Sokáig tart éjszakánként Tracynek, hogy álomba merüljön, mert állandóan a koronavírus-fertőzés alatt átéltek kísértik. Főképp egy nő testének hánykolódása a kórházi ágyán egy elhibázott újraélesztési kísérlet után, melyet Tracy a tolószékéből volt kénytelen végignézni, miközben maga is az életéért küzdött. Emlékképei között szerepel még egy kedves, életvidám, 54 éves könyvelő, aki este még mosolyogva kívánt jó éjt, de a reggelt már nem élte meg. És nyilván azt sem felejti el a The Telegraph riportjában bemutatott 59 éves nő, amikor őt kérdezték az ápolók, mi az utolsó üzenete a családjának, ha nem élné túl az életmentő beavatkozást. Az asszony, aki sem arcát, sem vezetéknevét nem vállalta a riportban, részletesen mesélt a rémségekről, melyet a fertőzéssel való küzdelme során átélt.
Tágabb környezetének azonban nem kell bemutatni a COVID-ladyt, ahogy hívják, mert már a megjelenése elárulja, a betegség következtében ugyanis haja majd 80 százaléka kihullott. Mindez - mint mondja - csak egy a mellékhatások közül. Két héttel ezelőtt Tracyt hivatalosan is poszttraumatikus stressz szindrómával ( PTSD ) diagnosztizálták Londonban, miután élet-halál harcot vívott a koronavírussal. Egy friss kutatás szerint minden harmadik COVID-túlélő küzd PTSD-vel, de a többiek 30 százaléka is tapasztalhat szorongást vagy depressziót. A University College London Hospitals pszichiátere, Michael Bloomfield ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, ő és kollégái szorgalmazzák a súlyos lefolyású COVID-19-túlélők PTSD-szűrését és utánkövetését, hiszen egy ilyen ijesztő, agresszív természetű betegség és a közvetlen halálközeli élmény súlyos, hosszú távú károkat okozhat.
Lábon hordta ki a citokinvihart
Tracy, a kétgyermekes, elvált nő, aki ráadásul semmilyen alapbetegségben nem szenvedett, feltételezése szerint még március közepén kaphatta el a vírust egy Miamiból hazafelé tartó járaton. Első tünete a száraz köhögéssel kezdődtek, ami annyira súlyossá vált, hogy már aludni sem tudott tőle. Március 25-e után - amikor már három napja nem aludt - hívta a mentőket. "Azt mondták, nem vagyok elég beteg ahhoz, hogy bevigyenek, feküdjek vissza. Másnap már alig bírtam levegőt venni, szóval magam mentem be a Whittington Kórházba" - mesélte a lapnak. Az intézményben azonnal megvizsgálták, később pedig kiderült, amikor annyira rosszul volt, hogy szinte levegőt sem kapott, szervezetében épp egy citokinvihar dúlt, mely önmagában is halálos lehet.
A nővérek a vizsgálat után betolták egy kórterembe, ahol négy ágy volt egymástól függönyökkel elválasztva, a személyzet fel-alá rohangált teljes védőfelszerelésben, és Tracy elmondása szerint az egész olyan volt, mint valami katonai kórház a filmekből. "Hangosan ordibálták egymásnak a betegek kórelőzményeit, nem foglalkoztak az adatvédelemmel. Az orvosok megfelelő méretű tűkért kiáltoztak, én meg csak ültem ott és épp majd kiköptem a tüdőm a köhögéstől" - idézte fel a történteket a nő. Elmondása szerint egy ápolónő végre elkezdett vele is foglalkozni, és rögtön azt javasolta, hogy tegye be a fülhallgatóját egy hangos zenével, hogy ne hallja a haldoklók hörgését. "Nyugodtnak próbált tűnni, de láttam a szemében a rettegést" - mondta. Az akkor odakerült másik két nő végül nem élte túl, őt magát két órával később áttolták az intenzívre, biztonsági őrök "takarították" az utat előtte. "Speciális folyosón toltak egy különleges liftbe, a takarítók mindenhol a fal felé fordultak, ahogy elmentünk mellettük. Olyan volt, mintha leprás lennék" - sorolta a történteket, hozzátéve, amit ilyen körülmények között az orvosok képesek voltak megtenni, az kivételes teljesítmény. A gépek folyamatosan pittyegtek, a lélegeztetők surrogtak, alig titkolt pánikban végezték a munkájukat az emberek. Az orvosok tetőtől talpig be voltak öltözve és zacskóban tartott mobilokon keresztül kommunikáltak egymással.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ilyen érzés haldokolni
Tracyt a nővérszobához legközelebbi ágyba tették, rögtön tudta, hogy súlyos állapotban van. Antibiotikumokat adtak neki, mert attól tartottak, tüdőgyulladása van. "Annyira kiszáradtam, hogy hámlott a bőr a tenyeremről, de akkor még nem tudták mivel kezelni a COVID-ot" - magyarázta, majd felidézte, milyen zuhanásszerű élményben volt része, amikor majdnem megfulladt, nem vette ugyanis észre, hogy lecsúszott az arcáról az oxigénmaszk. Szerencsére az utolsó pillanatban sikerült visszahozni őt. Ezután átvitték egy privát szobába, mely először a béke szigetének tűnt, aztán majdnem a vesztét okozta. Tracyt úgynevezett folyamatos pozitív nyomású lélegeztetőre helyezték (CPAP, Continuous Positive Airway Pressure), amit olyan volt, mint kihajolni egy 200 mérföldes sebességgel száguldó autó ablakán. Egy kis időre egyedül hagyták, ő pedig hányni kezdett. A légnyomás azonban visszakényszerítette a hányást a szájába, amitől majdnem megfulladt. Egy ponton már annyira rosszul volt, hogy a nővérek a családjának szánt utolsó üzenetét kérdezték tőle. "Nem tudtam, milyen beteg vagyok. Amikor légzési elégtelenségben haldokolsz, nem vagy épp képben" - mondta.
Egy rövid időre úgy tűnt, kezd jobban lenni, aztán néhány óra múlva összeomlott és azonnal lélegeztetőre helyezték, ami azt jelentette, hogy már csak 50 százalék az esélye, hogy túléli. A következő 6 nap "jött és ment". Tracy szerencsés volt, túlélte, de nyolc embert látott meghalni. "Ketten igazán kedvesek voltak. Egy 54 éves karibi atléta. Vegetáriánus volt, egyszer megosztottam vele az ételem. Hasonló volt több középkorú férfihez, akit ismertem, de nem akarta követni az orvosi utasításokat, mindig emelgette a lélegeztető maszkját. Egyik éjjel láttam a szemén, hogy meghalt. Másnap reggelre eltűnt" - idézte fel a történteket a nő, hozzátéve: még csak el sem tudta siratni a barátját. "Oxigén nélkül nem tudsz sírni. Még ásítani sem" - jegyezte meg. Csak arra volt képes, hogy az oximétert nézze, ami a véroxigén szintjét mutatta. Csak annyit akart, hogy menjen fel. Amikor leesett, tudta, mert olyan érzés volt, mint amikor egy lufiból kipréselik a levegőt. "Szó szerint küzdenem kellett az életemért."
"Megköszönte, hogy túléltem"
Amikor visszavitték a többágyas kórterembe, meghallotta egy idősebb beteg haláltusáját, szó szerint ordított: "Neee!" De azt mondták neki, nincs más hely, ahová vihetnék. Sírni akart, de köhögni tudott csak. Ekkor döntötte el, hogy mindenáron kikerül onnan. Folyamatosan mantrázta, hogy pozitív hozzáállásra van szüksége, szóról szóra követte az orvosi utasításokat és minden órában bekapott egy szem szőlőt, hogy ne essen le a cukra. Három hét küzdelem után, április 14-én engedték ki a kórházból, a személyzet állva tapsolta meg a kétgyermekes anyát. Az orvosával mélyen egymás szemébe néztek. "Hatalmas tiszteletet éreztünk egymás iránt, és szó szerint megköszönte nekem, hogy túléltem" - így Tracy.
Ám, amire nem számított, az az volt, hogy a háromhétnyi küzdelmet nem lesz képes kipihenni csendes, sötét hálószobájában. "Az alvás gondolata összekapcsolódott a halállal, és amíg küzdöttem a vírussal, folyton azt mondogattam magamnak, ne aludj el, Tracy. Folyton kísért az a sok haláltusa, amit láttam, a katasztrofális állapotok" - mesélte a nő, akinek 8 héttel a kórházból való távozása után csomókban kezdett hullani vállig érő barna haja. Az állapotot, ami ezt okozza telogen effluviumnak, azaz kiterjedt hajvesztésnek hívják, melyet az akut stressz okoz, és elméletileg csak átmeneti. Végül többszöri háziorvosi látogatás után június 22-én mondták neki a Whittington Kórházban, hogy beszélnie kellene egy trauma-tanácsadóval. "Most már jobban vagyok, mindent megteszek, amit csak tudok. Sokkal jobban értékelem az élet apró örömeit és tisztábban látom a körülöttem lévő világot. Sosem fogom elfelejteni, amit az orvoscsoport, a nővérek tettek értem, főképp Dr. Restrick. Olyan volt, mintha a lelke és az enyém egyesültek volna a haldokló testemért folytatott csatában. És nyertünk."
A koronavírus csak a kezdet, ilyen betegségek jönnek a következő években - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében .
