"Hetekig nem érintkeztem senkivel, és most nagyon nehéz megszoknom, hogy újra megengedettek a találkozások. Kicsit aggódom, hogy ha összefutok a barátaimmal, tartani fogják-e a szabályokat, ők ugyanis velem ellentétben kevésbé mérlegelték, jó ötlet-e közös programot szervezni" - ezt a 31 éves Emma Stevens válaszolta az Independent újságírójának arra a kérdésére, hogy érinti a fokozatos nyitás gondolata. Emma nincs egyedül kételyeivel, egy nemrégiben végzett Ipsos Mori-felmérés eredményei is azt mutatták, hogy sok britet kényelmetlenül érint a normális kerékvágásba való visszatérés: 33 százalékuk szkeptikus azzal az ötlettel kapcsolatban, hogy újra találkozzon azokkal a barátokkal, családtagokkal, akikkel nem él egy háztartásban.
A karantén mára egyet jelent a biztonsággal
Dr. Rose Aghdami pszichológus szerint a bizonytalanság nem meglepő, és abban a folyamatban gyökerezik, amelynek során az ember hozzászokik valamihez. Leszögezte: kb. 21-30 nap szükséges ahhoz, hogy kialakítsunk egy új szokást, következésképp nem egyszerű azonnal átállni az állandó otthonlétről a szabad mozgásra. "Ha bizonyos időn keresztül mindig ugyanazt az üzenetet halljuk, akkor előbb-utóbb elkezdünk hinni benne - ez egy nagyon ismert stratégia. Fokozatosan kell tehát hozzászoktatni magunkat a megváltozott szituációhoz, és egyúttal elengedni a régit" - tanácsolja a szakember.
Az ellenérzések abból a szempontból sem alaptalanok, hogy mindannyian tisztában vagyunk vele: a koronavírus-fertőzést a legkönnyebben személyes kontaktus útján lehet elkapni, vagyis akkor tudjuk megóvni a legjobban a környezetünket és magunkat, ha csökkentjük a találkozásokat. És mivel a járvány csak csillapult, de még tart, az óvatosság továbbra is kiemelten fontos. "A karantén mára egyet jelent a biztonsággal" - magyarázza Dr. Hamira Riaz klinikai szakpszichológus, majd úgy folytatja: az, hogy hogyan reagálunk az enyhítésekre, nagyban függ attól, mennyire vagyunk kockázatvállaló típusok. Aki szereti a kalandokat, az örül, hogy kiszabadulhat, aki viszont kerüli a kihívásokat, és óvatosabb, azt idegessé teheti az új normalitás.
Nem szórakozási lehetőség, hanem stresszfaktor
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Olyanok is jócskán akadnak, akik bár örülnek az enyhítésnek, azt egyelőre nem tudják, hogyan lehet a gyakorlatban megoldani, hogy távolságot tartsanak a találkozások során. Emiatt pedig a programok inkább stresszforrást, mint szórakozási lehetőséget jelentenek számukra. A 39 éves Katie Jackson édesanyjával és két barátjával is gyakran összefut a nyitás óta, de azt mondja, nehéz ellazulnia közben. "Csak a kétméteres távolságra tudok gondolni. Ha például egy szűk ösvényen haladunk, rögtön eszembe jut, hogy egymás mögé kell rendeződnünk, és vigyáznunk kell, ez pedig komolyan befolyásolja az élményt" - ecsetelte.
Dr. Aghdami ezzel kapcsolatban aláhúzta: a személyes találkozásokat egyfajta munkának is érezhetjük, hiszen számos szigorú szabályt kell betartani közben - maszkot viselünk , távolságot tartunk, fertőtlenítjük a kezeinket, a környezetünket. Elmondása alapján sokan számoltak be arról, hogy mentálisan nagyon kimerítette őket egy-egy program, amelynek egyébként pont az lett volna a lényege, hogy az érintettek ki tudjanak kapcsolódni.
Arról nem is beszélve, hogy a magas kockázatú csoportba tartozók számára továbbra is javasolt az otthonmaradás. A 65 év felettiek, vagy azok, akiknek valamilyen krónikus betegségük - asztma, diabétesz - van, esetleg terhesek, nagy rizikót vállalnak minden érintkezéssel, esetükben a COVID-19 ugyanis sokkal komolyabb következményekkel járhat, mint egy egészséges embernél. Számukra a személyes találkozások lehetősége különösen idegőrlő lehet. A 34 éves Nathalie például asztmás, és emiatt saját bevallása szerint még senkivel sem szeretne találkozni. Hiányoznak neki a barátai, de nem bízik abban, hogy bármelyikőjük is olyan szigorúan követné a protokollt, ahogy ő.
Apró lépésekben haladjunk
Általánosságban elmondható, hogy a koronavírus-járvány miatti bezártság sokakat megviselt mentálisan, a lelki terheket azonban nagyban megkönnyíthetik a családtagokkal, barátokkal való találkozások. Az ember ugyanis természeténél fogva társasági lény. Dr. Hamira szerint ettől függetlenül semmi gond nincs azzal, ha úgy érezzük, valamilyen okból még nem állunk készen a személyes találkozásokra. Arra azonban figyeljünk, hogy félelmünk ne gyűrjön le minket, ne váljon kórossá. Ha kell, keressünk fel egy szakembert, aki segít adaptálódni.
Az alkalmazkodás kulcsa egyébként az, hogy a saját tempónkban, fokozatosan szoktassuk magunkat hozzá az új helyzethez. Kezdetnek elég egy rövid séta a ház körül egy baráttal, természetesen megfelelő távolságot tartva. Válasszunk olyan valakit, akit jól ismerünk, szeretünk, így jobban el tudjuk engedni magunkat mellette. Következő alkalommal hosszabb sétára is indulhatunk, utána pedig már egy padra is leülhetünk beszélgetni. Sokkal szerencsésebb, ha kis lépésekben haladunk előre, apránként építjük fel az önbizalmunkat. Egész pályás letámadással semmire se megyünk! Gondoljunk arra, hogy az a cél, hogy egy idő után visszatérjünk a régi életünkhöz (vagy egy ahhoz hasonló élethez) - ennek pedig az egyik fontos része, hogy újra elkezdünk találkozni másokkal.
Ez is érdekelhet
Futurisztikus plexibúrával védenék az éttermi vendégeket a koronavírustól - ha kíváncsi, hogyan is néz ki az érdekes eszköz, nézze meg a róla szóló cikket az nlc.hu oldalán .
