Amikor menekülünk valami elől, ami az életünket fenyegeti, félelmet érzünk. A félelem nem más, mint kognitív vészjelzés arra, ha valami fenyegetővel találkozunk. Az ilyenkor lejátszódó kémiai folyamatok célja az, hogy minél előbb kikerüljünk a veszélyes helyzetből. Amikor valami veszélyeset észlelünk, a köztiagy talamusznak nevezett területe aktivizálódik; ez vészjelzést küld az adrenalintermelés megnő.
A vér adrenalinszintjének növekedésére a májban a hasznosítható glükóz leadása fokozódik; a vércukorszintünk megugrik, ami biztosítja a vázizmok számára, hogy a veszélyes helyzetben hatékonyan működjenek – például, hogy el tudjunk menekülni. A kortizon nevű hormon pedig még tovább gyorsítja ezt a folyamatot annak érdekében, hogy mielőbb kikeveredjünk a veszélyes helyzetből.
A sikoly azonban csak automatikus vészjelzés, a veszélyt nem hárítja el. Ha megsérülünk, fájdalmat érzünk, a fájdalomérzetért felelős receptorok a gerincvelőn keresztül üzenetet küldenek az agyba. A fájdalom a talamuszban dolgozódik fel; a talamusz pedig olyan reakciókat indít el, amelyek a fájdalomérzet kezelését teszik lehetővé.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ez is érdekelhet
Ha a veszélyből nem sikerül kimenekülnünk és a szervezetünk működésképtelenné válik, de az agyunk ép marad, beáll a halálközeli élményekért . Ha ebből az állapotból nem élesztenek újra, akkor az agyunk is leáll, és bekövetkezik a biológiai halál állapota, ahonnan már nincs visszaút.
