Egyes országokban ijesztő mértéket ölt az éhezés
Egyes országokban ijesztő mértéket ölt az éhezés

José Graziano da Silva, a FAO főigazgatója a jelentés bemutatóján hangsúlyozta, hogy az utóbbi tíz évben "drasztikusan" emelkedett a konfliktusok száma, és ezek békés megoldása a múlthoz képest még "összetettebb és nehezebb" feladattá vált. Hozzátette: a világ lakosságának egy része minden nap éhesen tér nyugovóra. A FAO vezetője úgy látja, 2030-ra azonban fel tudják számolni az éhezést. Ezt segíti az ezzel foglalkozó nemzetközi szervezetek - a FAO, a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD), az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP), az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja (Unicef), valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - egyre szorosabb együttműködése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra