Az illinoisi Northwestern Medicine és a Hines VA Hospital szakemberei elsősorban azt szerették volna tudni, hogyan hat a szeretteik hangja a kómában fekvő betegekre. Theresa Pape, a kutatás vezető szerzője beszédterapeutaként dolgozik agysérültekkel, és úgy vette észre, hogy a betegek jobban reagáltak akkor, ha a családtagjaik beszéltek hozzájuk, mint akkor, ha idegenek hangját hallották. Ez inspirálta a kutatást.
A kísérlet első részében Pape és kollégái csengettyűkkel és sípokkal vizsgálták, mennyire voltak képesek válaszolni a betegek a stimulációra. Azt is vizsgálták, hogy a betegek mennyire voltak képesek utasításokat követni (például kinyitni és becsukni a szemüket), vagy követni a szemükkel azt, aki áthaladt a szobájukon. Az érintettek agyát képalkotó berendezéssel is ellenőrizték, hogy megállapíthassák, hogyan változik az agy vérellátása, illetve a vér oxigénszintje .
A kutatók ezek után megkérték a betegek családtagjait, hogy írjanak egy-egy kis visszaemlékezést a család életének nyolc fontos momentumáról. Ezek a közös emlékek lehettek például nyaralások vagy esküvők. A családtagok azt az utasítást is megkapták, hogy az emléket minél részletesebben írják le, és igyekezzenek minden érzékszervet "bevonni" a történetbe, például idézzék fel, milyen illata volt az esküvői vacsorának vagy milyen érzés volt, ahogy a tengeri szellő fújta a hajukat. A történeteket ezután a beteg számára ismerős és ismeretlen hangokkal is rögzítették, majd hat héten keresztül lejátszották a kómában fekvőknek.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A hat hetet követően a képalkotó vizsgálatokat megismételték, akkor is, amikor a szeretteik hangját hallották, és akkor is, amikor idegenek beszéltek hozzájuk. Az idegenek hangjára megnőtt a vér oxigénszintje az agyban, a szeretteik hangjára azonban nem változott az agyban található vér oxigénszintje.
Pape szerint ez azt mutatja, hogy az idő előrehaladtával a betegek egyre hatékonyabban voltak képesek feldolgozni és megérteni a hallott beszédet, még akkor is, ha a kísérlet elején nem voltak reszponzívak.
A hat hét elteltével azt is megállapították, hogy a betegek kevésbé reagáltak a csengettyűk hangjára, mint a kísérlet elején, vagyis az érintettek képesek voltak jobban elkülöníteni az agyukba érkező információkat, és eldönteni, hogy melyik a valóban fontos és melyik kevésbé az.
"Ha az édesanyjuk vagy a házastársuk ismerős hangján újra és újra hallották ugyanazokat a történeteket, akkor az agyuk képes volt jobban feldolgozni a bejövő információkat, és hatékonyabban el tudták különíteni a fontos információkat" - mondta Pape. "Ez reményt adhat a családoknak, mert olyan gyógyító erőt ad a kezükbe, amelyet ők tudnak irányítani. Érdemes tehát együtt dolgozni egy beszédterapeutával ."
A kutatás eredményeiről a Neurorehabilitation and Neural Reapair című szaklapban jelent meg.
Ez is érdekelhet
