Koronavírus: ezért lehet veszélyes a delta variáns a gyerekekre

Ha sikerülne felgyorsítani a 12 éven felüli serdülők és a felnőttek oltását, csökkenne a COVID-19 okozta megbetegedés és a súlyos szövődmények kockázata az életkoruk miatt egyelőre oltásra nem jogosultaknál - vélik amerikai szakértők. A probléma nem csak az Egyesült Államokban akut.

Szakértők szerint a gyerekek ihatják meg a levét annak, ha az Egyesült Államokban nem sikerül a az oltásra jogosult felnőtteket olyan nagy arányban immunizálni, hogy az lelassítsa vagy megállítsa a koronavírus-járvány terjedését, ami a delta variánsnak köszönhetően a legtöbb államban az elmúlt hetekben igencsak felgyorsult - számol be róla a CNN.

koronavírus elleni oltás gyerekeknek
A 21 év alatti gyerekek egyelőre nem kaphatnak COVID-19 elleni vakcinát. Fotó: Getty Images

Miért éppen a gyerekek?

"Ha a felnőttek és a 12 évesnél idősebbek körében a vakcinálás nem pörög fel, akkor legfiatalabbak - akik még nem kaphatnak oltást - lesznek a leginkább érintettek" - hívta fel a figyelmet a veszélyre Peter Hotez oltásszakértő. A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint 46 amerikai államban legalább tíz százalékkal emelkedett az új megbetegedések aránya az előző héthez képest. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) valószínűsíti, hogy a következő négy hétben az Egyesült Államokban látványosan növekedni fog a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma, ami azért (is) rossz hír, mert április vége óta egyre kevesebben szorultak szakszerű ellátásra a COVID-19 miatt.

Minden beteg, aki koronavírus-fertőzéssel mostanában kerül kórházba, nem teljesen oltott - vagyis vagy egyáltalán nem kapott vakcinát, vagy csak egy dózist - ismertette a jelenlegi helyzetet Christina Ghaly, a Los Angeles megyei egészségügyi szolgálat igazgatója. Miközben országos szinten emelkedik az új esetek száma, a CDC adatai szerint az amerikai lakosságnak mindössze 48,2 százaléka van teljesen beoltva . Így Hotez szerint a 12 év alattiak - akik ősszel visszatérnek az óvodába, iskolába, ahol oltottak és oltatlanok keverednek - fokozottan ki lesznek téve a COVID-19 okozta súlyos szövődmények kockázatának. Különösen aggályosnak tartja, hogy a fertőzésből felépülő gyerekek akár 30 százalékánál is kialakulhat a hosszú távú egészségügyi következményekkel járó long COVID . "Serdülők egész generációját ítélhetjük neurológiai károsodásra teljesen feleslegesen" - véli Hotez.

A koronavírus rendkívül fertőző delta variánsa elleni legteljesebb védekezéshez elengedhetetlen az unió által elfogadott vakcinák mindkét adagjának a felvétele - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében az Európai Gyógyszerügynökség. Részletek!

Jelenleg a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája csak a 12 éven felüliek számára elérhető, noha az Egyesült Államokban már tesztelik 6 hónapos és 11 éves kor közötti gyerekeken is.

Miért fertőzőképesebb a delta variáns?

Egyre több tanulmány jelenik meg a delta variánsról, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint nagyjából 55 százalékkal gyorsabban terjed, mint az Egyesült Királyságban korábban azonosított alfa változat, és nagyjából kétszer olyan gyorsan, mint azok a variánsok, amelyek a WHO szerint nem tartoznak az aggodalomra okot adó változatok közé.

Tudósok szerint ennek az lehet az oka, hogy a delta variáns a szervezetbe jutva több másolatot készít magáról, mint más koronavírus-törzsek. Egy múlt héten közölt kutatásból kiderül: kínai tudósok azt észlelték, hogy a delta variánstól megfertőződötteknél jelentkező vírusterhelés körülbelül 1260-szor nagyobb értéket mutatott, mint a korábbi törzsek esetében. Az az idő is lerövidült, amíg a karanténban lévő emberek pozitív PCR-tesztet produkáltak: a korábbi, átlagosan hat napról négyre. "Ezek az adatok rávilágítanak arra, hogy a delta variáns fertőzőbb lehet a fertőzés korai szakaszában" - írja a CNN kutatók véleményét idézve.

Egészségügyi szakemberek szerint egyébként az először Indiában kimutatott, azóta a világ minden táján elterjedt és egyre dominánsabbá váló delta variáns többnyire a nem oltottaknál okoz súlyos megbetegedést vagy halált.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra