Nő a családon belüli erőszak a karanténban

Sokkal rosszabb a bántalmazott nők helyzete a kijárási korlátozások bevezetése óta. A legtöbben hetek óta össze vannak zárva a bántalmazójukkal, így segítséget kérni is csak nehezen tudnak. Ráadásul kevés olyan védett hely működik itthon, ahova az érintettek menekülhetnének.

Az elmúlt években havonta átlagosan 33 kapcsolati erőszakot jelentettek a rendőrségen, idén márciusban azonban az átlag másfélszerese, 50 kapcsolati erőszak került a hatóság látókörébe - írja a témával foglalkozó cikkében a hvg.hu.

A megugró számok nem érték meglepetésként a nők elleni erőszak áldozataival foglalkozó magyarországi civil szervezeteket. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) segélyvonala még leterheltebb, mint eddig, ráadásul a megszokottnál nehezebb hívások érkeznek. Ötvös Veronika, a NANE szakértője azt mondja, nem a jól működő kapcsolatok válnak bántalmazóvá, hanem a már meglévő erőszak súlyosbodik, nem egy esetben vált át fizikai bántalmazásba, vagy válik életveszélyessé. Kiemelte: az anyát érő bántalmazás a gyerekek számára is traumatizáló.

Jelek, hogy mérgező kapcsolatban élünk A mérgező kapcsolatban élők szinte állandó megaláztatást és lelki-testi bántalmazást szenvednek el, sokukban ráadásul az sem tudatosult, hogy a sok rosszért a párjuk felelős. Kattintson ide cikkünkért.

Kevés a krízisközpontok, menedékházak száma

Külön problémát jelent, hogy a segítségre szorulók gyakran nem tudnak telefonálni, mert bántalmazójuk a járványhelyzet miatt otthon van. A NANE ezért egy anonim és biztonságos csetvonalat is üzemeltet, ami szerdánként 16 és 18 óra között elérhető. A jelentkezők ezen a telefonos segélyvonal kiképzett, tapasztalattal rendelkező női segítővel beszélgetnek. Emellé egy úgynevezett "tűnés" gombot is kihelyeztek a honlapra, amit ha megnyomnak, nemcsak az oldal zárul be azonnal, hanem a böngésző előzményeiből is törlődik a nyoma.

Ötvös Veronika hangsúlyozta: a legóvatosabb becslések szerint ma Magyarországon 220 ezer nő él olyan kapcsolatban, melyben partnere fizikailag bántalmazza, és átlagosan heti egy nőt öl meg volt vagy jelenlegi partnere. Itthon egyébként jelenleg 316 férőhely van a menekülő nőknek, a krízisközpontokok száma 20, titkos menedékházból pedig 8 üzemel. Spronz Júlia, a Patent Egyesület alapítója azonban felhívta a figyelmet: a jelenlegi helyzetben nemcsak a bekerülés nehéz, hanem az is, hogy az érintett nők egyáltalán eljussanak valahogy a krízisszállókra.

Ma Magyarországon 220 ezer nő él olyan kapcsolatban, melyben partnere fizikailag bántalmazza.
Ma Magyarországon 220 ezer nő él olyan kapcsolatban, melyben partnere fizikailag bántalmazza. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Az Isztambuli Egyezmény elutasítása nem jó jel

A kormány is tud arról, hogy járványhelyzet idején nőhet a kapcsolati erőszak áldozatainak száma. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azonban a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott: az áldozatok a járvány ideje alatt is számíthatnak a segítségre. Tájékoztatása szerint a szükséges szabályok betartásával továbbra is működnek a titkos menedékházak, a krízisközpontok és a félutas házak, valamint a nap 24 órájában ingyenesen hívható +3680205520-as telefonszámon is lehet segítséget kérni.

Az érintetteknek az sem túl jó jel, hogy az Országgyűlés kedden fogadta el az Isztambuli Egyezmény ratifikálását elutasító politikai határozatot. Magyarország 2014-ben csatlakozott a családon belüli erőszak megelőzéséről, a nők és gyermekek védelméről, az elkövetők büntetlenségének megszüntetéséről szóló egyezményhez, de a Fidesz-KDNP azóta nem ratifikálta.

Más országokban is súlyosbodott a helyzet

A jelenség sajnos nem csak Magyarországon okoz problémákat. Az elmúlt hónapban az Egyesült Királyságban 49 százalékkal, Franciaországban harmadával nőtt a rendőrséghez bejelentett erőszakos cselekmények száma, a spanyol Almasorra településen pedig háromnapos gyászt rendeltek el, miután egy nőt két gyermekük előtt ölt meg a férje.

Üveggel dobáltak meg egy koronavírus-gyanús betegekért induló mentőautót - a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashatja el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra